Benzaiten Tréning

„A valódi tudáshoz nincs rövid út”

Dharmacsakra nap – A 10 milliószoros energia

2017. június 09. 00:02 - Benzaiten Tréning

A buddhista hagyomány szerint 10 milliószoros napnak nézünk elébe azaz a tibeti kultúra szerint ún. “nagy” Buddha nap, más néven Dharmacsakra nap. Ezeken a napokon minden gondolat, tett, érzelem és döntés 10 milliószoros erővel hat az életünkre. Egy évben 4 ilyen nap van, és mindegyik más miatt fontos.

banner-951877_1920.jpg

A Dharmacsakra napokhoz köthető hagyományok a következő módon épülnek fel

 

Az első a Chotrul Düchen, azaz “A vajmécsesek ünnepe”.

candles-1658811_1920.jpgEzen a napon Buddha csodálatos tetteiről emlékezünk meg, melyeket azért hajtott végre, hogy követői hite megerősödjön. Azért hívják vajmécsesek ünnepének, mert ilyenkor jakvajból készült mécseseket, gyertyákat gyújtottak az ekkor tartott szertartás során. Ez március 12.-én ünnepelték.

 

A második a Saka Dawa Düchen, “A születés, a megvilágosodás és a halál napja”. Ami a mai napra Június 9- ére esik.

color-splash-1852649_1920.jpgAhogy a neve is mutatja, Buddha születése és halála esik erre a napra, valamint a hagyomány szerint ezen a napon is világosodott meg az alatt a bizonyos Bódhifa alatt.

 

A harmadik  ünnep, amely idén július 27-én fognak ünnepelni, a Chokhor Düchen, azaz “Az imakerék ünnepe”.

imamalom.jpgEzen a napon Buddha talán legfontosabb beszédére és tanítására, a Négy Nemes Igazságra emlékeznek.

 

A negyedik 10 milliószoros nap pedig a Lhabab Düchen, ami “A mennybemenetel napja”, ami ebben az évben november 10-én fogják megülni.

buddha-1550588_1920.jpgEnnek is árulkodó neve van. Buddha ezen a napon csatlakozott az égiekhez, megköszönte nekik a segítséget és tanítást is adott számukra.

 

A gondolatok ereje

A keletiek hisznek benne, hogy az életünket, kapcsolatainkat, sikereinket, boldogságunkat a gondolkodásunk határozza meg. Az emberiség történelme során minden egy gondolattal kezdődött, minden, amit magad körül látsz (jót és rosszat egyaránt) teremtő gondolataink eredménye. Éppen ezért mindig ügyelnünk kell mit gondolunk, hiszen az tetté válik, a sok ismétlődés által pedig szokássá – így a gyakran elképzelt mentális kép és gondolatok végül tényleg valóra válnak. Pl. ha valaki állandóan picinek, gyengének, sikertelennek gondolja magát, az ne lepődjön meg, ha olyan döntéseket hoz, melyek végül egyre sikertelenebbé, boldogtalanabbá teszik. (Ezen alapulnak a pszichológia azon ágai, melyek a negatív gondolati sémák és torzítások megváltoztatására irányulnak, illetve a legtöbb ezoterikus irányzat és a pszichoszomatika is is kihangsúlyozza a tudat megbetegítő illetve gyógyító erejét.)

gondolier-2018052_1920.jpg

Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindennap tudatosak legyünk gondolatainkra: figyeljünk oda, hogy mit vált ki belőlünk egy-egy helyzet, hogyan reagálunk gondolati szinten a problémákra, félelmekre. Ha hajlamosak vagyunk negatívan gondolkodni, akkor ideje, hogy ezen változtassunk! És erre talán a legalkalmasabb egy 10 milliószoros nap.

 

Miért pont akkor?

Mert a tibeti hagyomány szerint a Dharmacsakra napokon minden tettünk (gondolat, érzelem, cselekedet) 10 milliószoros erővel hat. Ez azt jelenti, hogy amit ilyenkor elgondolsz, legyenek az a céljaidat szolgáló, helyes értékeidnek megfelelő gondolatok, vagy épp ellenkezőleg, negatív, ártó elképzelések, sokkal erőteljesebben és gyorsabban valósulnak meg, mint általában. Így a belső világunkra való tudatosság még fontosabb ezen a napon.

Mit tegyünk?

moon-2368443_1920.jpg

Ezen a napon érdemes nagyon odafigyelni, min és hol jár az eszünk. Ha lehetséges, egész nap próbáljunk meg nyugodt környezetet teremteni magunknak. Gondoljunk csupa pozitív, céljainkat szolgáló képekre, érzésekre, tervekre. Tegyük meg azokat a dolgokat, melyek fejlődésünket, növekedésünket szolgálja. Mozogjunk, nevessünk, legyünk kedvesek és türelmesek a körülöttünk lévőkkel. Meditáljunk, relaxáljunk, vegyük körbe magunkat vidám emberekkel. Mondjuk el a szeretteinknek, hogy mennyire fontosak nekünk. Gondoljunk együttérzéssel embertársainkra és a Föld lakóira, a legapróbbaktól a legnagyobbakig. Ha gyakorlunk (meditációt, mantrát, borulást), akkor azt ajánljuk fel másokért is.

13567490_1022298207884474_6732064253884475513_n.jpg

Természetesen ott az ellen oldal, hogy mit ne tegyünk. Ezen a napon kerüljük a negatív, helytelen gondolatokat, szavakat, tetteket. Ne ítélkezzünk, hiszen az az együttérzés ellentéte! Ne végezzünk olyan dolgot, mely boldogtalanná, feszültté tesz. Ha lehet, kerüljük az egészségünkre káros szereket, mint pl. alkohol, cigaretta. Sokszor azt is tanácsolják, hogy ezekre a napokra, ha megoldható, vegyünk ki szabadságot – főleg ha olyan helyen dolgozunk, ami csak növeli bennük a negativitást.

 

Egy kis gyakorlat a 1 milliószoros napokra

spiritualis-lelki-ebredes-atalakulas-dns-tudat-tudatossag-fizikai-tunetek-fajdalom-rezgesszint-frekvencia-szeretet-2014-hatartalan-vilag.jpg

Keress egy békés helyet, csukd be a szemed és vegyél 3 nagy levegőt. képzeld el, hogy belégzéssel energia, erő, boldogság és béke áramlik beléd, és hogy kilégzéskor távozik belőled az összes feszültség, negativitás, betegség, rossz karma. Ezután gondold át és írd le, hogy mit szeretnél 10 milliószoros erővel megvalósulni az életedben, és mi az, amit nem. Azután pedig maradj ezeknek a céloknak, értékeknek a tudatában egész nap, és ezek alapján válogasd meg gondolatidat, szavaidat, tetteidet. Hidd el, nem fogod megbánni!

 

Szólj hozzá!

Miért hasznos a munkahelyi pletyka?

2017. május 24. 22:40 - Benzaiten Tréning

Azt beszélik, hogy bizonyos keretek között a pletykának igen jótékony hatása van az emberek közötti kommunikációra. Érdekes ez a tény, bár én különbséget tennék az információ átadás, a hír és a pusmogás vagy mendemonda között.

 

group-1825513_1920.jpg

A fáma - tájékoztatás, értesítés, de jelenthet szóbeszédet is - inkább a pozitív hatásait erősíti a pletykának.A magam részéről kifejezetten nem szerettem a pletykát, bizonyos szinten túl pedig ártónak találom, de képmutató lennék, ha nem írnám le : bizony én is felhasználtam szóbeszédeket, hogy megtudjak dolgokat egy munkafolyamatról, átszervezésről  vagy egy kollégáról. Szigorúan leszögezem ezen információkat nem használtam fel és senkinek nem okoztam kárt vele,egyszerűen csak bebiztosítottam magam a jövőre nézve. Fordítva nézve, mondhatni ez önző dolog tőlem, de én nem pletykálok,híresztelek se pozitívat se negatívat. Senkiről, de az nem jelenti , hogy nem követem nyomon az eseményeket és ha kell akkor aktivizálom magam.

 

A pozitív szóbeszéd  - de minő véletlen a rosszindulatú is -  tényleg nagy segítség a társadalmi rend fenntartásában. Ráadásul terápiás hatásai is vannak, például ha valaki rossz hírrel szembesül, akkor a szívverése felgyorsul,de ha ezt a hírt gyorsan áttudja adni valakinek,akkor a pulzusa visszaáll a normális ütemre. Tehát a fecsegés és pusmogás egészség megőrzésként is működik. Viszont az infó átadásával azt is megelőzhetjük , hogy valamilyen kétes hírű személy kihasználjon valakit. Ki kell hangsúlyoznom, az utóbbi esetben nem szabad bűntudatot éreznünk, mert így megmentünk valakit a rossz következményektől. Összefoglalva elmondható, hogy a negatív és pozitív hírek továbbításának  egyéni és társas haszna van.

 
how-to-not-gossip.jpg

A pletykának számos fajtája van és sok szintje létezik.  Nem is az a jó elnevezés , hogy pozitív vagy negatív szóbeszéd létezik, hanem a “hasznos” és az “ártó” kategória a legmegfelelőbb. Mit is  értek ez alatt?

 

A munkahelyen, iskolákban, szomszédságban, az egyetemen vagy egy politikai gyűlésen, de akár egy szakkörön is , automatikusan elkezdődik a klikkesedés. Még mielőtt húznánk a szánkat , hogy “mi ez már”  le kell szögezni ez egy természetes folyamat. Nem kell mindenkit szeretni és nem fogunk mindenkivel beszélgetni. Az ilyen közösségek alap pillére a közös benyomás, ami összehozza a feleket azonos érdeklődésen belül is. Már itt eldől, ki kivel és miért  és merre tart . A legtöbb  esetben ilyenkor is az érdekek dominálnak, kevés esetben meg a szimpla szimpátia.

 guy-girl-coffeeshop-computer-meeting.jpg

Az érdeknek rengeteg  variánsa lehet.

 

Érdekem , hogy meghallgassanak, hogy befogadjanak,hogy elismerjenek, hogy előreléptessenek ,hogy ne keveredjek kínos szituációba és hogy szép dolgokat mondjanak rólam. Ha fenn áll az elszigetelődés estélye, akkor érdekem , hogy ne közösítsenek ki, hogy ne legyek periférián. Érdekem, hogy nekem higgyenek, hogy nekem legyen igazam, ne a másiknak legyen igaza és hogy felderítsem az igazságot. Sok minden apróság alkothatja az érdekeimet. Az anyagiak épp úgy befolyásolják cselekedeteimet, mint a lelki benyomások és pszichológiai mozgató rugóim, motivációim. Ha veszélybe érzem magam vagy nem szeretnék feltűnést kelteni - mert az érdekeim úgy kívánják -  a pletykát meg is fordíthatom, elterheltem magamról a többiek figyelmét. Másról kezdünk el terjeszteni valamit, a legjobb védekezés a támadás elvén. A pletykának két arca van és életünk során általában a nem szép és aljas oldalával találkozunk. Azzal az oldallal, amely rengeteg kárt, félreértést okozhat, mert aki buta, lelkileg beteg,  nem elég óvatos, nem jó indulatú vagy sérelmekkel teli és megkeseredett az akarva vagy akaratlanul szenvedélyesen alkalmazza a rágalmazó, gonosz pletykát. Csak, hogy legyen,mert nélküle nem tud létezni.
eyes.jpg

Nézzük meg a munkahelyi folyosó - pletyit  :  fontos , hogy kitől mit hallunk és hogy erről a témáról , kinek mi a véleménye. A munkahelyi pletyka,akkor válik igazán károssá, ha a magán élet is belekerül és a legrosszabb verziója, pedig az, ha főnök is közvetlenül beszáll a játékba. Ami igazán ellehetetleníti a helyzetet az a “szerelmi viszonyok” kreálása vagy a felettessel való románc terjesztése. Jellemző erre a pletyka fajtára, hogy sajátos hanglejtése van és a hangsúlyokra nagyon kell vigyázni és a véleményekre,mert itt igen a pletykáló  beleszövi  a saját véleményét a témáról.  A hallgató fél pedig a saját szűrőjén keresztül , összegzi a hallottakat és ebből lehetnek a félreértések is. A hangsúly amit ilyenkor használ valaki egyszerűen nagyon fontos, mert így lehet teljesen más irányba terelni az eredeti információt.

 

Ha mi hallgatunk másokat , akkor, figyelni kell , hogy milyen érzéseket közvetítenek felénk - mert ez befolyásolja azt, hogy te mit higgyél el ebből a témából - és arra is , hogy mit fűzz hozzá a másik , mint magán vélemény és milyen ítéletet mond. Igen,pletyka alatt mindenki ítélkezik és így szerez befolyást a hallgatóságon. Tovább megyek: ha az érzelmekben megjelenik a harag , az irigység, a rossz indulat és az ellenségeskedés, akkor ezen érzelmek eltorzítják , már az elején az alap történetet. A felnagyítást, kicsinyítést vagy túl pörgetést, mind , mind arra szolgálnak, hogy pletykáló malmára hajtsák a szó szerint a  folyamatot. A “kavarás” is ezekből a negatív érzelmekből táplálkozik, csak sokkal nagyobb romboló ereje van. Ha valaki kavar azt úgy tudjuk lekódolni, hogy elemezzük már a kezdő mondatok , hangsúlyát, a gesztusokat és a mimikát.  A testbeszéd és a verbális kommunikáció, és persze egy kis primadonna vér - ha felfigyelünk rá -  letudja leleplezni a manipulációs szándékot. Miután ezt realizáltuk a legegyszerűbb, hogy tisztázzuk a pletyka hátterét. A eszköz, amit ilyenkor alkalmazhatunk a visszakérdezés. Úgy kell kérdeznünk, hogy benne legyen a pletykáló véleménye a kérdésünkben. A folyamatos kérdésekkel tisztázni tudjuk a híresztelés valódi hátterét.  

Mit tehetünk, ha egy pletyka címszereplőjévé válunk?

