Benzaiten Tréning

„A valódi tudáshoz nincs rövid út”

Mi az a win-win állapot?

2017. augusztus 12. 21:49 - Benzaiten Tréning

Az önérvényesítés a saját szükségleteink, kívánságaink, akaratunk és céljaink megfogalmazásának a művészete. Szinte minden  esetben a  teljesítményre való törekvéssel, határozottsággal párosul, de mások megbántása nélkül. Az asszertív, vagy más szóval a helyzetnek megfelelően határozott ember jellemzője, hogy környezetével összhangban igyekszik eléri céljait.

 

zen_stone_sand_flower_purple_orchid_hd-wallpaper-1610945.jpg

Van önbizalma, határozott, szemkontaktust tart, erős,de nem agresszív és egyben együttműködő.Nehéz, konfliktusos helyzetben is maga és mások pozitív tulajdonságait tartja szem előtt. Értékeléstől mentesen viselkedik, nem ítélkezik. Képes a kompromisszumra, amikor lehet arra törekszik, hogy mindenkinek (beleértve saját magát is) jó legyen. Az asszertivitás verbális jegyekben is megmutatkozik: egyértelmű, rövid, direkt, világos érthető közlésekben, címkézéstől, támadástól, fenyegetéstől mentes üzenetekben. Az asszertív ember önkifejező, énközlésekkel él, nem a másikról alkot véleményt mondandójában. Hangja nyugodt, higgadt, halk, de magabiztos.

 

HOGYAN KAPCSOLÓDIK AZ ASSZERTÍV VISELKEDÉS AZ ÖNISMERETHEZ?

 1_1.jpg

Nem is gondolnánk, mennyire összefügg. Az önismeret egyik alaptétele az asszertív viselkedés elsajátítása, mert így egészségesen fejlődik az önbizalmunk és azon belül könnyen tanulható és hamar “megtérül”. Bár személyenként eltérő, hogy kiben mennyire van meg a magabiztosság és önérvényesítésre való képesség, az asszertivitás nem veleszületett, hanem tanult készség – éppen ezért bármelyik korban megtanulható, fejleszthető. Ahhoz, hogy kifejlesszük magunkban az asszertivitás képességét, tisztában kell lennünk az asszertív ember viselkedésével, gondolkodásmódjával és szóhasználatával. Általa képessé válunk a saját igényeinket kifejezni, céljainkat elérni, úgy, hogy közben a másik fél igényeire, jogaira  és problémáira tekintettel vagyunk. Ezt a hozzáállást támogatja az erőszakmentes kommunikáció és a helyes szándék kialakítása.Az asszertivitás olyan módon változtatja meg a gondolkodásunkat, hogy gyakorlása által belénk ivódnak jogaink és felelősségeink, melyek határozott irányt adnak viselkedésünknek, valamint egy stabil énképet, önbizalmat hoznak létre. Ilyen jog és kötelesség pl. hogy bármikor nemet mondhatunk vagy nekünk mondhatnak nemet, anélkül hogy bűntudatot érezne bármelyik fél; hogy hibát kövessünk el és vállaljuk érte a következményeket; hogy meghallgassanak és mi is meghallgassuk a másik felet; hogy felismerjük és jelezzük saját vagy a másik hibáit, igényeit, szükségleteit; vagy hogy kérjünk vagy tőlünk kérjenek

asszertivitas.jpg

Nem csodatétel, de fantasztikus hatása lehet, ha  eltérő véleményünket másokat tisztelve tudjuk kifejezni és megvédjük magunkat anélkül, hogy másokat érzelmileg megbántanánk. Az asszertivitás művészetéhez hozzátartozik, hogy figyelembe vesszük mások  szempontjait, illetve  tekintetbe vesszük  álláspontját és tudunk az egészre nézve  elfogadható megoldást találni. Nem hajolunk meg és nem törjük meg a másik felet.

 

MIÉRT FONTOS AZ ERŐSZAKMENTESSÉG?

 

A belső harmónia elérése érdekében figyelembe kell venni, hogy mik azok a dolgok, amik által előrébb jutunk, melyek közelebb visznek célunkhoz. Viselkedésünk, cselekedeteink (legyen az tett, szó vagy gondolat) mindig minden esetben kihat a környezetünkre, hatással van embertársainkra és a következmények által visszahat ránk is. Az asszertivitás által csökken a belső feszültség és az emberek közötti konfliktus, hiszen olyan közösség alakul ki általa, ahol értékesnek érezzük magunkat, ahol megoszthatjuk érzéseinket, vágyainkat, félelmeinket és nemtetszésünket, illetve ahol a felesleges játszmák helyett a célokra fordíthatjuk energiáinkat. Megtanuljuk az adás és kapás folyamatának elsajátítását, magát az önérvényesítést is, valamint mások jogainak tiszteletben tartását.Közösen felfedezzük a  nemet mondás egyszerűségét. A kérés és a kritika adásának és fogadásának főbb stratégiáit.

