Ez az a bizonyos kérdés, ami mindenki életében számtalanszor felbukkant már. Ilyenkor az ember általában önismeretre adja a fejét, hogy feltehessen két kérdést: milyen vagyok, és miért vagyok?

Az önismeret olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, mely során feltárhatod képességeidet, motivációdat, félelmeidet, indítékaidat, berögzült gondolataidat és szokásaidat és mindezek együttes működését és hatását önmagadra, társas kapcsolataidra és az egész életedre.

Az önismeret együtt jár a készségfejlesztéssel. Ugyanis jó esetben (és a Benzaiten Tréning foglalkozásain erre törekszünk maximálisan) olyan információhoz jutsz magaddal kapcsolatban, hogy egyszerűen képtelen vagy úgy folytatni az életedet, mint eddig. Az új látásmód önmagadról új viselkedést, új szokásokat, új helyzetkezelési módszereket von maga után, viszont ezeket az új készségeket el kell sajátítani ahhoz, hogy működjenek. Ráadásul mivel Te változol, ezért a környezeted is fog, különösen az irányodba, és az ehhez való alkalmazkodáshoz bizony elkél a segítség.

Mire van szükség az önismerethez?

Tulajdonságokra

Milyen ember vagyok? Szép, okos, bátor? Vagy épp ellenkezőleg? Milyen tulajdonságokkal rendelkezem? Olyan vagyok, amilyennek az emberek látnak, vagy amilyennek én gondolom magam? Komplikált kérdések, és sokszor nem vagyunk elégedettek a válasszal, mert attól, hogy valaki teleír egy A/4-es oldalt azzal, hogy (szerinte) milyen tulajdonságokkal rendelkezünk, nem leszünk elégedettebbek, talán csak rövid időre. De valami miatt aztán újból felbukkan ez a fránya kérdés, hiába kaptunk kimerítő jellemzést a középiskolai osztályfőnökünktől… viszont mint  említettem, ezen dolgok nem merev rendszert képeznek. 

Ahhoz , hogy tud ki vagy saját fejlesztésedre is gondolnod kell, fel kell ismerned a hiányosságaidat : 

-  első benyomás: milyet akarsz és milyen valójában? Hogyan lehet tudatosan módosítani rajta?

– torz szemüveg: a valóságot látod, vagy egy torzító szemüvegen át nézed a világot?

– értékek, célok, helyes szándék: mi vezérli tetteidet?

– félelmek: tapasztalaton alapulnak vagy téves hiedelmeken?

– tulajdonságok: milyen tulajdonságaid vannak, melyek amik segítenek, melyek hátráltatnak?
   Stabilak? Tanulhatók?

– szokások: az vagy amit teszel? Hogyan változtathatsz káros rutinjaidon?

Amint látható, az, hogy ki vagyok, rengeteg dologtól függ, de legfőképp attól, hogy épp hogyan látom magam, és hogyan látnak mások – egyik sincs kőbe vésve.  Az vagyok aminek gondolom magam, másnak pedig megint más vagyok: az, akinek ő gondol.

Miértekre

Akik felteszik maguknak a “Ki vagyok én?” kérdést, általában rögtön hozzáteszik ezt is: Mi végett vagyok ezen a Földön? Mi az értelme a létezésemnek? Miért pont ide és miért pont ebben a korba/családba/testbe születtem? Aki nem kapott tudathasadást az első kérdéstől, és még úgy ahogy el tudja dönteni, hogy milyen tulajdonságokkal milyen mértékben rendelkezik éppen, az is tuti kibukik ettől.

Miért? – kérdezhetnénk stílusosan. Azért, mert az életünk értelmét értékeink, döntéseink, preferenciáink, hitünk, meggyőződésünk adja. És még ha nagy nehezen találunk is erre a kérdésre egy elfogadható választ, amiért akár még lelkesedünk is, akkor is csak egy általános illúzió csapdájába kerültünk, ezt pedig  “a befejezett történet illúziójának” nevezték el a pszichológusok. Ez az elmélet azt mondja ki, hogy “mindannyian egy ábrándba ringatjuk magunkat. Abba, hogy történetünk, személyes élettörténetünk épp most ér véget. Hogy épp mostanában válunk azzá az emberré, aki mindig is lenni akartunk, és aki életünk hátralevő részében leszünk”. Az idézett amerikai pszichológus, Dan Gilbert felmérései alapján teljesen mindegy, hogy valamely tulajdonságunkról, értékről, hobbiról, preferenciáról, vagy meggyőződésről van-e szó, mindig ugyanaz jött ki: amit most preferáltak, gondoltak, hittek a vizsgálati alanyok, arról úgy tartották, 10 év múlva is jellemezni fogja őket. Aztán pár év múlva kiderült: semmi nem maradt úgy, ahogy gondolták.