 

coffee.jpg

A csoport még (ez lehet egy osztály, vagy egy munkahelyi csoport) az alakulása elején igen képlékeny és így mindenki szinte nehéz helyzetben van, mert ott dől el , hogy kinek milyen szerep jut vagy mit fogad el. És itt kezdődnek az első sztorizgatások is a másokról, egymásról  vagy egy másik csoportról. A kialakulatlan helyzetben labilisan keresik a helyüket a csoport tagok és ha itt történik egy negatív szóbeszéd térnyerése,akkor elsőnek aki a céltábla lesz , saját magával is konfliktusba kerül. Ugyan is mindenki szeretné megtalálni a helyét a csoportban és ilyen helyzetben legszívesebben , azonnal tisztáznánk mindent az alapoktól , de mivel még minden formálódik ezért nem biztos , hogy felvesszük a kesztyűt. Pedig véleményem szerint azt kéne tenni , persze nem egy személyes igazság osztóként működni - mert itt felmerül az a jó ismert gondolat “hogy biztos így van ez és nem lehet hogy rosszul látom” című-  gyűjtsünk információt elsőnek és utána, teljes mértékben kikérhetjük magunknak ezt az aljasságot.

hide-388476_1920.jpg

Elsőnek négyszemközt  érdemes ezt elintézni, aminek a leggyakoribb folyománya  a “bűnös “ részéről, hogy zavarba jön és nem fog többet ilyet terjeszteni. Viszont, ha ez nem így történik érdemes még egyszer utána járni ennek a problémának. Azt javaslom,ha nagyon elmérgesedik a helyzet a főnökkel együtt érdemes leülni megbeszélni a konkrét tényeket, mert ha a felettes vezető, akkor támogatni fogja a megoldást. A méltatlan pletyka nem tesz jót a munkahelyi légkörnek, ezért érdemes foglalkozni vele és megoldást találni. Plusz már tudod kivel dolgozol együtt, előtte fogsz járni és nem tud már meglepetést okozni. A vezető szempontjából sem mellékes, hogy merre halad ez a folyamat.  A legbiztosabb tett ilyenkor egy főnök részéről, ha nem enged a bizonytalanságnak , mert a pletyka a legtöbb esetben az információ hiányból és az ebből fakadó labilitásból ered. A tér nyerése pedig végképp. Ha a beosztottak és a vezető között rendszeres a kommunikáció, ez kizárja a tévedésen alapuló vagy félrevezetés által okozott konfliktusok kialakulását, a helytelen következtetéseket. Ekkor a vezető meg tudja állapítani, hogy a nézeteltéréseknek van-e valóságalapjuk, vagy tévedésen, vélekedésen, esetleg megtévesztésen alapulnak. Egy cégen belül főként az információk és a tájékoztatás hiánya miatt keletkeznek a szájról szájra terjedő mendemondák. Megfelelő tájékoztatással, a szükséges információk megadásával egyszerűen kiküszöbölhetők a konfliktusok. Kívánatos, hogy a vezető a döntései előtt széleskörűen tájékozódjon, és csak ezt követően lépjen.

childish.jpg

Nem könnyű ezt meglépni , mert a felnőttek pont úgy működnek mint a kamaszok. Néha kifejezetten úgy érzem, hogy egy-egy munkahelyen úgy viselkednek felelősség teljes felnőtt emberek, mint akik  a horror óvodából szabadultak ki. Amikor valakiről elkezd terjedni valamilyen híresztelés, akkor gyakorlatilag a hallgatóságnak két lehetőség adatik: vagy csatlakozik vagy ellentmond. Ki mire teszi le a voksát, az az érdekektől, a társaság erőviszonyairól, a gyengeségektől, kiforratlanságától vagy a periféria helyezéstől  is függ.  A harmadik verzió, hogy hagyod az egészet ott ahol van, nagyon nehéz és csak nagyon erős személyiségek tudnak ebből jól kijönni, illetve ez akkor működik , ha nélkülözhetetlen, kulcsfigura  az illető.

A  tudása vagy személyisége révén és még vezetőnek se kell lennie. Szóbeszédre adhat okot a túl harsány vagy visszahúzódó viselkedés is. Aki mindig a központban, arról biztosan beszélnek és aki nem, arról is, mert megfoghatatlan és ezért extravagáns elméletek születhetnek meg, főleg ha unatkozó társaságról van szó. A fiatalabb kollégáknak figyelni kell , hogy  mit mondanak, idősebb kollégáiknak, mert elképzelhető , hogy megbotránkoznak a sztorin. Később viszont teljesen vad módon hallja vissza ugyan azt a történetet.

Hogyan előzhetjük meg ezt a helyzetet?

  • Konfliktus esetén azonnal, egyenesen kérdezz rá a problémára, és mielőbb beszéljétek meg a helyzetet!
  • Kedves, közvetlen stílussal, néhány mosollyal könnyebben lefegyverezheted a rosszakaróidat.
  • Próbáld meg feltérképezni, kinek és mi oka lehet a pletykaterjesztésre, majd bármennyire kellemetlen is, érdemes szembesíteni a terjesztőjével!
  • Legyél büszke az eredményeidre, de ne vidd túlzásba a dicsekvést!
  • Ne keverd össze a magánéletet a munkával, tarts távolságot, válogasd meg, hogy kik lesznek a bizalmasaid!
  • Vedd elejét a kósza híreknek, és ne adj alapot viselkedéseddel az induló pletykáknak!
  • Beszélj a főnököddel! Bár nem kellemes, sokszor célravezetőbb, ha így szerzel tudomást a rólad terjedő pletykákról, hiszen lényegesen könnyebb így elkerülni a félreértéseket!


A pletyka megerősít és legyengít embereket, helyzeteket, szituációkat és egyben biznisz is.

 gossip-532012_1920.jpg

Mindenki veszi a pletykát, fizetünk érte, hogy több információhoz jussunk. A pletykának ára, piaca (bulvar sajtó) , szokásrendje  és különböző színvonala van. Valamikor felpörgetik,kifacsarják,túlragozzák , de vége mindig a magánélet megsértése lesz. Durva és erőszakos hangnemben.  Itt tényleg az a kérdés: hogy miért fontos , hogy számunkra vadidegen ember kivel, mikor mit csinált?  Miért jó az nekem , hogy érdektelen híreszteléseket olvassak vagy hallgassak?

El se hinnénk, de szeretünk bírót játszani és  ítéletet mondani. Nézzük meg , hogyan működik ez. Ha valaki jól öltözik, akkor szórja a pénzt, ha bolondosan vagy nem a megszokott módon , akkor játssza az agyát. Ha valaki kellően magabiztos - nem arrogáns- és elfogadja a dicséretet , akkor az nagy képű . Az anyuka , aki jó fej és rugalmasan neveli a gyerekét , az nem jó anya. A szabadúszóra, hogy nem dolgozik és ugyanez vonatkozik a vállalkozókra is.

i_stare_at_my_reflection_in_the_mirror_by_jadegreenbrooke-d5ejure.jpg

A fent említett példák arra mutatnak rá, hogy ha ez pletyka szinten jelenik meg , akkor a rosszindulat és az irigység táplálja az egészet. Ebben az esetben a pletyka szimplán mérgező és méltatlan. Egyet tehetünk : nem csatlakozunk az ítélkezőkhöz, hanem visszatükrözzük az általuk terjesztett pletykát. A saját mondandójukkal szembesítjük őket.

Szólj hozzá!

Kulcs a szeretethez

2017. május 06. 15:21 - Benzaiten Tréning

Az "empátia" kifejezést megtaláljuk már az ókori görög nyelv szótáraiban. Eredeti jelentése: erős érzelem, szenvedély. Az empátia nem egyenlő az érzelmi intelligenciával, de nem is határolhat el attól. Voltaképp igen nehéz megtalálni a különbséget közöttük.

hd-key-wallpaper.jpg

Az empátia az a képességünk, amikor a másik helyzetébe tudom képzelni magam, átérzem amit ő érezhet, és ez tudatosodik bennem. Azonban az empátia sokszor észrevétlenül jelenik meg a mindennapok során, illetve sokszor, bizonyos okokból akkor sem tudunk együtt érezni a másikkal, ha tudjuk hogy ez lenne a helye, és még igyekszünk is. Az empátiát tudatosan használni, megtalálni a megfelelő mértéket, helyes következtetéseket levonni az együttérzésből származó információkból a másikra nézve, adekvátan reagálni – ebben már az érzelmi intelligencia segít. Empátiává a beleélés akkor válik, ha az élményt tudatosan felismerjük és feldolgozzuk, és a másik emberből megértett összefüggéseket önmagunk számára néven nevezzük és értelmezzük. Az empátiához szükséges a személyiség  tudatos odafordulása és figyelme a másik iránt. Ez történet, igaz létrejöhet úgy, hogy nem tudatosan cselekszünk, hanem ösztönösen  észleljük a másik lelkiállapotát.

 edit59.jpgAz empátia feltétele, hogy valóban a másik ember élményeit tükrözze, ezért is szükséges, hogy érzelmi és indulati elemek álljanak előtérben, és ne racionális szempontok.

 
Az empátia készsége a gyermekkorban természetesen öntudatlan és a cselekedetek  nagy részében fellelhető. A serdülőkortól kezdve fokozatosan eltűnik a világ elől ez a készség , később  pedig általában csökkenő tendenciát mutat  az öregkorban. Leginkább a felnőttkorban és a kamaszévekben  éleszthető fel és tanulható “újra”  ez a képesség. (Nagy a különbség az empátia képességében a különböző kultúrák emberei között. Azokban a kultúrákban, amelyekben a racionális gondolkodásnak nincs olyan vezető szerepe, az empátia szabadabban jelenik meg, és a megértés az emberek között könnyebb, hiszen a mindennapi érintkezés természetes része.)

 dreamstime_m_12053649-e1316369981301_1.jpg

Az empátia (beleérző képesség) nem egy megfoghatatlan valami, mert ellentétben a köré épített negatív imázzsal , az empátia nagyon kézzelfogható, fejleszthető és tanulható érzék. Valóban minden ember képessége, mely mindennapi kapcsolatainkban észrevétlenül nyilvánul meg. Mindenki más-más szinten rendelkezik ezzel a tulajdonsággal. Lehetünk egyszer nagyon érzékenyek és mások problémáival szemben nagyon együtt érzők. Máskor pedig esetleg hidegnek,távolságtartóak  és kimértnek, mert mások súlyosabb problémáit is képesek vagyunk higgadtan fogadni. Az ilyen reakció függ magától a helyzettől, a személyiségünktől, a kapcsolatainktól és a velünk kapcsolatban lévő ember érzelmi közelségétől.

Ezen összefüggések határozzák meg, hogy mennyire tudunk empatikusan lenni. A más emberek helyzetébe, érzelmeibe való beleélés képessége a társas helyzetek fontos összetevője. Azt jelenti, hogy valaki képes maga is átélni a másik ember által kifejezett érzelmet - függetlenül attól, hogy az jó vagy rossz. Az empátia azért jelentős sajátosság, mert segítőkészséget és különböző cselekedetet, érzelmeket válthat ki az emberekből.



481576514_480x270.jpg
Mindenki rendelkezik az empátia valamilyen fokával. Az empátia magas fokával rendelkező ember hamar átérzi a másik egyén érzelmeit és ráhangolódik azokra, szívesen segít másokon, érzékeny a másik megnyilvánulásaira, könnyen beleéli magát mások elbeszélésébe, odafigyelő, együttműködő.  Neki arra ell vigyázni , hogy ne használják ki. Az igazán empatikus emberek egyszerűen jók, nem tudják elképzelni, hogy bárki ártó szándékkal fordulna feléjük. Nekik a szelekciót kell megtanulniuk és azt, hogy fogalmazzák meg igényeiket, mert neki is vannak.

 

Aki kevésbé empatikus, nehezebben érti meg, és fogadja el mások érzelmi megnyilvánulásait, esetleg zavarba jön azoktól vagy hárítja őket, nehezebben viseli az érzelmekkel telített szituációkat, kevésbé megértő másokkal szemben. Ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy az ilyen emberek érzelem nélküliek lennének, csak nehezebben hangolódnak rá más emberekre.Természetesen az empátiának is vannak szélsőséges megnyilvánulásai, a túlzott empatikusság és a teljes empátia-hiány ugyanolyan kedvezőtlen lehet, mert mindkét esetben hiányzik a másik emberhez való egészséges viszonyulás. Az egyik taszít a másik belefolyik a másikba.

Miért fontos az empátia fejlesztése?

Megfelelően működő empátiás készségünk tökéletes táptalaja a magas érzelmi intelligenciának, mely által sikeresebbé válhatunk magánéletünkben és karrierünkben egyaránt. A megfelelő empátiás készség kiépítésével elérhető az érzelmi intelligencia azon mértéke, mely segítségével ítéletmentesen, támogatóan, ugyanakkor tudatosan, érzelmileg nem belebonyolódva tudunk részt venni a mindennapokban.

 

9dicas-sbc-3.jpg

Az érzelmi intelligencia fejlesztő foglalkozásai által megtudhatod, hogy:

– mennyire vagy tisztában a saját viselkedéseddel, érzelmi állapotoddal és hogy ez miként        hat ki a viselkedésedre

– mennyire vagy tisztában vele, hogy mások viselkedése hogyan befolyásol Téged

– hogyan ismerd fel és védd ki a manipulációkat, hazugságokat

– hogyan kezeld jobban a stresszt, hogyan oldd meg a különböző helyzeteket                            együttérzéssel, mellőzve az agressziót

– hogyan tudod kihozni minden szituációból a legjobbat

– milyen kapcsolatmenedzsment képességekkel rendelkezel, és hogyan tudod fejleszteni           őket

 

Az empátia olyan munkaköröknél fontos elsődlegesen, ahol a munkavégzés nap mint nap az emberekkel való foglalkozást jelenti: ahol segítségre szoruló vagy megoldandó problémával, kliensekkel kell türelmesen, megértően, együttműködően bánni. Az empátia része a szociális és érzelmi intelligenciának is.

