A Holdújévkor szerte Ázsiában különleges szertartásokkal és közös ünnepségekkel készülnek az emberek az újévre. Dél-Kelet Ázsiától, Kínán át egészen Tibetig. A Holdújév alkalma Tibetben is nagy esemény. Az újévi ünnep, akár tizenöt napig vagy még tovább tarthat. Az Újév első 3 napja a családé – de a távoli ismerősökkel és a szomszédokkal is megünneplik az újév kezdetét.
Tibet egyedül álló spirituális atmoszférával rendelkezik. A tibeti kolostortokban ilyenkor tisztítószertatásokat, pudzsákat tartanak, amik 5-8 napig is eltarthatnak.
Az újév ünneplése Tibetben a buddhizmus előtti időkre nyúlik vissza, akkoriban még a bön vallást gyakorolták tibetiek (animisztikus, sámánisztikus belső-ázsiai vallás) és minden télen tavaszköszöntő szertartást rendeztek. Az ősi vallásból és a buddhista hagyományokból fejlődött ki a Holdújévi szertartások menete is. A Holdújév első napján a tibeti családok monostorokat látogatnak, hogy ünnepelhessék az új évet. Az oltároknál füstölőt gyújtanak és felajánlásokat tesznek, azon belül borókaágakat visznek, hogy majd helyben meggyújtsák és megtöltsék a levegőt a boróka szent illatával.
A szertartásokhoz az idők során nem csak a mandala készítés, hanem vajszobor faragást is alkalmazták. A vajszobrok olyan színes és változatos formát öltenek , mint a mandalák és funkcióját tekintve ugyan azt szimbolizálják. Semmi sem állandó, minden változik. Megszületik, él, meghal és végül újra megszületik. Az élet körforgását szimbolizálják. A vajszobrok faragását a a Csötrul Dücsen-t, azaz a Vaj lámpa Fesztivál keretében készítik el. A szerzetesek, akik a jak vajból készülő szobrokat megformázzák, speciális rituális fürdőt vesznek és szertartást hajtanak végre, mielőtt a szobrok “faragásába” kezdenének. A jakvaj nagyon zsíros és ezért maradnak meg a szobrok a templomokban és házakban nagyon hosszú ideig.
A tibeti szerzetesek a szobrokat felajánlásként készítik el az említett jak vajból – amiből teát, gyógyszert és szinte mindent készítenek és az életük mindent területén felhasználják – Buddha különböző leszületéseit, mandalákat alkotnak, de készítenek még színes virágokat, állatokat is belőlük. A vajat jaktejből nyerik, amely ezen a vidéken őshonos haszonállat. A párosujjú patások rendjébe, a tülkös szarvúak családjába és a tulokformák alcsaládjába tartozik.
Hogy miért ilyen fontos jószág a jak?
Tibet nagyon hideg éghajlattal rendelkezik, ami nem kedvez a sűrű vegetáció megszületésének. Tavasszal igaz virágba borul az egész ország és nyáron a 30 fokos meleg is elképzelhető, de az év nagy részében csak szegényes növényzettel és a szelek által koptatott kopár talajjal találkozhatunk. Tibet szélfútta hideg tájain és hágóin csak a jakok képesek megmaradni. A tibeti családok nagy becsben tartják ezeket a párosujjú patásokat, amelyek erősek, tehát fizikai munkára is fogják őket. Tápláló tejet adnak, amiből később a jakvaj készül.
A Ta’er monostor a leghíresebb a vajszobrok tekintetében.
A vajszobrok eredete hosszú évszázadokra tekint vissza. Elsőnek 400 évvel ezelőtt készítettek vajszobrokat a tibeti szerzetesek a maihoz hasonló formázási technikával, de a vajformálását már a kolostorok és a buddhizmus előtt alkalmazták ezen a vidéken. A tibeti nomádok – mielőtt a szerzetesek átvették volna vajszobrászat módszerét- a főleg állatokat, elsősorban a jakokat azon belül a jak teheneket ( tibetiül dri) tisztelték meg, hogy vajban ábrázolták őket.
A másik fontos tény, hogy az újévben elsőnek elkészített vajat mindig felajánlották az isteneiknek és később a buddhista templomoknak. Így jutott el a kolostorokba ez a módszer és napjainkban a szerzetesek készítik el egyedül szakrális szobrokat. A szerzetesek nemzedékről, nemzedékre adták át a tudatást, amellyel főleg Buddha életét ábrázolják, de gyakran formáznak meg növénymotívumokat és más buddhista szimbólumokat is. A vajműknek január 15-ig , de legkésőbb a holdújévig el kell készülniük.
A Buddhát ábrázoló szobrok azt a pillanatot örökítik meg, amikor csodatételekben Buddha győzedelmeskedett 6 nem buddhista mester fölött, akik a kihívói voltak.
Maga az eljárás és technika nagyon aprólékos és nehéz, ezért nagyon kevesen vannak azok a szerzetesek , akik vajszobrászként működnek a kolostorokban. Nagy figyelmet és önuralmat kíván ez a feladat és … hideget. A szertartások igazából, amolyan “testedzésnek” is tekinthetőek, mert a szobrok faragása alatt, állandóan hideg vízbe mártogatva kell lehűteniük az ujjaikat, hogy a vaj ne olvadjon meg formázás közben.Az ilyen hűtés normális helyzetben bizony eléggé merevvé tenné a kezeket ahhoz, hogy olyan csodákat készítsenek, ezért folyamatos „ kéztornával” indítják be a vérkeringésüket. Nagyobb kihívását jelent és az önuralom gyakorlását is segíti, hogy az alkotók mindig a kolostor leghidegebb termeibe költöznek az év leghidegebb hónapjában – akár hetekre is- hogy csak a szobrokkal foglalkozzanak.
Elsőnek olvasva, nem a legjobb munkakörülmények tükrözi a hideg műtermek és a hideg vízbe mártott ujjak, de ezek a szerzetes mesterek hisznek benne, hogy semmi fajta kényelmetlenség nem akadályozza őket abban, hogy létre hozzanak egy pozitív együttes karmát, amely harmóniát és boldogságot hozz a világra.
A szerzetesek, igaz a hideg vízbe mártott ujjukkal finom formázzák a vajat, de a nagyon aprólékos díszítéshez és az alakok élesítéséhez vannak más, kézzelfogható eszközeik is.
Rendszeres használnak egy úgymond üreges csontot, amellyel levelek erezetét, virágok szirmait és „ fonalakat” alkotnak.
A fonalakat később a mandalákhoz használják fel ,
mert vajból mandalákat is készítenek.