A válaszra: rugalmasság

Mint látjuk, nem csak személyiségünk, énképünk változik állandóan, de nagyjából minden ami a tudatunk terméke. Ennek elfogadása pedig rengeteg előnnyel jár:

• rugalmassá válunk az élet minden területén
• nem fogjuk ostorozni magunkat egy-egy régebben hozott döntésünk miatt, mert elfogadjuk: nem a döntés volt rossz, csak megváltoztak azóta a körülmények
• nem ragaszkodunk állapotokhoz, nézetekhez, érzésekhez, gondolatokhoz
• elfogadjuk az aktuális helyzetet, és energiánkat alkalmazkodásra és problémamegoldásra tudjuk fordítani a felesleges “Ennek nem így kéne lennie” gondolat helyett
• nyugodtabbak, békésebbek, “lazábbak” leszünk
  
  

Tehát “a válasz az életet, a világmindenséget, meg mindent érintő végső kérdésre” a rugalmasság. Fogadjuk el, hogy sem mi, sem a körülményeink, sem pedig a körülöttünk lévő emberek nem állandóak. Lássuk úgy magunkat, mint egy folyót: bár a medre nagyjából adott, de hogy a víz benne mekkora, milyen gyorsan folyik és épp mit hoz magával, valamint mi lapul a mélyén, az folyamatosan változik. 

Az önismeret röviden önmagunkról való tudást jelent, amikor tisztába kerülünk értékeinkkel, pozitívumainkkal, de korlátainkat, hiányosságainkat is felismerjük. Tudatossá válunk vágyaink, céljaink és szükségleteink iránt.

Hála a nagy mennyiségű pszichológiai tudásnak, már bárki felmérheti magát tesztekkel és elmehet csoportokra, egyéni tanácsadásra hogy rájöjjön, milyen is ő valójában. Megtanulja, hogy az ember olyan mint a hagyma, lehántva a múltból hozott tapasztalásokat, rétegről rétegre felfedezheti önmagát, hogy a folyamat végén ráleljen a saját Én-magjára, lénye esszenciájára. Az önismeret célja a minél pontosabb énkép kialakítása, ami által lehetségessé válik a tökéletesedés, önmagunk és képességeink maximalizálása.

Ez mind nagyon jól hangzik, de jó ha tisztába kerülünk két kacifántos ténnyel is. Az egyik, hogy:

Nem létezik egy állandó, születésünktől kezdve bennünk lüktető én-mag.

Az ember énképét tudása, tapasztalatai, emlékei, érzelmei, félelmei, vágyai és még számos más dolog adja. A nyugati felfogás szerint az énkép, az önmagamnak, selfnek a megtapasztalása szilárd és változatlan: van valami belül, ami miatt én megcáfolhatatlanul ÉN vagyok, eredeti, mindenki mástól különböző. Születésem óta vagyok, ÉN vagyok, és halálom pillanatáig ÉN leszek, ezen nem tud semmi változtatni. Miért is tudna? Bármi történik, az VELEM történik, vagy ÁLTALAM történik, én látom, hallom, érzem és teszek meg dolgokat, bennem válnak élménnyé, emlékké, és én teszek-veszek a világban. Röviden, a nyugati felfogás szerint van egy központi ÉN, aki uralja a különböző emlékeket, vágyakat, tudást, stb., ami az élettapasztalatát alkotja.

Azonban van egy nagy probléma ezzel a felfogással. Mégpedig az, hogy nem létezik egy ego-esszencia, amit az évek alatt a különböző élmények és élettapasztalatok elfedtek és elferdítettek, és az önismeret által lehányva róla a mocskot felfedezhetjük újra régi és tökéletes önmagunkat. Nem létezik egy szilárd, központi ÉN, amit meg kell találni.