Daniel Goleman, a téma talán leghíresebb kutatója szerint az alábbi képességeket öleli fel az érzelmi intelligencia fogalma:

– saját érzelmi állapot felismerése és megnevezése

– az érzelmek, gondolatok és tettek közötti kapcsolat megértése

– az érzelmek tudatos kezelése és a felettük való kontroll

– mások érzéseinek megértése, akár befolyásolása, érzékenység mások érzelmei iránt

– kielégítő társas kapcsolatok létrehozása és fenntartása

 

Az emberekkel való foglalkozásban az egyedi megértés és a beleélés rendkívül fontos, e nélkül tanácsot adni vagy segíteni aligha tudnának. Éppen ezért a pszichológusoknak, pszichiátereknek, pszichoterapeutáknak "mindennapi munkaeszközük" az empátia.  Hogy miért fontos ez?
kozary-lakberendzes-blogspot-com-kozary-eniko-lakberendezo-feng-shui-tanacsado-zen-kert-001.jpg

Azért , mert olyan belső problémákkal küzdő emberekkel foglalkoznak,akiknek  kell feszültség-levezetést, belső rendeződést és saját maguk megismerése. Vagyis a kommunikáción át próbálnak változást előidézni a hozzájuk fordulókban, és ebben számukra is az empátiás megértés az irányadó. Természetesen ez nem arról szól, hogy nincsenek határok, de az empátia - bizonyos esetekben -elengedhetetlen. A hangsúly a beteg és a szakember közötti kommunikáción van, ezen belül az empátiás úton kialakult megismerésen.

Foglalkozásaink során egyéni kérdéseidre, problémáidra fókuszálunk, felmérjük az egyéni kompetenciáidat és azokat a képességeidet, melyek segíthetnek az empátia fejlesztésében. Megtanulod felmérni a másik ember érzelmi állapotát, elsajátíthatod az aktív meghallgatást és a konstruktív érzelemkifejezést. Így nem csak Te fogod magad jobban érezni, de munkahelyi és magánéleti kapcsolataid pozitív változáson mennek majd keresztül. Merjünk az empátiával élni.



Szólj hozzá!

Diéta - mánia

2017. április 30. 10:40 - Benzaiten Tréning

Orthorexia veszélyei

Ép testben ép lélek, tartja a mondás és ez a megfigyelés valós tényeken alapul. Ahhoz, hogy az életünk és egészségünk teljes legyen, mindenképpen gondoskodnunk kell  a testünkről és a szellemünkről. Testnek és léleknek szinte ugyanaz a táplálék szükséges csak más formában.

 

dieting.jpg

Mikor odafigyelünk magunkra  fizikai értelemben, hogy mit eszünk, mennyit és mikor mozgunk, az a lelki állapotunkra is hat. A mozgás - ami örömet okoz és ezért mindenkinek érdemes olyan sportot űzni, amit szeret  - segíti az endorfin termelést, így a depresszió is megelőzhető.  Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet rossz hangulatunk vagy nehéz időszak az életünkben, miközben sportolunk, de az aktív életmóddal könnyebben megbirkózunk a negatív helyzetekkel.  Nem is gondolnánk, hogy az étkezés is befolyásolja a lelki állapotot. A kiegyensúlyozott étrend hozzájárul a nemcsak a harmonikus testkép kialakuláshoz, de a lelki egészséghez is. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha megfigyeljük mi az ami jó nekünk - ténylegesen nem csak azért, mert finom és most akarok  késő este például krémest enni -  akkor testünk meg fogja ezt hálálni és nem fog olyan kényelmetlen fizikai tüneteket produkálni , mint puffadás vagy a kajakóma. Igen, ha  a kajakómát észleljük magunkon az nem csak a túlevés miatt van, hanem, hogy olyan étellel lőttük túl a célt, ami nem kell a szervezetnek. Aki ételallergiával él együtt, annak nem hat ez az információ az újdonság erejével, de akiknek semmilyen ételintoleranciája sincsen, ők is megtapasztalják a habzsi-dőzsi úgymond sötét oldalát. 

summer-chicken-11.jpg

Odafigyeléssel és egy kis testtudatossággal megelőzhetjük a nem várt kellemetlenségeket. Ha  a reggeli kávét éhgyomorra iszom és ettől fáj  a gyomrom, akkor lehetőleg előtte igyak meg inkább egy pohár vizet vagy egyek kekszet, mert így nekem is könnyebb lesz. Nem fog fájni a hasam, ergo nem leszek feszült emiatt. Tudom itt sokan a teát javasolnák a kávé helyett, de jó az, ha gyakorlunk egy kis együttérzést a koffein-és kávéfüggők felé. Tehát már tudjuk miért jó jól enni és mozogni és  azt, hogy  megéri az a fizikai és lelki egészségünkkel foglalkozni. 

Viszont mi történik akkor, ha túlzásba visszük az egészség-mániát?  Mi történik akkor velünk ?

orthorexia-nervosa.jpg

Ha az egészség kényszerré válik, akkor már köszönőviszonyban sincsen a tényleges egészséges életmóddal. Az ilyen típusú függés Orthorexia nervosa elnevezést viseli, vagyis ezt nevezzük egészséges étel függőségnek. A táplákozási zavarok kialakulásában számos tényező közre játszik.  Ilyen a kor karcsúság-vagy testkép ideálja. A túlzott elvárások, bizonytalanság vagy  a betegségre való hajlam. Olyan szociológiai és pszichológiai  modell határozza meg,  amely inkább a kialakulást hajlamosító és kiváltó tényeket integrálja egy mintába. Amit nagyon érdekesnek találok, hogy a  orthorexiát  kifejezetten a jóléti társadalmak hozták létre. Egy olyan kultúrában, ahol nincsen élelmiszer fölösleg, biztosan nem találunk evészavarral és új diéta-trendekkel küzdő embereket. Nyilvánvaló, hogy a média és a társadalmi “téves” elvárások befolyásolják az emberek életstílusát és ez nem csak a nőket, de a férfiakat is érinti. Előszőr 1997-ben írták le a jelenséget. Steven Bratmant amerikai pszichiáter foglalkozni kezdett orthorexia jelenségével, mert azt vette észre egyes emberek túlzottan is egészségesen élnek. Az orthorexia nervosa - röviden ON - amolyan trendként jelenik meg az adott személy életében.  A tiszta étkezés elméletén alapszik, amely azt taglalja nagyon szigorúan, hogy mit kell kitiltani és elkerülni az étkezésünkben. Minden étel alapanyagának válogatott minőségűnek  kell lennie.

evoke-goof4.jpg

Akik ON függők, olyan ideákat, filozófiákat, trendeket és életmódrendszereket követnek, illetve úgy építik fel az életüket, melyeknek sok esetben az ég adta világon semmilyen tudományos alapja nincsen. Azzal nincsen probléma, ha az ember kerüli a nagy mennyiségű cukrot és a glutént. Figyel rá, hogy mit miért eszik és hogyan. Az olyan étrendek, mint a nyers ételek fogyasztása vagy a vegán étrend önmagukban is elég ingoványos talajon állnak, de itt nem az a kóros, hogy valaki így eszik, hanem ha túlzásba viszi. Az egészsége már nem érte van, hanem magért a filozófiáért és a küldetéstudatért, ami barátok közt is a fanatizmus alapjait fekteti le. A szigorral, a megingathatatlansággal és a kontroll mániával van itt baj és persze a teljes rugalmatlansággal. Ha az ON-es úgy dönt, hogy ő biza fotoszintetizálni fog, akkor ezt a téves hozzáállást nehezen lehet kipalántálni belőle. Azt eszi, amire ő azt mondja, megfelelő számára és az elveinek. Az ON  embernek fontos a tisztaság és az egészség, annyira hogy ezt az étkezést nem szakítaná meg semmi pénzért. Akkor sem, ha a nagymamájának születésnapja van, baráti szalonnasütés vagy csak egy póker parti. Kivétel nincsen, de ha még is bele megy - kizárt - akkor olyan mély és maró bűntudat kezdi gyötörni, hogy még drasztikusabb megoldásokhoz nyúl. Egy időben jóga gyakorlók és vegánok körében volt divat, hogy 4 napig csak sós vizet ittak, hogy átmossák a szervezetüket. Az biztos sikerült is nekik, de a veséjük és a vízháztartásuk biztosan kapitulált, ők mégis hittek benne. Erről szól ez a függőség is. Ha nem tudja a berögzött rendszer szerint élni az életét - vagy enni az életét - akkor inkább nem megy el sehova.

loneliness.jpg

Se barátok, se család. Az ilyen típusú ember nem eszik a főnök szülinapi tortájából, nem megy moziba, saját magával hordozza az ennivalóját és ha valaki megjegyzést tesz erre, azt még ki is oktatja, hogy mennyire elmaradott. ON-val ugyanis társul egyfajta felsőbbrendűségi érzés másokkal szemben. A szigorú étrend, a szabályok következetes betartása, és a hit abban, hogy csak az egészséges ételeket veszi magához valaki, akkor automatikusan szeretné ellenőrzése alá vonni azokat is, akik szerinte gyengék. Ugyanis így igazolja magának elmélete helyességét.

angry-man-waiting-for-food-with-a-large-wooden-spoon-and-fork-shutterstock-800x430.jpg

A kényszeresség nem csak az étkezéshez fűződő viszonyában jelentkezik, hanem az élet számos más területén is. Rituálisan ragaszkodnak az időpontokhoz, a szokásokhoz, kezdve azzal, hogy vásárolok répát és csak ott és akkor. Vagy csak a bizonyos méretű paradicsom a megfelelő és abból csak 10 darabot veszek egyszerre.

or-4.jpg

Páratlant már nem, és ha nincsen annyi paradicsom, akkor meg se veszi és ez okoz némi belső feszültséget is. Ebben az életmódban az a veszélyes, hogy fizikailag nagyon hamar tönkre teheti magát és szociálisan elszigetelődik, és egy idő után- valljuk be- kifejezettem idegesítő lesz a környezete számára. Az orthorexia nem teljesen étkezési zavar, mint egy anorexiás esetében. Míg egy anorexiásnak az a célja, hogy fogyjon, addig az orthorexiásnak csak az egészséges és tiszta életmód. Az orthorexiásnál nincs visszacsatolás, mint egy anorexiásnál, mert nem tűnik az elején annyira drasztikusnak és pont ezért veszélyes. A hitén és a rögeszméjén kívül nem kapaszkodik semmibe. A hitrendszere miatt kerülhetnek olyan helyzetbe - főleg ha nagyon egysíkú diétát követ -  hogy vas-, vitamin- és nyomelem hiány lép fel. A hiányokból kialakulhat kóros szívelégtelenség, vese-és gyomorbántalmak, a neurológiai betegségekről nem is beszélve.

adobestock_87605886-1024x683.jpeg

Hosszú évek alatt derül csak ki, hogy amit az orthorexiás egészségesnek vélt, valójában tönkre tette őt.

 

ed1914_5_tipps_motivation_banner_jpg_960x400_c.jpg

Az ilyen típusú emberekkel nagyon nehéz bánni. Nehéz családtagok, barátok, kollégák és kliensek számára. A rugalmatlanságuk rabjai, amit kellő segítséggel fel lehet oldani, de csak akkor, ha szembesítjük a hibás értékrenddel, de ez nagyon hosszú folyamat.

Szólj hozzá!

Párkapcsolati játszmák 6 szabálya

2017. április 04. 14:38 - Benzaiten Tréning

Minden alkalommal akár öntudatlanul is felöltjük az aktuális szerepünket az adott darabban. Jobb esetben elég önismerettel rendelkezünk és tisztában vagyunk a saját működésünkkel, helyzetünkkel és a környezetünk  reakcióira is úgy tudunk reagálni, hogy az nekünk megfelelő legyen.

A szerepekhez hozzátartozik egy nagyon fontos fogalom is : ezek pedig a játszmák.  


Kapcsolatainkban nagyon kevés az az idő, amit nem játszmázással töltünk. Sőt hozzátenném, vannak olyan párkapcsolatok, ahol a játszma teszi fel az “i”-re a pontot, mikor haladni szeretnének vagy problémát kívánnak megoldani a felek. Ugyanakkor ez nem csak házasságokra vagy párkapcsolatokra jellemző, hanem megjelenhet szülő-gyerek vagy testvér-testvér között is. Habár a családon belüli játszmák egy igen jó téma, most kivételesen nem egyben fogom tárgyalni a “románc” jellegű játszmákat a családival. Az utóbbiról majd egy következő bejegyzésben olvashattok. Visszatérve az eredeti témához: nézzük meg közelebbről a házastársak és szerelmespárok kapcsolatát és azon belül a játszmákat. A párkapcsolati -társasjátékok hozzátartoznak ahhoz, hogyan működjön egy kapcsolat. Az ember akármilyen szinten is van, lesznek olyan helyzetek – vagy akár több is- amikor idomulni fog a másikhoz.  Az “együtt levés” kompromisszumok és harcok sokasága, amit feledtet a sok nevetés, az egymás iránti bizalom és vonzódás.

De mi történik akkor , ha ez a folyamat elsiklik egy rossz irányban és csak a játsz/ma marad, ami egy ördögi kör alapjait fekteti le?

 

Mielőtt az gondolnánk, hogy ebből nem lehet kimászni, mert folyamatosan mindenki a saját körét futja: nem, nem így van. Az ilyen típusú játszmákra is van megoldást, de meg kell nézni , hogy milyen az a játszma, amit játszunk.

 

1.

Nézzünk meg először egy teljesen alapszituációt.

Ha két ember találkozik és jobb esetben szerelmesek lesznek egymásba, akkor a  kezdeti időszak – még ha vannak veszekedések és súrlódások is-  varázslatos tud lenni. Amikor a kezdeti lángolás – mert a szerelemnek és a lángolásnak is vannak szintjei – egy kicsit veszít az erejéből, akkor bukkannak fel az új, érdekes helyzetek és reakciók. Mikor levesszük a rózsaszín szemüveget és teljes valójában látjuk a másikat és annak reakciót. Ebben a szituációban már a szociális háttér is meghatározó lehet.

