A kulturális szokások országonként változnak. Valahol nincsen nagy különbség két kultúra találkozásánál, de minél messzebbre kalandozunk annál különlegesebb szokásokkal találkozunk. Előző blogban a gesztusokat jártuk körbe, de a mostani bejegyzést úgymond “protokollárisabbá” tesszük.
Az etikett és a protokoll szabályai nemzetköziek, mégis érdemes néhány mozzanatot elsajátítanunk – verbális vagy non-verbális formában – ha egy idegen országba szeretnénk a kapcsolatainkat elmélyíteni. Egy kis empátia és odafigyelés minden helyzetben eljuttat a céljainkhoz.
A felkelő nap országára ez különösen igaz. A második világháború óta a japán gazdaság nulláról épült újjá (ne felejtsük el Hirosimát és Nagaszakit sem). A jelentősen modernizálódott ország átvette a nyugati szokásokat és talán úgy tűnik, hogy megkopott a régi tradíció, azonban a mai napig fellelhetőek és mindennapokban használatosak azok a szigorú szokások és szabályok, melyek nyugati szemmel lehet furcsának tűnnek. Elmondható, hogy a japánok nem várják el az idegenektől (gaijin), hogy ismerjék a szokásaikat, beszéljék nyelvüket, de bizalmat ébreszthetsz bennük, ha a tiszteled a hagyományaikat és hajlandó vagy elsajátítani néhány szót és alap viselkedési szokást.
Na jó, igazából elvárják, de ez hozzátartozik Japán “Janus” természetéhez.
Üdvözlés
Az üdvözlésnek kiemelt szerepe van a japán kulturális etikettben. A különböző helyzetekben többféle üdvözlési forma használatos. Ha valakivel most találkozol először, ilyenkor “hajimemashite” -vel illik köszönteni, ami körülbelül ennyit tesz: “Örülök, hogy találkoztunk!”.
Ha megérkezel valahova, akkor így illik üdvözölni a másikat: “ojama shimasu”. Majd távozáskor: “ojama shimashita” kifejezéssel tudsz udvariasan elköszönni. Az általános üdvözlés az “ohayō gozaimasu” (Jó reggelt!), amit délelőtt 11-ig használnak, de ha aznap még nem találkoztál az illetővel bármikor köszöntheted így. Igen gyakori köszöntési mód a “konnichiwa”, mely késő délutánig illik használni és megfelel a “Jó napot!” magyar üdvözlési formának. A “Jó estét!” japánul így hangzik: “konbanwa”. Ha pedig nyugovóra térsz így köszönhetsz el: “oyasumi nasai” (Jó éjszakát!)
Meghajlás
A meghajlás az üdvözlési szokás szerves része, melynek komplex, rendkívül szerteágazó szabályrendszere van. Nem mindegy kinek milyen módon hajolsz meg.
A nők és a férfiak meghajlása különböző.
Míg a nők a meghajlás közben kezeiket a combjukon pihentetik (mégpedig úgy, hogy az ujjak összeérjenek), addig a férfiak esetében a vigyázzálláshoz hasonló módon a kezek a comb mellett van és így fejezik ki a tiszteletüket.
Azonban fontos figyelni a többi részletre is.
A meghajlás sok mindentől függ; a kortól, nemtől és a társadalmi státusztól is.
Így nem mindegy, hogy milyen mélyen és hosszan történik a tisztelet efféle kifejezése. A meghajlást mindenképpen illik viszonozni. Ennek elmulasztása durva illetlenségnek, sértésnek számít.
A meghajlás metakommunikációja egyaránt kifejezheti a tiszteletet, az elnézés kérését, a köszönést vagy egymás üdvözlését. A meghajlást gyakran használják a nyugaton elterjedt kézfogás helyett. Ennek oka, hogy Japánban kerülik a fizikai érintkezést. Nem tartják illendőnek. Az érzelmek kimutatása szintén nem illendő. A nagyon széles mosoly a zavart, az elfogódottságot, a mérget leplezi el.
Metakommunikáció és udvariasság
Japánban mindennél fontosabb a tisztelet, a megbízhatóság, és a feltétlen engedelmesség, de ami igazán áthatja az egész társadalmat az az udvariasság. Európai szemmel ez megint egy merev dolognak tűnik, de nézzük azt az oldalát, hogy mennyivel gördülékenyebben menne minden, ha itt is megadnánk a kölcsönös tiszteletet és udvariasságot egymásnak. Itt Japán megint túl tesz mindenen, ugyanis ők akkor is igyekszenek udvariasak lenni, mikor nem akarnak. Ennek oka, hogy a nyelvük sem engedi ezt, nyelvtanilag lehetetlen, mert teljesen más mondat rendszerrel és megszólítással beszélgethetünk a barátunk édesanyjával vagy a barátinkkal a kávézóban.
Erre van egy külön mondat szerkezet típus.
A japán kultúra alapvetően nem verbális, így nem kell mindent szóban kifejezni, de az ösztönös udvariasság megköveteli, hogy rengeteg beszéddel vegyék körül a cselekedeteiket. Így például a japánok szinte mindenért elnézést kérnek és az egyik leggyakoribb szó a “sumimasen”, azaz bocsánat.
A japán kommunikáció megértéséhez egy dolgot lehet hozzáfűzni: nem kell megérteni csak követni lehet, vagy nyugati szubkultúrából érkezőnek csúnyán szólva, utánozni.
Egy japán például sose mond egyértelműen nemet. Ennek oka, hogy nem szívesen mondanak ellent, helyette homályos mondatokkal próbálják kivágni magukat elkerülve a szégyent. Azt is mondhatjuk, hogy a nemet mondás művészete hiánycikk náluk. Így például, ha valaki valamilyen információ után érdeklődik és a kérdezőnek esetleg fogalma nincs arról, hogy mit mondjon, akkor sem fogja udvariatlanul elutasítani a kérdezőt. Addig mosolyog és hajolgat, amíg Te rá nem jössz, hogy ez zsákutca, s végül neked kell kihátrálni a szituációból.