Akkor mi van helyette? A válasz nagyon egyszerű, de valahogy mégis nehéz megérteni, főleg ha a másik emberre kell így tekinteni:

Ennek az ábrának a lényege, hogy az élettapasztalatok összefüggései adják azt, akik vagyunk (a részek összessége vagyunk), valamint hogy a különböző jelenségek (emlékek, félelmek, stb.) sem függetlenek egymástól. Hiszen lehet azért vágyok valamire, mert régen tapasztaltam valami pozitívat vele kapcsolatban, ami által kialakult egy jó emlékem róla. De lehet azért félek valamitől, mert azt tanultam róla, hogy veszélyes. Hihetek valamiben, ami által valami értékké válik a szememben.

Ha a második felfogást fogadjuk el, akkor be kell látnunk, hogy állandón változunk. Hiszen emlékeink megkophatnak, illetve (ahogy egy régi kutatás bebizonyította), nem létező emlékek is alkothatják személyiségünket. Céljainkat, értékeinket folyamatosan változtathatjuk, ahogy tudásunk is – remélhetőleg  egyre nő. Megtanulunk nem félni valamitől, miközben elkezdünk valami mástól rettegni. Az érzések változatosságáról meg nem is kell beszélni…

És pontosan ez az a bizonyos második kacifántos csavar az önismereti történetben, hogy:

Mindig minden változik

Semmi sem állandó, még Te sem. Értékeid, nézeteid, külső és belső tulajdonságaid mind hatalmas változáson estek át, csupán az elmúlt pár évet nézve is. Csak hogy ez sokszor nem tudatosul, vagy direkt ellenállunk a változásnak, mert úgy tanultuk anno, hogy ez a jó.

Pedig ha önmagunkat egy állandó énnel azonosítjuk, akkor nem olyannak látjuk a világot, amilyen, hanem amilyenek mi vagyunk. Amint megtanuljuk, hogy X tulajdonsággal rendelkező emberek vagyunk, és a másik meg Y tulajdonsággal bír, ezzel a nézettel fogunk belemenni a különböző helyzetekbe. Nem magát a helyzetet fogjuk megélni és nem arra fogunk nyitottan reagálni, hanem a rólunk, a másikról és a helyzetről alkotott előzetes nézeteinkre adunk választ – rengeteg kellemetlenséget okozva magunknak. Nézzünk erre néhány példát a pszichológia szakterületéről:

Az egyik az önbeteljesítő jóslat, ami esetében tipikus példa a kishitű ember, aki úgy vág neki a feladatnak, hogy „Ez tuti nem fog menni”, ez a gondolat pedig egy sor olyan viselkedést generál, aminek az eredménye tényleg kudarc lesz. Persze mások viselkedésére is hathatunk előzetes vélekedéseinkkel, ilyen a pedagógiában sokat emlegetett pygmalion-effektus, amikor is egy tanár azt hiszi, hogy az egyik diákja egy zseni (holott távolról sem), ezért úgy kezd hozzá viszonyulni, aminek hatására a gyermek tényleg jó jegyeket produkál.

Mi történik, ha az állandóhoz ragaszkodunk?

Tragédia persze nem fog érni ha az énkép és önismeret első megközelítését választod. Sokan mondják, hogy „kutyából nem lesz szalonna”, és hogy ők biza’ már nem változnak soha. Nincs ezzel semmi baj. De véleményem szerint az énképhez és önismerethez való merev hozzáállás sok lehetőségtől szakít el, hiszen egy idő után nem látod majd értelmét és lehetőségét a fejlődésnek. Megrekedsz egy szinten, viszont a világ körülötted nem fog, és elhúz mellőled.

Az énkép második modellje az önismeretet és a selfet egy folyamatosan változó és fejlődő folyamatként írja le, aminek segítségével bármeddig eljuthatunk, és minden helyzetből a legtöbbet hozhatjuk ki. Ha sikerül kialakítani egy megfelelően rugalmas hozzáállást önmagaddal kapcsolatban, akkor képessé válsz alkalmazkodni az állandóan változó világhoz, emberekhez, önmagadhoz. A rugalmasságnak hála nem egy előzetes elképzelés alapján vágsz bele egy új helyzetbe, hanem nyitottan, telve az összes lehetőséggel – így érve el a békésebb és boldogabb mindennapokat.