Ezt neveltetési játszmának nevezik. Ilyenkor a tanult viselkedés, probléma megoldási készségek igen eltérőek lehetnek, akár egy pár életében is. Elég csak arra gondolni, ha egyikük egy olyan családból érkezik, ahol a krízishelyzeteket nem beszélték meg. Mintha nem is léteznének, ha nem esik róluk szó. Másikuk pedig olyan környezetből jön, ahol finoman szólva “szappanopera-teátrális -melodráma” funkcióval oldják meg még a legegyszerűbb kérdést is.  Hobbik vagy személyes elfoglaltság tekintetében is megmutatkozhat ez a fajta játszmázás. Felhoznám itt a színházba járás kérdését. Mi történik, akkor hogy ha az egyik fél nem szereti a színházat vagy más kulturális rendezvényeket? Az első gondolatunk: hogy ez mekkora kőbunkó! Pedig nem feltétlenül, sőt lehet nagyon sokat olvas és nagyon nagy tudással bír, de valami miatt nem szereti ezt a fajta kikapcsolódást. Egyszerűen nem tartozik az érdeklődési körébe. Mi, akik szeretnénk menni, felhozzuk ezt a témát és … már indul is gépezet. Ő morog, te meg megsértődsz és dühös leszel, hogy “ennyit képtelen megtenni érted”.

Mit tehetünk ekkor, ha azt szeretnénk ez ne így történjen meg?

A legrosszabb, ha csípőből elutasítjuk a másikat, miközben úgyis tudjuk a válaszát. Igaz, a másik fél is lehet megengedőbb. Nem szabad elfojtanunk a másik vágyát egyik oldalról sem. Tehát, ha szeretnék színházba menni, keresek magamnak más embert, akivel mehetek. Barátokat, családtagokat, de akár egyedül is elmehetek. Igyekezzünk támogatni a másik fél igényeit, még akkor is, ha minket nem érdekel.
kozary-lakberendzes-blogspot-com-kozary-eniko-lakberendezo-feng-shui-tanacsado-zen-kert-001.jpg

A kölcsönösség  itt is fontos, és ha mégis csatlakozunk hozzá – miért ne tennénk, hiszen szeretjük – a hobbijában, lehetőleg ne húzzuk a szánkat, azt a pár órát vidáman ki lehet bírni. Nem szabad azt hinnünk, hogy mindenhol közösen kell megjelennünk, mert egy párt alkotunk. Ez nem így van, mert ha megadjuk a másiknak a szabadságát, akkor sokkal kiegyensúlyozottabbak leszünk. Persze lehetnek mélyebb ellentétek is és ezek feloldására a legjobb módszer a nézőpontok közelítése. Ilyenkor mindkét fél visszaemlékszik, hogy miért szeretett bele a másikba, miért választotta őt. Miután tisztázták ezt a kérdést, utána fel lehet tenni a jövőjükre vonatkozókat is: mit szeretnének közösen? Hogyan képzelik el magukat és mit várnak a másiktól?

Tisztázni lehet, hogy miért is vagyunk együtt. Ha valaki itt azt a választ találja meg, hogy azért van együtt a másikkal – pedig  a kapcsolat nem úgy működik, ahogy működnie kellene – mert fél egyedül lenni vagy csak a kényelem miatt –  akkor érdemes ezt nem erőltetni. Bár a kényelem és a félelem az egyedüllétől kemény horgony, de nem lehetetlen eloldani, ha képesek vagyunk belátni a problémát. A történet folytatódhat úgy is – függetlenül attól, hogy milyen szociális környezetből jöttek – hogy sokkal többet adnak egymásnak azzal, hogy figyelnek a másik igényeire, terveire és vágyaira.

 mirazs.jpg

Lehetünk úgy együtt, hogy a másik szárnyait nem nyessük le.

 

2.

Ismerőseim és kollégáim között nagyon sokan panaszkodnak barátjuk, férjük kapcsolatára az édesanyjukkal.

Nem azt szeretném itt kihangsúlyozni, hogy minden férfi döntésképtelen anyámasszony katonája, és az anyós egy hét fejű házisárkány és egy gonosz banya mixe.  Nem erről van szó, hanem egy alapszituációról. A férj/barát csak az anyukája háta mögött ad igazat élete szerelmének. Elkerüli a problémát. Jobb esetben egy anyós- meny vitában elismeri azt, hogy édesanyjának nincs igaz – persze ezt is úgy , hogy a mama ne tudja meg- de ahhoz, hogy ezt nyílt színen megtegye, még kell egy 1-2 dolog.

Hogy mik ezek? A szülő- gyerek játszmák a felnőtt korban is folytatódnak és ha ez túlzásként billen az anya-fia kapcsolat felé, akkor lesz az, hogy egy életerős férfi nem konfrontálódik az anyjával. Érdekesség megemlítenem, hogy az ilyen típusú férfiak rengeteg esetben hasonló természetű és gondolkodásmódú nőt választanak maguknak. Akik gyakorolják újra és újra a szülői szerepkört  azon, aki folyamatosan ebben él, miközben a másik oldalról (anya) is kapja az áldást. Nem egyszerű helyzet, mert szinte azonnal leképződik a “két dudás egy csárdában” felállás, és elkezdődnek azok a folyamatok – játszmák – amikből nincs kiút. Főleg akkor, mikor mindkét nő választás elé állítja az erősebb nemet.

Ilyenkor szerintem – ez szigorúan magánvélemény - a legtöbb férfi inkább választana egy olyan helyzetet, mikor egy rakás zombi ellen kell kiállnia egy szál rozsdás bökővel, mint hogy egy ilyen szituációban egyenes választ adjon. Itt nem arról van szó, hogy félnek, hanem, hogy nem értik ezt a folyamatos lelki, érzelmi, hatalmi játszmát.

Mit lehet tenni, ha nem szeretnénk folyamatos feszültségben élni?

6802366-3x2-700x467.jpg

A megoldás nem egyszerű, mert míg jól működő kapcsolatban jó esetben mindenki felnőttként viselkedni, ezekben a szituációkban nem ez történik. A szülő-gyerek játszma tekintetében az édesanyának is szükséges azt elfogadni, hogy gyermek felnőtt, önálló élete van. Nem szabad azt hinnie, hogy mindenkinél mindent jobban tud, és amikor tanácsért fordulnak hozzá, akkor  ne kioktatásos vádaskodó választ  adjon. Ő is - és mindenki - kimutathatja a dühét vagy nemtetszését, de ne hatalmat gyakoroljon vele. A párkapcsolatra visszatérve : a továbbfejlődés csak két egyenlő jogú felnőtt ember között lehetséges, amennyiben  ez önállóan  nem sikerül, érdemes személyiség-fejlesztéssel foglalkozni.

 3.

 

Képzeljünk el egy nem túl vidám helyzetet  az álcázó játszma tükrében, amelyben szereplőink egy férfi, aki focimániás, folyamatosan tévét néz és közben sörözik, és egy nő, aki véletlenül rendmániás. 

inner_banner_streetcar.jpeg

Hozzáteszem, én is az előítéleteim rabja vagyok, mint mindenki más, mert ez itt bármilyen más példa is állhatna. Láncdohányos nő,-spórolós férfi;  rendetlen férfi-még rendetlenebb nő. Bármi. Szerintem a prímet a vegán nő-paleo táplálkozást űző pasi vinné. Oké, akkor most térjünk vissza az eredetihez: a rendmániás nő és a focidrukker sörös ember. Szinte előttünk van a folyamatosan ismétlődő jelenet. Az ember üvöltözik a tv előtt dobálja a sörös dobozokat, konfettinek használja a chipset és a mogyorót vagy frizbinek a pizzát. Eközben a párja folyamatosan takarít utána, szelektíven gyűjti a sörös dobozokat és komposztálja a maradékot.
o-woman-cleaning-facebook.jpg

A férfi felcsattan: Miért rendezgetsz itt folyamatosan, amikor nézem a meccset? Miért most?! A nő meg válaszol: Azért, mert disznóólat csinálsz a lakásból, folyamatosan pakolnom kell utánad és még csak nem is köszönöd meg. Mit szólnának a többiek, ha látnák, hogy élünk? Ez beindítja a játszmájukat, aminek a vége, hogy a férfi szerint a nő sült bolond, a nő szerint a férfi egy disznó. Az eredmény pedig az, hogy a nő megsértődik és becsapja a hálószoba ajtaját és ha kijön, nem szól a másikhoz. Végtelenített hallgatási bünti következik. Míg a férfi a kanapén fog aludni és esetleg később direkt megcseréli a só-és borstartót, vagy elmegy a haverokkal valahova.

4.

Jellegzetes szituáció, hogy a feleség uzsonnát csomagol a férjének- lehetőleg diétás a menü, mert vigyázni kell a koleszterinnel és a cukorral-  közben már előkésztette az aznapi ruhát, amit hites ura viselni fog a munkahelyén, közben hűti a kávét, mert túl forró lett és közben folyamatosan érdeklődik, hogy mit szeretne a másik és nem érzékeli, hogy a párkapcsolat hímnemű egyede csak sokkolva néz ki a fejéből, mert ő csak a kávéját szeretné meginni. Tényleg.

man_suprised.jpg

Semmi többet. Egyszer viszont elfogy az ember türelme – nőnek és férfinak egyaránt –  és ilyenkor szinte mindenki felcsattan, “nyugodj már le, mit intézkedsz folyton?!“ és  “nem kell nekem uzsonna, nem vagyok gyerek” és ingerülten még hozzátoldják, “olyan vagy mint egy lián, egyszerűen megfojtasz”. Ilyenkor mi történik?

sad-woman-640x426.jpg

A nő egyszerűen összeomlik, sír mert megbántották,
pedig ő ezt tényleg szívből adta.  De nem.

 Itt nem a szív zokog, hanem az ego.

 

Hogyan lehet ebből a játszmából kiszállni?

Ha csak a rendmánia és a rendetlenség felületi szintjén maradnak, akkor nem jutnak semerre sem. De ha felismerik, hogy a konfliktus forrása nem ez, hanem, hogy elvesztették az intimitást, és ez jelenti az igazi gondot. Sok párkapcsolati játszma mögött intimitási, érzelmi problémák állnak. Nem vágynak az együttlétre és ahelyett, hogy ezt tisztáznák és megoldást keresnének rá, kreált ürügyek mögé bújnak.

5.

Törvényszerű, hogy a nő az, aki beilleszkedik a segítő szerepbe. Ő az, aki mindent elintéz és keze alá tesz mindent a férfinak, de ebben az az érdekes, hogy nem az önzetlen segítség miatt teszi ezt.

Igaz, van olyan, hogy önzetlen módon segítünk, de itt nem erről van szó, hanem a figyelemről és az elismerésről.A folyamatos figyelemről és folyamatos elismerésről, hogy lássa mindenki, milyen ügyes, szorgalmas és nélkülözhetetlen vagyok. Miért teszi  mindezt ? Valószínűleg soha nem kapta meg azt a figyelmet, amire vágyott, illetve mintakövetés is lehet a háttérben. Nem egyedi eset, hogy a nők az anyukájuk viselkedését   másolják egy-egy kapcsolatban. Az eredeti felállásban anyu is mindent megcsinált apunak – és nem azért, mert apu képtelen volt rá, hanem mert kivette a gondoskodás-mániával  a döntést a kezéből – akkor a további kapcsolatok többségében is így lesz. Ha nem zavaró az ilyen típusú viselkedés, akkor a pár jól tud ebből profitálni, de az ilyen játszma nem ebbe az irányba szokott haladni.

Mit lehet tenni?

A megoldás a megelőzés – és itt a férjekre és barátokra gondolok. Ha tudjuk, hogy szerelmünk egy kicsit túlzásba viszi a gondolkodást, akkor a tettek mezejére kell lépnünk.

Mivel a másik fél egyszerűen figyelemre vágyik, ezért ezt a figyelmet  akkor is megadhatjuk neki, ha nem csinál érte semmit. Dicsérjük meg és bókoljunk neki, tudassuk, hogy számunkra nagyon fontos. Miután sikerült az önértékelését helyreállítani, a mindennapok is békésebbé  válnak.

 6.

Sok nőnek fontos a munkája és az általa elnyert pozíciók..

A mostani kapcsolatokban – ha az egyensúly megborul – problémát jelent, ha a nő többet ér el  mint a társa.

 events.jpg

Jobban keres, sikeresebb és előfordulhat, hogy hatalommal is rendelkezik. Ezt egy férfinak nehéz elfogadni, még most is. Ekkor kezdődik az “ugye, szívem” játszma. Ebben némi irigység is van, azt nem szabad elfelejteni, de az “ugye, szívem” mindig valamilyen negatív kritika a karrierista nőkről, általában társaságban. Ami folytatódhat úgy, “milyen borzasztóan törtetőek a mai nők” és “senki nem akar gyereket, mert a pénz fontosabb”. Később négyszemközt a nő joggal dühös és kéri számon ezt a húzást. Ez a példa itt szélsőséges , mert nem minden ilyen felállású kapcsolatban történik ez meg. Valahol a férj többet tesz bele családi életbe, és ez nem azt jelenti , hogy a családfenntartó nő nem tenne bele, csak kevesebbet van otthon, mert ő keresi a pénzt.

Szerepek cserélődnek meg és ehhez mindkét félnek nagyon rugalmasnak kell lennie. De ha nincs meg ez, akkor mi a megoldás? Ezen feszültségeket az előbb leírt rugalmassággal és egymás iránti feltétlen bizalommal lehet segíteni. Legjobb megbeszélni egymással, hogy ki hogy érzi magát ebben a helyzetben  és kialakítani egy olyan életstílust, amit mindkét fél örömmel vesz. Amíg a nő van magasabb társadalmi pozícióban, akkor arra kell törekednie, hogy otthon ne irányítson folyamatosan. Ne legyen felsőbbrendű, se kevély. A férfinak – ha zavarja, hogy nem ő a családfenttartó – keresnie kell egy  szerinte férfias elfoglaltságot. Találjon olyan területet , ahol megerősítheti férfi szerepét. Csöndesen megjegyezném, hogy azok nők, akik nem akarták, de az élet úgy hozta, hogy nekik kell ezt a szerepet betölteniük, szintén nem érzik jól magukat ebben a helyzetben. Nekik sem könnyű.