 

HOGYAN LEHET EZT ELÉRNI? 

 

1. Rugalmas gondolkodás

meditation-leaf.jpg
Erre még az autogén tréning nevű módszer tanított meg évekkel ezelőtt, melyet bárki elsajátíthat, és nagyon tudom ajánlani, hiszen nem csak közvetlen foglalkozik a stresszel és a szorongással, de egy nagyon rugalmas hozzáállást is segít kialakítani. A lényege, hogy bármi történik, az éppen történik oszt’ csókolom, nem ítélkezünk felette, nem próbáljuk befolyásolni, legyen az pozitív vagy negatív élmény, érzet, gondolat, bármi. Helyette csak megpróbáljuk megfigyelni: honnét jött, milyen érzéseket vált ki, milyen fontos részletei vannak? Milyen más helyzetekben éreztem még így magam vagy jöttek elő ezek a gondolatok? Mik a közös vonásai ezeknek a helyzeteknek? Mi segített abban, hogy elmúljon (ha negatív) / előjöjjön (ha pozitív)?

Ez a módszer azért zseniális, mert észrevétlenül tanítja meg, hogy ha valami negatív érzés, gondolat bukkan fel bennünk, akkor ne akarjuk rögtön megoldani. Pl. mikor erős szorongásom volt, pánikszerűen kerestem rá bármit, ami azonnal enyhíti, mert rossznak, elviselhetetlennek címkéztem. Viszont mikor megengedtem a szorongásomnak, hogy létezzen (ez most nagyon spirihuszáros volt, de értitek, mire akarok kilyukadni), rájöttem, mikor milyen helyzetben miért bukkan fel – így mégis csak könnyebb volt túljutni rajta, hiszen miután kiismertem és rájöttem, hogy nem egy állandó állapot – ahogy semmi sem az! – nem pazaroltam az energiáimat felesleges kompenzálásra. Az, hogy mennyire szorongunk, félünk vagy bántódunk meg egy adott helyzetben, mindig attól függ, hogy mennyire ragaszkodunk az énünkhöz. Egóra szükség van, de ha mindig minden helyzet rólunk szól és minket sért, akkor valamit túltoltunk. A Moreno-elmélet szerint a személyiséget azon szerepek összessége határozza meg, melyeket az egyén elfogadni és befogadni képes. Tehát minél több szereppel azonosulunk, ha valamelyik sérül, annál kevésbé roppan bele az önértékelésünk. Ellentmondónak tűnhet, de ha jobban belegondolunk: ha semmivel sem azonosulok, bármi lehetek, ha mindennel azonosulok, voltaképp nem vagyok egyik sem.

 

2. Ítéletmentesen megélni minden pillanatot

zen_butterfly_stone_animals_butterflies_hd-wallpaper-1718058.jpg

Na, ez az, ami még annyira nem megy, főleg mivel 1479-es szintű nappali álmodozó és ADHD-s vagyok, de mikor valami erős negatív érzés (félelem, szorongás, stressz, önutálat, bármi) elfog, akkor remekül tudom alkalmazni. Eleve azt tapasztaltam, hogy egy brutális pofon az élettől és az azt követő fájdalom sokat segít megélni a jelent, mert annyira az aktuális helyzetre irányítja az ember figyelmét és energiáit, hogy nem marad erő rágódni a múlton vagy a jövőre koncentrálni (de ez megint csak saját tapasztalat). Az ítéletmentesség meg nálam annyiban merül ki, hogy próbálom nem megítélni, hogy adott helyzet jó e vagy sem. Természetesen el tudom dönteni, hogy éppen most milyen rossz érzéseket vált ki belőlem, de igyekszem nem bemerevíteni a helyzetet azzal, hogy azt gondolom: ez mindig így lesz, ennek tuti a hosszú távú életemre is negatív hatása lesz, stb., mert nem tudhatom, hogy egy veszteség később merre viszi a sorsomat. A világ felgyorsult, de az agyunk nem, képtelen ennyi infót szerencsétlen idegrendszerünk befogadni, és ennek mindig a lelki egészségünk látja kárát. Amikor valamit csinálsz, ne gondolj arra, hogy 2 óra múlva már máshol kell lenned, hogy milyen feladatot hagytál félbe a találkozó miatt! Merülj bele abba, amit, akivel, ahol éppen csinálsz, így létrehozva flow élményeket, vagy tudatos jelenlétet vagy nekem mindegy hogy hívjuk, a lényeg, hogy ha leteszed valahova a popsidat, akkor az agyad is legyen a közelben, különben szétszakadsz! Ha ismered már magad annyira, hogy tudod, mi szokta könnyen elterelni a figyelmed a jelenről, akkor egy időre azokat zárd ki: telefon lehalkít, laptop lehajt, TV kikapcs, és egyéb trükkök.