Hogyan ismerheted meg a benned lévő lehetőségeket?

Mivel személyiségünk alakulására számos tényező hatással van, egy sokrétű és komplikált rendszer feltárására vállalkozunk, amikor úgy döntünk, elmegyünk önismeretre. Minden amit teszünk, mondunk, minden eddigi sikerünk és kudarcunk hozzájárult ahhoz, akik most vagyunk. Mivel a személyiségünk sem egysíkú, ezért az önismeret is számos oldalról közelíthető meg. Az önkitöltős kérdőívek megmutatják, hogy mit gondolsz magadról egy adott területet tekintve. Ezek nem mindig fedik a valóságot, hiszen amit Te gondolsz magadról az nem biztos, hogy tényleg úgy van, vagy a környezeted is így látja, de ettől függetlenül érdekes és hasznos visszajelzésként szolgál.

Szakértővel való beszélgetés sok mindenre fényt derít, még ha nem is merültök alá lelked legmélyebb bugyraiba. Hogyan viselkedsz, mikor idegennek kell megnyílnod? Hogyan mutatod be magad? Milyen témákat hozol fel egy ilyen szituációban? Viselkedésed alapján a szakértő fontos következtetések levonása és visszajelzések által életed legtanulságosabb tükrévé válhat.

A csoportos feladatok és játékok két okból is sok önismerettel kapcsolatos kérdésedre adhatja meg a választ:

1. Csoportos helyzetben más oldalunkat mutatjuk meg, mint egy négyszemközti beszélgetés során, ráadásul a csoport összetétele (ismerősök vs. idegenek, hozzám képest milyen státuszúak, korúak, nemek aránya, stb) még inkább árnyalhatja a képet.
   
   
2. A különböző játékok különböző oldaladat, képességeidet hozzák elő Belőled és számos tulajdonságodra rávilágíthatnak.
   
   
3. A Veled együtt résztvevők saját történeteikkel gazdagíthatják nézetedet, hozzáállásodat. Előfordulhat, hogy egy hasonló szituációban lévő emberrel való interakció felér ezer terápiával!

A készségfejlesztés minek hozzá?

Az önismeret együtt jár a készségfejlesztéssel. Ugyanis jó esetben (és a Benzaiten Tréning foglalkozásain erre törekszünk maximálisan) olyan információhoz jutsz magaddal kapcsolatban, hogy egyszerűen képtelen vagy úgy folytatni az életedet, mint eddig. Az új látásmód önmagadról új viselkedést, új szokásokat, új helyzetkezelési módszereket von maga után, viszont ezeket az új készségeket el kell sajátítani ahhoz, hogy működjenek. Ráadásul mivel Te változol, ezért a környezeted is fog, különösen az irányodba, és az ehhez való alkalmazkodáshoz bizony elkél a segítség.

Mire van szükség az önismerethez?

Röviden: Rád ás ránk

Hosszabban:

1. A motivációdra és kitartásodra, hogy végig merj menni az úton. Az önismeret kemény meló, mert nem csak a pozitív tulajdonságaid kihangsúlyozása lesz a téma, hanem keményen tükröt tartunk, a változáshoz ez kell. Elviselni, hogy kritikával illetnek, nem mindig könnyű, de ne ijedj meg: ítélkezésnek nincs helye a foglalkozásainkon!!
   
   
2. Bátorságra, hiszen ki kell majd mondanod olyan dolgokat amiket eddig nem mertél, el kell mondanod mit gondolsz másokról és merned kell végighallgatni, mit gondolnak mások rólad.
   
   
3. Jó szakemberekre. Játszma mentes, őszinte, biztonságos környezetet teremtünk, ahol olyan kereteket biztosítunk, hogy képes legyél eljutni a fontos felismerésekig. Határt szabunk, hogy mindenkinek legyen lehetősége megnyilvánulni, de senki ne vigye el a foglalkozást az egyéni problémáival. Utat biztosítunk, amit végigjárva megkapod amiért jöttél, és melletted leszünk végig, hogy biztonságosan megérkezz a célba.

Mire épül egy profi önismereti foglalkozás?