Amint látjuk, mindenki játszik valahogy valakivel vagy valakikkel. Ha észrevesszük ezeket a saját köröket, amelyek nem vezetnek sehova csak újra vissza a kiindulóponthoz, akkor már jó úton haladunk. Nem minden játszmát lehet megoldani, de ha már felismerjük a mozgatórugókat és a dinamikát, akkor elébe mehetünk. Így lerövidül a játszmával töltött idő és közelebb jutunk a másik félhez. Érdemes kipróbálni.

 

7 komment

Racionális érzelmek

2017. március 24. 20:27 - Benzaiten Tréning

Első hallásra ez a szókapcsolat fura lehet, de ha mélyebben kutatunk és megpróbáljuk megérteni az érzelmeket, olyan felfedezéseket tárhatunk fel, amely ténylegesen bebizonyítja, hogy az érzelmeknek igenis van logikája. Akkor kezdjünk neki, vegyünk ásót, ecsetet és vegyük nagyító alá az érzelmek leleteit.

01.jpg

Az érzelmek (emóciók) nagyon fontos szerepet játszanak a lelki életünkben. Az öröm, a félelem, a szeretet, a harag, a düh, a gyűlölet és az irigység átszövik, színesebbé teszik észleléseinket és hatással lehetnek figyelmi teljesítményünkre, gondolatainkra, viszonyulásainkra, kapcsolatainkra.  Az emberi érzelmeinek viszonyait nehéz feltérképezni teljesen, talán lehetetlen is lenne felsorolni az érzelem szerepét az emberi viselkedésben teljes részletességgel. A szakirodalomnak sok válasza – kategóriája –van az érzelmek meghatározásában. Az összeset nem fogom most részletezni, de azt le lehet szögezni , hogy az érzelmeket szubjektív és objektív tényezők egyaránt befolyásolják. Az érzelmek rendkívül összetettek, olyanok mint egy mozaik darabkái. Összetartoznak, mert így adnak egy teljes képet. Egyik nem létezhet a másik nélkül, egyik következik a másikból.

Minden érzelemnek van múltja, jelene és jövője, amik a következő módon jelenhetnek meg :

  • Belső testi válaszok, elsősorban a vegetatív idegrendszer reakciói.

  • Kognitív kiértékelés által létrejövő vélekedés, amelynek tartalma, hogy egy negatív vagy pozitív esemény megy végbe.

  • Arckifejezések.

  • Érzelmi reakciók.

Az érzelmeket több szempont szerint csoportosítani. Polaritás szerint megkülönböztethetünk kellemes vagy pozitív érzelmeket , illetve kellemetlen vagy negatív érzéseket. Léteznék az előbb is említett, úgynevezett egyetemes alapérzelmek, amelyek minden kultúrában fellelhetőek és felismerhetőek, igaz kultúra-függő, hogy melyik érzelem számít igazán tabunak és melyiknek megengedett a kimutatásra.

Ezek pedig a következők:

  • Harag

  • Félelem

  • Undor

  • Meglepődés

  • Szomorúság

  • Öröm

 

o-group-hug-facebook.jpg

Emberi emóciók nem csak úgy keletkeznek és haladnak mindenfelé amerre szeretnének, hanem az érzelmek valami felé irányulnak. Ilyenek az intellektuális, az erkölcsi vagy morális érzelmek, de az esztétikai érzelmek is ide tartoznak ( harmónia, romantika, elegancia). Az érzelmeket lehet mérni állapot és fokozat szerint, amely a hangulattal kezdődik, majd tovább fejlődhet indulattá és végül a szenvedélyé lesz a főszerep.

 

 Vannak összetett érzelmek is, igazi kis kakukktojások,
mint például a bűntudat.

e5466e307b0cb9a2546082f31f944ba3.jpg
A bűntudat mind a három fokozatban megjelenhet,
igazi kis fejlődéstörténetet képes bejárni.

 

Különösen az erős érzelmek (pl. öröm, félelem) átélésekor mi magunk is megfigyelhetünk önmagunkon bizonyos testi változásokat, pl. gyors szívritmus, szaporább légzés, izzadás, kézremegés stb. Az érzelmeket kísérő élettani változások többsége elsősorban a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivizációjából fakad. A vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának működése készíti fel a szervezetet a veszély forrásának elkerülésére, a szervezet tartalékait mozgósítva. (Éppen ezért a tartósan fennálló szimpatikus túlsúly előbb-utóbb a szervezet kimerüléséhez vezethet, amelynek következtében csökken a szervezet betegségekkel szembeni ellenállása.) Az érzelmeket kísérő izgalmi állapot, az arousal, mely nagyon fontos szerepet játszik az érzelmek intenzitásában. Ezt olyan betegeken vizsgálták, akik gerincvelői sérülést szenvedtek (ugyanis a szimpatikus idegvégződések a gerincvelő különböző szakaszán erednek).

 

Ha a gerincvelő kettéválik, akkor azok a szimpatikus érzetek kiesnek, melyek a gerincvelői sérülés alatt keletkeznek. A sérülés következménye, hogy minél magasabb szinten történt a sérülés,  a sérült személyek annál kevésbé intenzív érzelemről számoltak be a kísérleti helyzetben levetített, erős érzelmeket kiváltó film megtekintésekor.

 

Azt a helyzetet, amely érzelmeket hív elő gyakran értelmezzük, értékeljük és alakítunk ki róla véleményt. Az érzelmi élmény intenzitását az is meghatározza, hogy mit gondolok, hogyan értékelem a szituációt, amelyben az érzelem keletkezett. Egészen más érzelmi élményt élünk át abban az esetben, ha azt gondolom, a barátom azért nem jött el a találkozóra, mert biztosan elfelejtette – mint mindig- vagy egyszerűen önzőnek találom. Ettől keserű és dühös leszek. Pedig terelhetem arra is az  érzéseimet, hogy biztosan valami közbe jött, beteg lett vagy dugóba került.  

new_sad_lonely_girl_image.jpg

A második esetnél sajnálatot vagy empátiát fogok érezni. A kognitív kiértékelés segíti az érzelmek elkülönítését. Az érzelem minőségének meghatározásában nagyon fontos szerep jut a helyzet értékelésének. Fontos elmondanom azt is, hogy vannak olyan érzelmek, amelyekben a kognitív kiértékelés nem játszik szerepet. Ezeket az érzelmeket nevezzük prekognitív érzelmeknek. Ilyen prekognitív érzelmek a félelmeink, amelyek gyermekkorunkban alakultak ki és nem járnak együtt kognitív kiértékeléssel. 

Biztos mindenkinek vannak olyan barátai, akik folyamatosan bonyolultnál bonyolultabb kapcsolatba lépnek és annál is keszekuszábban szállnak ki belőle – szigorúan csak érzelmileg- mint ahogy az elején beleléptek.  Rendszerint – bár érzelmek tekintetében elég nonszensz módon hangzik – azt hangoztatják, hogy az érzelmeikre hagyatkoznak. Azok döntenek helyettük. Az ilyen párkapcsolati krízissel küzdők aztán gyorsan felsorolnak több logikus, racionális érvet is, amikről úgy gondolják, igazolják állításaikat. Vagyis racionális döntések sorozatáról hiszik azt, hogy  ezek bizony érzelmiek…

gw-streetcar-named-desire-eve-mutso-and-tama-barry-publicity-away_1000.jpg

Valóban ellentétes lenne a racionális gondolkodás és az érzelem?  A köztudatban az egyén kiválóságának legfőbb mutatója ma is az intelligencia, s gyakran értetlenül szemléljük, hogy kiváló elméjű emberek miért nem jeleskednek kapcsolataikban is? 

A gondolkodás igen korán – már a múlt század elején – a vizsgálódás középpontjába került, az érzelmekkel azonban csak a stresszre irányuló kutatások nyomán, az 1960-as években kezdtek el foglalkozni.A kísérleti pszichológia érzelmeket igen nehezen tud vizsgálni – képzeljük el például, amint a szerelem vagy a gyűlölködés törvényeit laboratóriumban  próbálják modellezni. Egyértelmű, hogy az ilyen-olyan élethelyzetekben keletkező érzelmeket, indulatokat a maguk jellegzetes hullámzásával nem egykönnyen lehet vizsgálódás tárgyává tenni – kísérleti helyzetben nemigen jelentkeznek életszerűen. Kevesebb nehézségbe ütközik a racionális gondolkodás vizsgálata, nem is beszélve arról, hogy míg a ráció esetében maga az egyén vizsgálható – például az, hogy milyen eredményesen és gyorsan old meg bizonyos problémákat –, addig az érzelmek tipikusan a személyek között alakulnak ki.

girl-holding-sun--large-msg-129961562717.jpg

Az érzelmek az emberek  között  lévő úgynevezett interperszonális térben mozognak.  Az interperszonális tér nem homogén, mindig változik és folyamatosan kölcsönhatásban van egy másik interperszonális térrel, egy másik emberrel. Gyakran nemcsak látjuk, de érezzük is mások érzéseit, a fájdalmat, a szomorúságot, a félelmet vagy a dühötEzt nevezzük empátiának:  érzéseink egy tágabb kör viszonyait tükrözik.

 

Az érzelem ébredése

 

meadow-811339_640.jpg

Hogy jobban értsük az érzelmek működését, vessünk egy rövid pillantást a kezdetekre, a születést követő időkre. Az újszülött magával hozza az „alapkészletet”, képes érzelmek kifejezésére, nem kell hozzá semmiféle tanulás, a csecsemő tudtunkra adja aktuális állapotát. Az érzelmek által hordozott „üzenetek” segítik az anyát abban, hogy eligazodjon a baba jóllétét illetően. Az első hónapok izgalmai után aztán hamar elkezdődik az elvárások érvényesítése: a szülő azt szeretné, hogy a gyerek ne bömböljön, ne fejezze ki rossz érzéseit – vagyis megpróbálják megtanítani, hogy mikor milyen érzést szabad kimutatni.

Az érzelmek egyáltalán nem úgy működnek, mint a racionális gondolkodás, amely fokozatosan fejlődik, s minden egyes új teljesítményt a környezet örömujjongása követ. A szükséges alapkészségek már születéskor léteznek, hiszen tapasztaljuk, hogy a baba nem passzív, részt vesz az öltöztetésben, együttműködik velünk, és ezek tulajdonképpen korai alkalmazkodási törekvéseknek tekinthetők. Minden új alkalmazkodási forma, minden „értelmi művelet” a gyermek okosságának, nagyszerűségének bizonyítéka. A környezet érdeklődve figyeli az értelmi fejlődés jeleit, izgatottan várja az ugrást a következő fokokra… Ám jóval kevesebben figyelnek az érzelmi fejlődésre, arra, ahogyan a kisgyermek tudja és használja az érzelmek nyelvét – pedig határozott „véleménye” van az emberekről; egyeseket szeret, másoktól elfordul, sír. A népi megfigyelések szerint a baba nagyon jól érzékeli a körülötte levő érzelmi légkört, az anya idegességét, bánatát. „Ne idegeskedj, árt a gyereknek!”- figyelmeztetik a kismamát.

 tumblr_m5yvklngil1rn8tzso1_400.jpg

 Azt is mondják, a gyermek megérzi, ki a „jó” ember.

Tehát a gyermekek önmagunk tükrei, segítsük őket, hogy képesek legyenek megélni önmagukat és érzelmeiket teljes átéléssel őszintén megmutathassák a világnak.

Szólj hozzá!

Stressz: barát vagy ellenség?