 

3. Múlt és jövő – a két nagy mumus

nzdbc_cover.png

A jelenben lenni valahol magában rejti a múlt és jövő elengedését. Ez megint elcsépelt igazság, amit mindenki tud, mégis elképesztő, hogy mennyire hagyjuk a még/már nem létező dolgoknak, hogy hatással legyenek ránk. Természetesen tanulni kell a múltból és tervezni kell a jövőt, de ezt is csak itt és most tudjuk megtenni. A jelenlegi cselekedeteim mutatják meg, hogy mit tanultam a múltból, és a jelenlegi tetteimmel tudok hatni a jövőmre. És van, hogy a nem cselekvés a legjobb, amit tehetünk. Van, hogy el kell fogadni, hogy nem tehetünk semmit, hogy jobb legyen, hanem ki kell várnunk. Az önismeret ezért is fontos: mire van éppen szükségem? Melyik a számomra leghasznosabb út, ami elvezet a céljaimhoz?

Ésszel az ember „tudja, tudja, de nem sejti”, hogy szinte alig van valami, amit irányíthat az életében, ami felett 100%-os kontrollt gyakorolhat. Én is régóta tudtam ezt, ezért nem is ragaszkodtam a terveimhez, és próbáltam elfogadni, ami a múltban történt: hisz megváltoztatni már úgy sem tudom. De igazság szerint egy veszteség volt az, ami át is éreztette ezt velem. Akkor alakult ki bennem egyfajta alázat, amitől minden porcikámban megtapasztaltam: mindegy, hogy milyen jövőt terveztem, mennyi mindent alárendeltem a célért, mennyit feláldoztam az álmaimért – a sors egy tollvonással áthúzta a számításaimat. Azt hittem belepusztulok, de ha most megnézem az életemet, ugyan nem úgy alakult, ahogy vágytam volna, de pont úgy történt, ahogy szükségem volt rá. És mikor azt kapod, amire szükséged van, akkor a legjobb úton vagy. Még ha nehéz is az út néha.

Szóval fogadd el a múltat, és ne a félelemre koncentrálj a jövővel kapcsolatban, hanem a jó dolgokra. Legfőképp a jelenre légy nyitott. És bármi történjék is, próbáld meg higgadtan kommentálni magadnak.

 

4. Elengedni az eredményt

6359732639507497081695430862_cranes.jpg

Ha már kontrollról volt szó, nekem ezt a legnehezebb elfogadnom, valószínűleg ebből ered a halogatásom is (bár nem, inkább tömény hedonizmusból, de így hátha több együttérzést válthatok ki… Az ember azért tesz valamit, hogy annak egy konkrét dolog legyen a vége. Ha tudom előre, hogy nem jön össze, akkor bele sem vágok. Ha már belevágtam, akkor jöjjön össze úgy, ahogy elképzeltem. Jó lenne, ha így működne, de sajnos a kölcsönös függés miatt (mindig minden mindennel összefügg) bár némi hatással lehetek a kimenetelre, de ragaszkodni hozzá óriási hiba. Ugyanis sokszor nem a számításaink szerint fog alakulni az élet (sőt, soha kb.). Ezért kell hagyni, hogy a dolgok történjenek. Amikor teheted, ne avatkozz be, és ne ítélkezz az eredmény felett. Így csökkenhet a kontrollmánia, és megtapasztalhatod, hogy sokszor a Te ráhatásod nélkül is születhetnek jó dolgok.

Ha azt látod, hogy nagyon ragaszkodsz egy adott kimenetelhez, akkor azt kérdőjelezd meg: biztos, hogy annyira jó lenne, ha úgy alakulnának a dolgok? Nem lehet, hogy illúziót kergetek? Hogy többet vetítettem rá, mint ami valójában elérhető?

path-650x3601_1.jpg

Persze nem azt mondom, hogy soha se tégy semmit. Sokszor ez a másik hiba, amit elkövetünk: nem létező, adott dolgokhoz kötjük az eredményt, és ezért nem teszünk érte semmit. Ez sem jó. A célod felé mindig tehetsz lépéseket, mert még a legeslegapróbb is arra felé vezet. Talán nincs pénzed házat venni, de átnézni, min tudnál spórolni, hogy félre tudj tenni, nem kerül semmibe. Ne feledd: A jövő eredményeit a most tetteivel lehet csak elérni!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichogourmet.blog.hu/api/trackback/id/tr4112742276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.