1. Első benyomás: milyet akarsz és milyen valójában? Hogyan lehet tudatosan módosítani rajta?
   
   
2. Torz szemüveg: a valóságot látod, vagy egy torzító szemüvegen át nézed a világot?
   
   
3. Értékek, célok, helyes szándék: mi vezérli tetteidet?
   
   
4. Félelmek: tapasztalaton alapulnak vagy téves hiedelmeken?
   
   
5. Tulajdonságok: milyen tulajdonságaid vannak, melyek amik segítenek, melyek hátráltatnak? Stabilak?  Tanulhatók?
   
   
6. Szokások: az vagy amit teszel? Hogyan változtathatsz káros rutinjaidon?

Az igazán jó önismereti tréningek az  egyénre szabott módszerekkel  és a saját tempó ritmusát követő haladással támogatják és segítik megtalálni a  választ a saját kérdéseire. Minden embernek vannak céljai, és értékei, melyek egyedivé teszik őt. A probléma sokszor az, hogy viselkedésünk nem érték vezéreltek, és nem szolgálják, sőt, gyakran akadályozzák céljainkat. Gyakorlatorientált képzéseinken igyekszünk módosítani a nem célravezető beidegződéseket, így a tréning hatására a résztvevők megtanulhatják, hogyan használják ki erősségeiket, hogyan éljenek jobban lehetőségeikkel, és hogyan éljenek pozitív értékeik által.

Agatha Christie - idézve :

Vannak ilyen emberek. Az igazsággal szembe tudnak nézni, akármilyen szörnyű is, mert bátorsággal fogadják az életet, azzal a bátorsággal, ami nélkül az élet nem ér egy fabatkát sem.

El se hinnénk, hogy milyen egyszerű tevékenység támogathatja a közös munkát és fejleszthetik a kollektív intelligenciát. A most leírt módszereket főleg, új projektre és újként összeállt csapatok  - akik együtt fognak dolgozni akár évekig is- kohéziójának megteremtésére ajánljuk.

Tehát van egy céged. Azon belül egy új projekted. A projekt alapötlete jó, Te a legkiválóbb embereket alkalmazod, akik emberfeletti módon dolgoznak, hogy a projekt maximálisan sikerüljön. Mégis a helyzet egyre katasztrofálisabb. Miért? Mit csinálsz rosszul? Mi hiányzik? – kérded.

Most eláruljuk a titkot:

bizony-bizony egy jó kis kávé kell a sikerhez!

Országonként változik, hogy melyik kultúra mit ért kávészünet alatt.  A svédeknél kifejezetten a szünetre értik és a kollégákkal töltött időt. Amikor egy kis kávé és nasi mellett összegyűlnek az emberek pihenni két munkafolyamat között, és beszélgetnek minden féléről. Ez nem az a bizonyos egymás melletti hallgatás, miközben mindenki a saját telefonját/gépét nyüstöli, hanem minőségi, tartalmas, (viszonylag) szabad időtöltésről van szó. Amellett, hogy igen csak kellemes módja a munkahelyi légkör fejlesztésének valamint a társas tőke (emberi kapcsolatokban megbúvó erőforrás) kiépítésének, még profit szempontjából is hasznos.

A kollektív intelligencia

Régóta ismert az az elképzelés, hogy a problémamegoldáshoz szükséges készségek vagy tudás minőségét az ember általános intelligenciája adja. De a Gestalt-pszichológia alaptézise, miszerint az egész több, mint a részek összessége, szintén sokszor bebizonyosodott. 2010-es „Evidence for a Collective Intelligence Factor in the Performance of Human Groups” cikkükben Anita Woolley és munkatársai érdekes eredményeket osztanak meg. Vizsgálatukban (mely kb. 700 embert ölelt fel), arra voltak kíváncsiak, hogy vajon létezik e egy közös intelligencia, mely megmagyarázza, hogy az egyes csoportok teljesítménye miért különbözik a kreatív problémamegoldó készséget igénylő feladatok során. Végül arra következtetésre jutottak, hogy egy csoport teljesítményének semmi köze a csoporttagok intelligenciájához vagy készségeihez!