2017. március 20. 00:05 - Benzaiten Tréning

Krónikus stressz, distressz, eustressz : annyi neve és oldala van ennek az éremnek, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik azon, mikor melyik stresszforrást kell elkerülni, megoldani vagy épp meglovagolni. Közben ott lebeg előttünk egy mítosz, ami tényleg csak a mesében létezik: ez pedig a stresszmentes élet ígérete. 

bigstock-blonde-student-worried-about-e-95478470-1_1.jpg

Az emberek hajlamosak addig elfojtani, hárítani és nem megoldani egy zavaró tényezőt, amíg az már olyan komoly következményekkel jár, hogy talán nem is lehet visszafordítani. Miért van ez? A mai felszínes világban a negatív érzelmek, betegség, tökéletlenség, hibázás olyan szégyenfoltnak számítanak, melyek létezését teljesen kizártuk, nem foglalkozunk még csak a lehetőségével sem, hogy egyszer velünk is megeshetnek. Így, amikor megtörténik (mert az élet velejárója, hogy negatív dolgok is történnek benne), akkor nem tudjuk helyén kezelni őket, és még segítséget sem merünk kérni, nehogy kiderüljön, hogy nem vagyunk tökéletesek. A szakemberek is tehetnek erről, hiszen ők is gyakran a „minél többet minél gyorsabban” hibájába esnek. Számos alkalommal előfordult, hogy a beteg jelezte: szorong, nem tudott aludni éjjel, fáj a feje, stb. A reakció pedig mindig szorongáscsökkentő, altató, fejfájáscsillapító, stb. A kellemetlen tünet ezáltal rövidtávon eltűnik – a kiváltó ok (melyek felderítésére alig történik kísérlet) viszont hosszútávon továbbra is megmarad, később is tüneteket okozva. 

mw-em439_tightr_zg_20160510171835.jpg

Egy apróbb feszültség  (érkezzen kívülről pl. családi problémákból, vagy a munkahely felől), ha sokáig kezeletlen marad, akkor előbb-utóbb olyan hatalmas teherré nőhet, ami alatt bárki bármikor összeroppanhat – drasztikus teljesítményromlást, gyakoribb betegszabadságot és táppénzt, sőt, akár pályaelhagyást, munkahely elvesztését eredményezve. A munkahelyi lelki egészség nem csak külsőségeken (munkahely minősége, munkatempó, szünetek, stb.) múlik, számos egyéb belső tényezője is van. Talán az egyik legfontosabb önmagunk felvállalása, megfelelő bemutatása, igényeink, szükségleteink hatékony kifejezése, a másik ember jogainak megsértése nélkül. Bár korábban a burn out jelenséget a segítő szakmához kötötték, manapság a stresszel foglalkozó szakemberek igyekeznek mindenkinek felhívni a figyelmét erre az alattomosan kialakuló, de annál súlyosabb következményekkel járó jelenségre. A görcsös megfelelni akarás, túlvállalás, munkahelyi problémák okozta kimerülés bármilyen területen tevékenykedő dolgozót érinthetnek, ha nincs tisztában a figyelmeztető jelekkel, tünetekkel, a kialakulás megelőzéséhez szükséges technikákkal. 

work-life-balance-demanding-job.jpg

A stressz démonizálása régóta zajlik, természetesen mi sem elbagatellizálni akarjuk a témát, de fontos észrevennünk, hogy mindennapi életünk velejárója, voltaképp egy régi ismerős, akitől teljesen megszabadulni nem lehet, mert ha kidobod az ajtón, visszamászik az ablakon keresztül. Feltűnt, hogy mennyi cikk foglalkozik – szakértővel a háttérben vagy nem szakértővel konzultálva- a stresszel. Általában külön választva a testi vagy lelki tüneteket, amik eredetileg összefüggenek. Az egyik következik a másikból: pro és kontra.Amit észre vettem, hogy folyamatosan az a téma, mi történik ha túl sokat „stresszelünk” és hogyan kell megküzdeni “a csúnya és gonosz stresszel”.

edit59.jpg

Biztosan kijelenthetem olyan , hogy  „megküzdeni” nincsen. Ettől nem fog elmúlni a stressz által okozott probléma, mert ha a másik oldalról nézzük, stressz nélkül nem lennénk képesek létezni. A jó stressz nem okoz gondot, mert nélküle életben sem tudnánk maradni, mert segít az általános problémák elhárításában és a célok elérésében. A hangsúlynak ott kéne lenni, hogyan előzzük meg ezt az állapotot. Az ember képes új dolgokat tanulni, így  meg lehet tanulni kezelni a folyamatot még mielőtt nagyobb baj lenne.  Ha a fizikai oldalról közelítjük meg ezt a témát, láthatjuk, hogy mennyit foglalkozunk azzal , hogy mit eszünk – vitaminok, egészséges ételek, szénhidrátmentesen stb-  és mikor, mennyit. Persze az odafigyelés segíthet, hogy a testünk egyensúlyban legyen, így akár a szellemünk is.

 

Akkor mit tehetünk ellene?

 

A stresszel kapcsolatos elképzelések és hozzáállások folyamatosan változtak az elmúlt évtizedekben, és ahány szakember foglalkozott vele nagyjából annyi elmélet és megoldás született rá. Szükséges vagy nem? Káros vagy nem? Megszabadulhatunk tőle végleg, vagy örökké ott liheg majd a nyakunkba?

9dicas-sbc-3.jpg

Jól kezelni a stresszt vagy akár a szorongást ugyanolyan, mint jól kezelni egy nemkívánatos személyt. Tisztelettel bánsz vele, illemtudóan, de határokat szabva és nem hagyod, hogy befolyásolja lelki békédet. Viszont az egészség szempontjából elengedhetetlen, hogy figyeljünk a lelkünkre és szellemünkre is, mert így lesz egész a saját életünk.  A pszichénk is igényli a fitten tartást. A gyakorlott eleme  meg tudja oldani a negatív stressz által okozott problémákat. Nem omlik össze, nem hátrál meg és nem is harcol vele. Egyszerűen megkeresi a legjobb megoldást, ami számra – minden ember a saját habitusának megfelelően – könnyebb és célravezetőbb. Nem utolsó sorban emlékszik is ezekre a fogásokra. A stressz  minden nap velünk együtt kel és fekszik. A kérdés az, hogy mennyire tudjuk idomítani.

 

Hogyan érhető ez el?

Korábban azt gondolták, hogy aki jól kezeli a stresszt, az egy megpróbáltatásokkal teli helyzetben is Buddha-türelemmel viseli magát. Ezzel viszont egy olyan elvárhatatlan teljesítményt támasztanak az ember elé, mely plusz teherként nyomja a vállát az amúgy is nehéz szituációban. Ugyanis jól kezelni a stresszt nem ezt jelenti.

user-experience-design.jpg

Fejlődni. Tanulni. Változni. Növekedni. A stressztől, a problémáktól. Ezt jelenti kezelni a stresszt. Ha történik valami, kiborulunk, felpörög a testünk, küzdünk, és – talán elbukunk. Nem ez számít. Hanem az, hogy amikor vége van, vagy akár közben (az már haladó szint!) akkor leülünk és átgondoljuk, mi történt, miért, mit tanulhatunk belőle. És tényleg tanulunk belőle. Ez az elgondolás annyira nem újdonság, talán csak a tudománynak. Hiszen nézzük meg a nyelvet, ami régebbi, mint bármilyen tudomány. A nyelvnek hála olyan okosságokat hangoztatunk (csak nem gondolunk bele hogy mennyire bölcs igazságok ezek!), mint „Ami nem öl meg, az megerősít”, vagy „Teher alatt nő a pálma”. Emelett emeli általános jó hangulatot is. Könnyebben, dinamikusabban reagálunk bármire. 

A másik lehetőség (ek) a stresszel való megküzdésre a coping. 

Két aspektusát különítették el a szakemberek: az érzelem-orientált és a probléma-orientált megküzdést.A sikeres stresszkezelés érinti mindkét oldalt, tehát foglalkozik a stresszt kiváltó tényezőkkel, problémával,illetve kezeli az azok által kialakult érzelmi tüneteket (félelem, csalódottság, nyomott hangulat, szorongás).

A varázsige itt is : a felkészítés a sikeres alkalmazkodásra.

Így nem csak relaxációs technikákat, feszültséglevezetést és szorongáscsökkentő trükköket lehet megtanítani Neked (mely a coping érzelmi részét kezeli),hanem fejlesztjük problémamegoldó készségedet,kreativitásodat,rugalmasságodat, valamint kialakítható egy teljesen más,megnyugtatóbb hozzáállás a stresszel kapcsolatban.

blonde-677779_1280.jpg

Általánosságban rengeteg stresszkezelő és burn out megelőző technika létezik, elméletek százai magyarázzák el, mi hogyan és miért történik velünk stressz hatására. De mint minden az életben, ezt sem lehet egy faktorra leegyszerűsíteni, hiszen mindig ott van a személyes tényező:különbözünk egymástól, senki nem működik egy adott séma szerint. Az általunk kialakított keretek és a szemüveg, amin keresztül látjuk a világot a legjobban önismeret fejlesztése által érthető meg. Ha megértjük, mire hogyan és miért reagálunk, akkor tudunk változtatni rajta, amennyiben szükségesnek érezzük.

Mi a stresszt nem elfojtandó problémaként vagy gonosz Isten csapásaként mutatjuk be Neked, hanem olyan lehetőségként, mely jelenlegi helyzetedről, viselkedésedről ad visszajelzést, melyre építve számos területen fejlődhetsz. Fontos, hogy tudd azt az alapvető igazságot, mely nem csak a stresszre értendő: nem a helyzet, hanem annak értelmezése és az arról alkotott elképzelésünk és hozzáállásunk fogja eldönteni, hogy meddig jutunk és mit érünk el!

slide2.jpg

A stresszt nem elfojtandó problémaként vagy gonosz istencsapásaként mutatjuk be, hanem olyan lehetőségként, mely jelenlegi helyzetedről, viselkedésedről ad visszajelzést, melyre építve számos területen fejlődhetsz. Fontos, hogy tudd azt az alapvető igazságot, mely nem csak a stresszre értendő: nem a helyzet, hanem annak értelmezése és az arról alkotott elképzelésünk és hozzáállásunk fogja eldönteni, hogy meddig jutunk és mit érünk el! Ha megtartjuk és megfogadjuk ezeket a megoldásokat, akkor minden tekintetben javulni fog a stresszel való kapcsolatunk. A Benzaiten Tréning kreatív önismereti foglalkozásai által lehetőséged nyílik elsajátítani a rugalmasságot és az erőt, ami a mindennapi kihívásokhoz – pl. a stresszhez – való alkalmazkodásban segít.

 

Tréningjeink során képet kaphatsz arról, hogyan kezeled a stresszes, megterhelő helyzeteket, szorongáscsökkentő, imaginatív vagy relaxációs technikák által szó szerint
képet kapsz saját magad működéséről, bónuszként pedig olyan szorongáscsökkentő technikákat is elsajátíthatsz, melyeket bármikor bevethetsz a feszültséggel teli helyzetekben.

 

Szólj hozzá!

Miért jó, ha tudsz halogatni?

2017. március 08. 18:50 - Benzaiten Tréning

A halogatással kapcsolatban még adós maradtam egy kicsit. Ez a cikk merőben más lesz, mert sokkal mélyebben fogunk elmerülni a halogatás szisztémájában.

maci_egyedul.jpg

Nincs több hercehurca még megoldást is tálalok, finoman és ízléssel.

 

caveman-diet

 

Akkor kezdjünk neki!

Deadly-Hot-Ash-Cloud-in-Volcano-Eruption-Coloring-Page

Az ember vérében van a halogatás, mer’ már őseink is tökélyre vitték ezt a módszert fennmaradásuk érdekében. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol minden percben meghalhatsz, megehetnek,  agyontaposhatnak, illetve találkozhatsz olyan természeti jelenségekkel, mint a gyakori földrengés és túlbuzgó vulkanikus tevékenység. Nem mindegy, hogy mire fekteted be az energiát és nem mindegy hogyan teszed azt meg. Őseink is jól tudták ezt, ösztöneiket követték e téren. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az ősember tanakodott volna azon, hogy most ne egyen vagy egyen, hanem arról, hogy igenis kockázatot kellett vállalniuk azért hogy a legyen élelmük , vizük és biztonságos legyen környezetük. Nem voltak olyan szinten ellátva olyan alap erőforrásokkal, amikkel mi a modern ember rendelkezünk. A halogatás miben léte abban rejlett, hogy miként kell lebonyolítani a vadászatot, felkészülni a télre vagy egy háborúra. Mivel az életüket kockáztatták szinte minden órában, ezért ha meg volt rá az esély , hogy elkerüljék az ilyen típusú helyzeteket, akkor inkább halogattak.

A modern embert másképp kell megközelíteni.

 

A mai ember erőforrásai nem annyira elzártak, mint őseink idejébe volt. Könnyebben hozzájutunk az élelemhez, biztonsághoz és kényelemhez. Nem kell küzdenünk a kardfogú tigrissel az őstulokért, nem halunk bele olyan betegségekbe, mint a fertőzések és nem tapos agyon minket egy mamut. Igaz az ellenséges törzsek lehet most is lebunkóznak, de az ember igazából mindig saját maga ellensége volt. A modern homo sapiens sapiens nincs olyan mostoha körülmények között, viszont gyakran távoli célokért küzd, ami nem közvetlenül kapcsolódik csak ösztöneihez és szükségleteinkhez.Olyan homályos célok mint a munkaerőpiacon való megjelenés és fennmaradás és a későbbi elhelyezkedés jóval kevésbé mozgósít bennünket, mint egy feldühödött mamut elől való futás, lehetőleg minél gyorsabban.
autumn-beauty-coffee-cold-favim_com-3605856.jpg

Akár hogy is nézzük : a halogatás jó dolog egy bizonyos mértékig. Talán, ha ezt alkalmaztuk volna, akár melyik órán az iskolában – hogy stílszerű legyek törin - akkor, sokkal könnyebben vettük volna az akadályokat és fölöslegesen nem stresszeztünk volna.

Konkrét formula nincs arra, hogy kell „most” nekilátni a feladat megoldásának. Lényeg tégy mindent úgy, hogy neked jó legyen. Hallgass hangosan zenét, alkoss éjjel , csinálj vagy szüntess meg a rendetlenséget magad körül, mert fontos a saját környezet, hogy kibontakozhass. Miután megteremtettük a teret jöhet a küldetés teljesítése. A misszió tökéletes elvégzésese érdekében, koncentráljunk az adott problémára.

 

Próbálkozhatunk feladatlistával vagy napirend összeállításával, de ha ez merevnek tűnik, akkor választhatunk színes jegyzetlapokat, amikre felírjuk a teendőket és határidőket vagy üzeneteket saját magunknak.

 

Például ilyeneket:

„Lusta vagyok. De a lusta ember találta fel a biciklit, mert utált gyalogolni és cipekedni”
Tehát legyünk kreatívak.

h16

 

Fontos: egyszerre csak egy dologra fókuszáljunk végzetünk vele jöhet a következő. Attól, hogy valamit már elvégeztél, valószínűleg könnyebbnek fogod magad érezni és előbb vágsz bele következő részbe. Látványossá válik az elvégzett munka és több lesz a motivációd.

 

De mik azok lelki okok, amik a halogatáshoz vezetnek?

  • találkozás a „nem szeretem feladattal”

  • fölöslegesnek tartod a feladatot

  • perfekcionizmus: sokat vársz el magadtól

  • szorongsz mások véleménye miatt/félelem az esetleges kritikától

  • előfordulhat , hogy nehezen vagy  félreérted a feladatot

  • félsz a hibáktól, nem bízol eléggé magadban

  • képtelen vagy  kezelni a feladatot

  • nem rendelkezel megfelelő és  szükséges információval és ennek hiánya megtorpanásra késztet

  • a feladat úgy tűnik, elborít

  • túlvállalod magad és túl sok feladatot vállalsz el, és képtelen vagy neki kezdeni, mert nem tudod melyik legyen az első.