Ami számít, azt ők kollektív intelligenciának nevezték el, melynek értéke az alábbi jellemzőktől függ:

1. csoporttagok társas érzékenysége

2. mennyire nyitott a csoport összes tagját végig hallgatni

3. mennyi nő van a csoportban
   
   

A csoporttagok társas érzékenysége, avagy empátiája azért vitte sikerre a csoportokat, mert ezek a tagok nyitottak voltak a változásra és képesek voltak a többi csoporttag fejével gondolkodni. Tehát nem az motiválta őket, hogy ők legyenek a nap hősei és az ő ötletükkel nyerjen a csoport, hanem megszűntek egyéneknek lenni, és a csoport szemszögén keresztül látták a helyzetet. Ez a nagyon dinamikus egymásra figyelés és egymás igényeire, változásaira, mondandójára való koncentrálás erős bizalmat épített a csoporttagok között, felturbózta a csoport iránti elkötelezettséget, ezáltal nőtt a motiváció, ráadásul az egyéni készségek is javultak, illetve abban a helyzetben többet értek, többet hoztak ki belőle, mint amit az egyén egyedül tudott volna produkálni.

Talán ebből is következik a második pont. A nyertes csoportoknál nem voltak csendben lapítók illetve irányítók. Mindenki kivétel nélkül egyenlő arányban oszthatta meg a véleményét, gondolatait. Ez nem volt kísérletvezető által kontrollálva: a jó kollektív intelligenciával rendelkező csoportoknál automatikusan kialakult. Mivel a kollektív intelligencia egyik alappillére az empátia és a társas érzékenység, ezért nem véletlen, hogy az a csoport oldotta meg a legjobban a feladatokat, ahol több nő volt. Ennek nagyon egyszerű, kettő darab oka van: a nők általában empatikusabbak és érzékenyebbek a másikra, mint a férfiak. A másik magyarázat pedig az, hogy minél színesebb egy csoport, minél nagyobb eltérések vannak a tagok között, annál színesebb lesz a brain-strorming és annál valószínűbb, hogy sikerül a csoportnak a kereteken kívül gondolkodnia.

Lehet fejleszteni?

A kollektív intelligencia inkább kialakul, de a feltételeket, melyben megjelenik (empátia, mindenki egyenlő esélyekkel nyilvánulhasson meg, valamint változatos csoport) természetesen fejleszthetjük, befolyásolhatjuk. És itt jön a képbe a munkahelyen együtt töltött idő rendkívüli szerepe.

Ha a munkahelyen van lehetőség és idő megismerni egymást, az növelni fogja a tagok közötti együttérzést, és a sok egyén helyett az egész cég, a kollégák lesznek a fontosak. Vegyünk példának okáért  egy embert, akinek havi jelentést kell írnia, és azt a riportot utána egy kollégája kapja meg, akinek az alapján kell elvégeznie egy feladatot. A két ember teljesen más területen dolgozik a cégen belül, közvetlenül nincs hatással az egyik a másik munkájára. De a második emberünkre igen csak hatással lehet a jelentés használhatósága, pontossága és hogy ne az utolsó pillanatban kapja kézhez.  De ez miért érdekelje a riportot író dolgozót? Lehet nem csak arcot, de még hangot sem tud kötni a névhez és email címhez, amire elküldi a jelentést… Ugyanakkor ha ismerik egymást, tudják mivel jár a másik munkája, mi kell neki a jó teljesítményhez és a másik sikerét a sajátjukként élik meg, akkor nagyobb valószínűséggel fog a második emberke egy jól átlátható, használható, pöpec jelentést kapni, mindezt időben, hogy ő is nyugodtan dolgozhasson a saját munkáján. Amint azt a kutatások is mutatják, érdemes kitalálni valamit, ami ilyen közösségi tevékenységet eredményez a munkahelyen, ugyanis ez növeli leginkább az együtt levés és összetartozás érzését. 

A svéd példánál maradva : létezik  olyan cég, ahol tilos az asztalnál enni és inni. Nem a számítógépeket féltik ennyire, hanem így akarják elérni, hogy legalább evésnél, rövidebb szünetben összefussanak az emberek egy kicsit szabadabb közegben, ismerkedjenek, beszélgessenek. Olvastam olyan cégről is, mely a kávé- és ebédidőt megszabta, hogy mikor van, így tuti nem csúszott le róla senki.

Szóval lehet empátiát és érzelmi intelligenciát fejleszteni, mert megéri a befektetést, de az egyszerű ötletek is, hatalmas változásokat idézve elő, lendíthetnek a cég teljesítményén.