 

user-experience-design.jpg

Ha a krónikus halogatókat nézzük, általában mindig ugyan azt a feladatot tolják maguk előtt rendszeresen. Ha például nem szeretsz  Excel- lel dolgozni, akkor valószínűleg halogatni fogod a dolgot. Ugyan ez a helyzet a macskaalom takarítással vagy akár humanoid  személyekkel is. Elképzelhető, hogy valakit nem igazán kedvelsz és valamilyen oknál fogva vele kell lenned, dolgoznod vagy a rosszabbik eset  az utasításait eltűrni. Ilyenkor, már a gondolat szinten is halogatunk, konkrétan bevesszük a nem szerettem tablettát és várjuk a jó szerencsét, de ez itt nem megoldás. Egyszerűbb – személyeknél, de Excel táblával kapcsolatban is jó megoldás- vesszünk egy nagy levegőt és torony iránt elindulunk, hogy lehető legkevesebb időt töltsünk eme vizeken. Mindenki megnyugtatására elmondhatom, hogy a halogatást vagy a feladatok arrébb tologatása, akár nemzeti érdek vagy stílus is lehet.  Nálunk magyaroknál a „Pató Pál Effekt” igazi hungarikumnak számít. A spanyoloknak van a halogatásra egy nagyon szép életérzést kifejező szavuk : mañana . A déli életérzésnél maradva az olasz nyelv is rendelkezik egy kitűnő szófordulattal. Ez pedig a “dolce far niente” szinte elmond mindent róluk.
nzdbc_cover.png

Őszintén látott valaki karót nyelt mediterrán embert?

A halogatás nem csak egy nemzet sajátja lehet, hanem emberek attitűdjei alapján is meg lehet határozni , hogy ki milyen halogató, mert ez sem mindegy.Sokunk találkozott már azzal a helyzettel, hogy valamit meg kéne csinálnunk, de abszolút nincsen kedvünk teljesíteni ezt a feladatot, akkor se ha fontos. Mindig találunk valami sokkal fontosabbat. Bogyós játékot játszunk a számítógépen vagy találunk valami érdekeset a kertben, esetleg neki állunk szekrényt lomtalanítani. Igazából olyan energiákat és időt fordítunk az elterelésre, hogy akár 20-szor is képesek lennénk megcsinálni a halogatásunk tárgyát. A halogatásra való hajlam kétélű fegyver, mert rossz annak, akire jellemző, és őrületbe kergetheti a környezetét, de ezt lehet tudatosan fejleszteni. A halogatás nem egyszerűen lustaság vagy szétszórtság, hanem a előfordulhatnak mélyebb lelki fékek is.
ido.png

Íme a halogató típusok

 

Dacos:

aaeaaqaaaaaaaav2aaaajdrjodizngq3ltc4yjktngu5oc1hyta2ltuxzwu4odvlmtkyna.jpg



Aktívan ellenáll, reakciójának lényege, hogy ne mondják meg neki ,hogy és mikor csináljon meg bármit.

 

 

 

Túlvállaló:

work-life-balance-demanding-job.jpg

 

Állandóan valamit tevékenykedik, bevállal, gyakran extrém feladatokat is és nem figyel magára és a feladatok minőségére. Imád mártír lenni.

 

 

 

Kényelmes halogató:

images_6_1.jpg


Kerüli a túl nagy stresszet, kihívást jelentő feladatokat.Elve az; a feladat várhat, ha valami örömteli tevékenység van kilátásban és előbb vagy utóbb valaki megcsinálja helyette.

 

 

Tökéletességre törekvő:

20110512sztarszer2.jpg



A magas elvárások miatt nem kezd bele, vagy nem meri befejezni a feladatokat.

 

 

 

Álmodozó:

lass_at_a_fatylon.jpg

Motivált, de nem jól, vagy egyáltalán nem méri fel és tervezi meg tevékenységét. A feladatra koncentrálás nehezére esik és nem szereti, ha visszatérítik a földre.

 

 

 

Aggódó:

pozitiv_gondolkodas_7.jpg

 

Fél a változástól, a kockázatokról, nem bízik önmagában.

 

 

Kríziskeltő:

felelem_4.jpg

Az utolsó pillanatok szorítása, vagy valamilyen kényszer, vagy vészhelyzet beálltára számít, így biztosítva maga számára a kellemes izgalmi szintet.

 

 

Mit tehetünk a halogatás ellen?

  • Halogatás a munkakörnyezetben jóval ritkább, de előfordul,főleg akkor mikor nem jó a motivációs rendszer.

  • Ha tehát valakinek tartozunk egy beszámolóval vagy szorít a határidő minket , akkor bátorítást adhat a környezetünk, vagy mi is  saját magunkat lelkesíthetjük. Fontos és motiváló lehet, ha tudjuk, hogy az egyes munkafolyamatok hogyan épülnek egymásra, és ismerjük, mi múlik azon, ha mi késünk egy feladattal.

  • Ha nagy feladatot kapsz érdemes részekre bontani. Így a nagy, távlati célok fenyegető jellege csökken, elérhetőbbé, betarthatóbbá, tervezhetőbbé válnak.

  • A halogatás oka lehet mélyen személyes ok, aminél érdemes mélyen magunkba néznünk és megvizsgálnunk viselkedésünket.  Lényeges , ha rájövünk mi az a szituáció vagy kötelesség amitől tartunk, akkor érdemes direktbe megcsinálni, Persze utána ünnepeljük meg magunkat valami jó dologgal.

connect-20333_1280

A halogatás idejének csökkentésére létezik 5 módszer, amit ha megfogadunk nem halasztunk holnapra semmit. Jó dolog ez csak egy óriási probléma van vele. Neked kell megtenned. Senki nem fogja helyetted megoldani ezt. Motiválni és támogatni a jó barátok és szerető családtagok képesek, de nem tudják elvégezni … hát… helyetted ezt a projektet.
villanykorte1.jpg

Amit feltétlenül tudnod kell és meg kell tenned magadért a halogatás megszüntetése érdekében.

  1. Fenyegető érzés megismerése, felszámolása (iszonyat szigorúak vagyunk ám)
  2. Kompetenciánk megértése, megismerése: mi az ami megy, mi az ami már túl sok, mi az ami nem megy?
  3. Önismeret növelése. Tanácsadással segíthetünk ezen, de rajtad múlik, hogy figyelsz önmagadra.
  4. Tapasztalatszerzés olyan helyzetekben amiben „már halogattál,de már nem teszed”.
  5. Tapasztalatok kiértékelése.
  6. Impulzív személyeknek hosszútávú célokat kell felállítani.
    Így lehet őket motiválni, hogy hosszan és impulzívan törekedjenek a cél felé ez által valami hatalmasat alkossanak.
  7. Aki inkább introveltáltak táborát gazdagítja, nekik rövid távú célokat,mert ezek teljesítése növeli az önbizalmukat és ez csak jó lehet.

 

Összefoglalva mit is kell tenni az ügy érdekében?

A válasz :

1236958_548593965209474_1811988357_n

A halogatás úgy kerülhető el, ha a határidőt jelen időben képzeljük el, tehát ha például egy projektet a jövő hétre kell befejezni, úgy kell tekinteni, hogy a dolog „most” aktuális, nem pedig „majd”, mert nem fogod az utat megtalálni, ha nem magad válsz az úttá. 

Szólj hozzá!

A lányok és babák ünnepe

2017. március 03. 11:29 - Benzaiten Tréning

Hinamacuri

Japánban nagyon szeretik a macurikat, azaz az ünnepségeket. A macurik valamilyen szakrális témához köthetőek, mint például a Hinamacuri is, amit Babaünnepként lehet fordítani. 

 

59c78e43466db1474829c877d5800ed5f273.jpg

A Hinamacurit a lányok ünnepének is nevezhetjük, mert ez az ünnep főleg a lányokról szól ez a különleges nap Japánban, amit minden év március 3-án ünnepelnek.

 

hinamatsuri.jpg

Különböző, lépcsőzetesen felállított állványokat takarnak le piros szőnyeggel és babákat raknak rájuk, amelyek a császárt, a császárnét, a kísérőiket és a zenészeiket ábrázolják, Heian-kori ruhákba öltözve.Az első hinamacurinak, amit a lány csecsemőkorában tartanak külön neve van: hacudzekkunak nevezik. A családok általában február közepétől teszik díszszemlére a babákat és az ünnep elmúltával le is veszik őket. Azt tartja a mondás, hogy ha március 4. után is kint közszemlén vannak a babák, akkor az késői házasságot hoz a lánygyermeknek.

maxresdefault_5.jpg

A babák megalkotásának és bemutatásának szokása egészen az ókori Kínáig Heian-korig nyúlik vissza. A kínai népszokás és hiedelem szerint a babákkal helyettesíteni lehet a lányokat, így ha valaki ártó szándékkal viszonyul a lánygyermekhez, akkor a baba átveszi ezeket a negatív energiákat.

 hina-nagashi.jpg

Azon belül a bűn és a szerencsétlenség is átvihető a babákra, amiktől úgy lehet megszabadulni, hogy a folyókba dobják őket vagy elégetik. Japán némely területein még manapság is úsztatnak le babákat a folyókon. Ez a szokás úgy ismert, mint a Hina okuri, Nagasi bina vagy Hina nagasi. Mostanában, már nem hagyják a folyóba veszni a babákat. Igaz leúsztatják őket, de később a szentélyekbe elégetik őket. A Hinamacuri ünnep hagyományos színe a fehér, zöld és a rózsaszín és a piros. A fehér a tisztaságé, a zöld az egészségé a piros, vagy rózsaszín az életé , amely elűzi az ártó szellemeket. Általánosan egy egész készletet lehet felhalmozni, mivel generációról generációra mindig ráhagyják a babát a következő leánygyermekre.

 

hina_4.jpg

Általában a szülők vagy a nagyszülők vesznek babát a gyermek első Hinamacuri ünnepére. 

A babák elrendezése is ősi hagyományt követ.

Az állványt, amire kerül, japánul hina dannak nevezik. A piros szőnyeg, színes csíkokkal a az alján, amivel az állványt takarják le, pedig dankake vagy hi-moszen. Területtől függően a babák elrendezése balról jobbra különböző lehet, de a szintenkénti elrendezés viszont megegyezik.

hina-matsuri-dolls.jpg

Az első szinten- felülről lefelé - látható a császári párt ábrázoló babák (dairibina). A császár botot tart a kezében , míg a császárnőt legyezővel mutatkozik. A császárnő-baba nem csupán kimonót visel, de egy „Dzsúni-hitoe” névre hallgató ünnepi tizenkét réteges kötelet is. A császári család még napjainkban is visel ilyet esküvői szertartások alkalmával. Hagyományosan a császár van a néző szemszögéből jobb oldalon, de időközben már a baloldalon is el szokták helyezni.A babákat arany színű paraván (bjóbu) elé teszik, amik nagyon népszerű dekorációk Japánban.

A tűz, mint az élet szimbóluma elengedhetetlen ezen az ünnepen is.

 

the-japanese-doll-festival-hinamatsuri-or-girls-day-japanese-hina.JPG

A gyertyatartók (bonbori) is ezt ábrázolják, amiket szilvavirággal és cseresznyevirággal díszítenek, ami a tavaszi időszakot szimbolizálja. Az őszibarack, a szilva és a cseresznyefa virága , mind a nőiességet, az életet és a szépséget, így a tavaszt jelképezik ezeken az oltárokon. Mindig tesznek őszibarack ágakat a császár és a császárné közé.

Mint minden ünnepnek a Hinamacurinak is meg vannak a tradicionális ételei és italai.

A japánok ilyenkor a barackfavirágzás idején, összeülnek és elfogyasszák az ünnepi színekben pompázó különleges fogásokat. Ilyen a Hisimocsi a rombusz alakú rizstorta, szakuramocsi, (babpasztával töltött, rizstorta cseresznyelevelekkel) szintén kedvelt és fogyasztott étel ilyenkor. Nem csak a mocsi, de csirasizusi (különleges fajtájú szusi) is esznek ilyenkor és természetesen nem maradhat el a szokásos alkohol adag sem.

hinamatsuri-32ecb.jpg

Ismert étel még az Usiodzsiru (leves kagylóhéjjal). A kagylóhéj az összetartozó emberpár szimbóluma, amit azért szokás feltálalni, hogy ezzel jelezzék, reménykednek benne, hogy gyermekük megfelelő férjet talál magának a jövőben.

 0c56cf8427ebf63ccc569b2c3d1f4f1b_1.jpg

Szólj hozzá!

Az erőszakmentesség művészete

2017. február 26. 15:41 - Benzaiten Tréning

“Az asszertív viselkedés az arany középút a behódoló (szubmisszív), alárendelt magatartásforma és a fenyegető (agresszív) magatartásforma között. “

zen_butterfly_stone_animals_butterflies_hd-wallpaper-1718058_1.jpg

Az asszertivitás önérvényesítést jelent, mely során képessé válunk a saját igényeinket kifejezni, céljainkat elérni, mégpedig úgy, hogy közben a másik fél igényeire, jogaira és problémáira is tekintettel vagyunk. Az önérvényesítés a saját szükségleteink, kívánságaink, akaratunk és céljaink megfogalmazásának a művészete.

dreamstime_m_12053649-e1316369981301_1.jpg
Ezt a hozzáállást támogatja az erőszakmentes kommunikáció, valamint a helyes szándék és nézet kialakítása. 
Olyan működési mód a világban, mely megerősíti az egyén saját értékét, jogait és méltóságát, miközben tiszteletben tartja és segíti mások értékét és jogait is.  Ahhoz, hogy kifejlesszük magunkban az asszertivitás képességét, tisztában kell lennünk az asszertív ember viselkedésével, gondolkodásmódjával és szóhasználatával.

 

Viselkedés :

Az önérvényesítő ember őszinte, egyenes és közvetlen. Beszéd közben testtartása egyenes, nyitott, magabiztosságot és nem agressziót sugall. A szemkontaktust határozottan tartja a kommunikáció alatt, de nem bámulja fenyegetően a másikat. Tekintettel van mások és saját jogaira, ügyel mind a saját, mind a másikkal való kapcsolat érdekeire. Nehéz, konfliktusos helyzetben is maga és mások pozitív tulajdonságait tartja szem előtt. Értékeléstől mentesen viselkedik, nem ítélkezik. Képes a kompromisszumra, amikor lehet arra törekszik, hogy mindenkinek (beleértve saját magát is) jó legyen. 

o-group-hug-facebook.jpg

Szinte minden  esetben a  teljesítményre való törekvéssel, határozottsággal párosul, de mások megbántása nélkül. Az asszertív, vagy más szóval a helyzetnek megfelelően határozott ember jellemzője, hogy környezetével összhangban igyekszik eléri céljait. Van önbizalma, határozott,, erős,de nem agresszív és egyben együttműködő. Nehéz, konfliktusos helyzetben is maga és mások pozitív tulajdonságait tartja szem előtt.  Értékeléstől mentesen viselkedik, nem ítélkezik. 

guy-girl-coffeeshop-computer-meeting.jpg

Az asszertivitás verbális jegyekben is megmutatkozik: egyértelmű, rövid, direkt, világos érthető közlésekben, címkézéstől, támadástól, fenyegetéstől mentes üzenetekben. Az asszertív ember önkifejező, énközlésekkel él, nem a másikról alkot véleményt mondandójában.
Hangja nyugodt, higgadt, halk, de magabiztos.

Mire tanít minket az erőszakmentes kommunikáció?

Az erőszakmentes kommunikáció, olyan módon változtatja meg a gondolkodásunkat, hogy gyakorlása által belénk ivódnak jogaink és felelősségeink, melyek határozott irányt adnak viselkedésünknek, valamint egy stabil énképet, önbizalmat hoznak létre. 

A jogok és kötelezettségek, pedig a következők:

  1. bármikor nemet mondhatunk vagy nekünk mondhatnak nemet, anélkül hogy bűntudatot érezne bármelyik fél

  2. ha hibát követünk el, akkor vállaljuk érte a következményeket

  3. meghallgassanak és mi is meghallgassuk a másik felet

  4. felismerjük és jelezzük saját vagy a másik hibáit, igényeit, szükségleteit

  5. kérjünk vagy tőlünk kérjenek

Az asszertív készségek fejlesztésével megtanulható a kritika megfogalmazása és fogadása, nemet mondás, kompromisszumkötés és segítségével konstruktív, egyenrangú, erőszakmentes társas kapcsolatok építhetünk ki. Ezek a tényezők már kora gyermekkorban fontosak, a kutatások alapján az önérvényesítő magatartás már ekkor csökkenti a szorongást és az agresszív viselkedést, növeli az önbecsülést és segítségével a gyermek megtanulja elkerülni a bullyingot. Ráadásul a későbbiekben is csökkenti a hangulati és viselkedéses zavarok vagy a szerfogyasztás kialakulásának lehetőségét.

cafe-culture.jpg

Az önérvényesítés számos elfojtott feszültségtől óv meg, és az emberekkel való kapcsolatunkat is javítja. Munkahelyi közegben az együttműködés és a feladatoknak való megfelelés minősége javul, hiszen sokkal könnyebb jól teljesíteni, ha mindenki tisztában van a másik feladatokkal és munkával kapcsolatos szükségleteivel, nehézségeivel, elvárásaival. 

HOGYAN KAPCSOLÓDIK AZ ASSZERTÍV VISELKEDÉS AZ ÖNISMERETHEZ?

Nem is gondolnánk, mennyire összefügg. Az önismeret egyik alaptétele az asszertív viselkedés elsajátítása, mert így egészségesen fejlődik az önbizalmunk és azon belül könnyen tanulható és hamar “megtérül”. Bár személyenként eltérő, hogy kiben mennyire van meg a magabiztosság és önérvényesítésre való képesség, az asszertivitás nem veleszületett, hanem tanult készség – éppen ezért bármelyik korban megtanulható, fejleszthető. 

kozary-lakberendzes-blogspot-com-kozary-eniko-lakberendezo-feng-shui-tanacsado-zen-kert-001.jpg

Nem csodatétel, de fantasztikus hatása lehet, ha  eltérő véleményünket másokat tisztelve tudjuk kifejezni és megvédjük magunkat anélkül, hogy másokat érzelmileg megbántanánk. Az asszertivitás művészetéhez hozzátartozik, hogy figyelembe vesszük mások  szempontjait, illetve  tekintetbe vesszük álláspontját és tudunk az egészre nézve  elfogadható megoldást találni. Nem hajolunk meg és nem törjük meg a másik felet.

MIÉRT FONTOS AZ ERŐSZAKMENTESSÉG?

A belső harmónia elérése érdekében figyelembe kell venni, hogy mik azok a dolgok, amik által előrébb jutunk, melyek közelebb visznek célunkhoz. Viselkedésünk, cselekedeteink (legyen az tett, szó vagy gondolat) mindig minden esetben kihat a környezetünkre, hatással van embertársainkra és a következmények által visszahat ránk is.

big_0007300714.jpg

Az asszertivitás által csökken a belső feszültség és az emberek közötti konfliktus, hiszen olyan közösség alakul ki általa, ahol értékesnek érezzük magunkat, ahol megoszthatjuk érzéseinket, vágyainkat, félelmeinket és nemtetszésünket, illetve ahol a felesleges játszmák helyett a célokra fordíthatjuk energiáinkat. Megtanuljuk az adás és kapás folyamatának elsajátítását, magát az önérvényesítést is, valamint mások jogainak tiszteletben tartását.Közösen felfedezzük a  nemet mondás egyszerűségét. A kérés és a kritika adásának és fogadásának főbb stratégiáit.

Hogyan lehet megtanulni és alkalmazni az asszertív viselkedést?

Az élet minden területén belefuthatnak olyan helyzetekben, amikor az önérvényesítés létfontosságúvá válhat, akár társas helyzetek kezeléséről, a munkahelyi feladathelyzetről vagy a családi életről van szó. Nem mindenki képes ösztönösen megfelelően kiállni magáért, de pár apró „trükkel” segíthetünk magunkon és  gyakorolhatjuk az asszertív készségeket.

Önbizalom növelés

Az egészséges önbizalom megteremtését, már a gyerekkorban érdemes elkezdeni. A gyerekek énképét megerősíti, ha úgy tapasztalják, hogy számít a véleményük.

alone5.jpg

Ezért nagyon fontos, hogy akár lényegtelennek tűnő dolgokban is dönthessenek (természetesen életkorának megfelelő helyzetben). Pl. megkérdezhetjük tőle, hogy szerinte melyik ruha áll rajtunk jobban, vagy mi legyen a köret az ebéd mellé. Meseolvasás után megkérdezhetjük, hogy ki volt neki a legszimpatikusabb szereplő.

Nem kell mindig egyetérteni velük, de hangsúlyozzuk ki, hogy érdekes amit mondanak, és értjük az álláspontját. Az önbizalom növelésének másik biztos módja, ha támogatjuk a gyermek ötleteit – természetesen a biztonsági tényezők betartása mellett. Néha a felnőttek túl sok mindentől óvják a gyerekeket, és nem hagyják kipróbálni magukat különböző helyzetekben, amitől egy gyermek egy idő után szorongóvá, önállótlanná válhat. Ez elkerülhető, ha a reális ötleteket támogatjuk, biztatjuk a gyermeket, hogy minél több helyzetben próbálja ki magát, legyen szó fára mászásról, sportról, takarításról, főzésről vagy bármilyen egyéb tevékenységről.

Kudarc, visszautasítás kezelése

balance-398156_640.jpg

Előfordulhat – főleg a kreatívabb gyerekeknél – hogy a nap folyamán ezer ötlettel és kéréssel állnak elő, melyekre természetesen nem lehet mindre igennel válaszolni. Viszont próbáljuk meg elkerülni az azonnali, indoklási nélküli nem választ, mert az alacsonyabb önbizalommal rendelkező gyerekek úgy fogják értelmezni, hogy ötleteik, mondanivalójuk nem eléggé fontos. Egy rövid magyarázattal, hogy miért utasítjuk el, illetve némi dicsérettel, amiért megfogalmazta az igényeit, könnyen elérjük, hogy a gyermek megtanulja kezelni az elutasítást, valamint úgy fogja érezni, hogy biztonsággal kifejezheti szükségleteit.

Tanulás, pozitív modell

top-7-quyen-sach-hay-ve-tai-chinh.jpg

A gyerekek könnyen tanulnak, főleg a vizuális ingerek maradnak meg bennük. Ezt kihasználva célszerű pár asszertív jogot és kötelességet összeszedni, és jelek, szimbólumok, egyszerű képek segítségével ábrázolni és kitenni egy jól látható helyre. Az a legjobb, ha ezt a gyermekkel együtt találjuk ki és kivitelezzük.

Pl. elmagyarázhatjuk neki, hogy mindenki követhet el hibát, és rajzoljunk egy törött vázát. Vagy tanítsuk meg arra, hogy ne hagyja magát bántani, és bátran mondjon nemet ha agresszíven viselkednek vele, és rajzoljunk egy STOP táblát. Szerepjátékokon, meséken vagy megtörtént szituációkon keresztül bemutathatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan álljanak ki magukért, hogyan viselkedjenek határozottan, de ugyanakkor ne legyenek agresszívek.

Mi történik, akkor ha felnőttként szeretnék elsajátítani az asszertív kommunikációt?

Sok kliens tette fel már nekem a kérdést: hogyan reagálják le jól a konfliktust vagy hogyan váljanak képessé kifejezni önmagukat , mondanivalójukat és hogyan érvényesítsék a céljaikat? Nagyon általános probléma, hiszen teljesen mindegy, hogy állásinterjúról, családi ebédről, orvosi vizsgálatról, iskolai versmondásról vagy új emberek megismeréséről van szó, minden társas helyzetben érdekek, igények, elvárások és vágyak, szükségletek találkoznak – és sokszor – ütköznek egymással, ezek között kiigazodni, megfelelően reagálni, ne adj Isten jól kijönni kész kihívás.

9dicas-sbc-3.jpg

Mi lehet tenni az ilyen helyzetekkel, ha erőszakmentesen szeretnék megoldani a problémát?

 

A trükkök:

  1. Az asszertív emberek nyugodtságot, határozottságot és méltóságot sugároznak, ezért használd a "pózolj" technikát. Mielőtt bemész állásinterjúra, előadni, vagy hasonló, előrelátható helyzetbe, két percre vonulj félre ahol senki sem lát, és vegyed fel valamelyik dominanciára utaló testhelyzetet. 120 mp, de utána kevesebb kortizollal és több tesztoszeronnal állsz neki a feladatnak, ami hidd el, sokat fog segíteni! Ez magabiztosságot add és segít az asszertív kezdeményezésekben, mert azt senkinek nem kell tudni, hogy készültél fel.

    Amy Cuddy szociálpszichológus trükkjéről bővebben ITT nézhetsz meg egy tanulságos videót.

    ferfi_mosoly_randi.jpg

  2. Figyelő pózt fel! Saját belső reakcióink (gondolataink, érzéseink, érzelmeink) annyira leköthetnek minket egy társas helyzetben, hogy a beszélgetés végén arra sem emlékszünk, hogy nézett ki az, akit 3 órán át bámultunk. A jelen pillanat átélése helyett elsodródunk a múlt („Amit mondtam jó volt?”) és a jövő („Amit mondani akarok jó lesz?”) félelmei által. Próbáljuk meg elterelni figyelmünket idegesítő és haszontalan gondolatainkról, és irányítsuk a másik félre. Ezáltal nem csak TÉNYLEG meghallgatjuk a másikat és rákoncentrálunk, de az erőfeszítés hatására ezt a testtartásunk is automatikusan tükrözni fogja – ami sokkal pozitívabb képet fog festeni rólunk, mint egy félelemtől összement test látványa. 

    meet-and-greet.jpg


  3. Mosolyogj! Az első ponthoz hasonlóan, nem csak a többi embert deríti jobb kedvre (és jobb véleményre rólunk), ha sokat mosolygunk, de mi is jobb kedvűek, magabiztosabbak és nyugodtabbak leszünk általa.

  4. Gesztikulálj! A sikeres emberek sokat gesztikulálnak, és a hallgatóság is jobban tud figyelni a gesztikuláló előadóra, mint a nyugodtan  ülőre. A kutatások alapján sokkal jobban megértjük az üzenetet, ha a nyomatékot egy-két kalimpáló kéz adja.

    4_body_language_mistakes_during_interviews_gesture.jpg

  5. Beszélj színesen!  A saját szavaiddal elmondva amit akarsz, azt a képet sugárzod, hogy elmélyedtél a témában és értesz hozzá, és ha mindezt változatos hangszínben teszed, akkor még élvezetéssé is válik a veled való beszélgetés és ezzel biztosan célt érsz.


  6. Ismerd fel a különböző viselkedésformák (agresszív, manipulatív, behódoló) jegyeit, előnyeit és  hátránya.

    aid1164310-728px-avoid-holiday-office-party-blunders-step-4-version-2_1.jpg


  7. Merj nemet mondani!

  8. Fogalmazd meg jól a kritikát és fogad is el azt!

 

zen-garden-800x8001.jpg

Hiszünk benne, hogy az asszertív és erőszakmentes kommunikáció a boldog és sikeres együttélés alapja. Azonban minden ember más, más erősségekkel, tulajdonságokkal rendelkezünk, különböző szituációkból. Van akinek elég egy előadás és képes változtatni a munkahelyi kapcsolatain, van, akinek ez több hónapos munka lesz. Bármi is legyen a Te történeted, biztosan tudunk segíteni változni, hogy felszabadultan élhess, a céljaidnak szentelve idődet – és még a környezeted is imádni fog érte.

 

2 komment
süti beállítások módosítása