Benzaiten Tréning

„A valódi tudáshoz nincs rövid út”

Hogyan éljük túl a diktatórikus főnököt?

2017. december 12. 20:33 - Benzaiten Tréning

Felnőtt életünk során több fajta főnök típussal találkozhatunk. Persze az kivételt képez, ha mi vagyunk irányító pozícióban, de az már egy másik téma. Tehát most feletteseket vesszük nagyító alá, szigorúan beosztott perspektívából. 

pozitiv_gondolkodas_7.jpg

A közös munkatevékenység akaratlanul is produkál konfliktusokat, mert különböző hátterű és érdekű emberek dolgoznak együtt és nem válogathatják meg, hogy kivel teszik mindezt.A felettesüket meg végképp nem, kivéve ha már rögtön az állásinterjún felállunk és azt mondjuk köszönjük szépen ezt nem szeretnénk. A főnökök irányítási stílusa közül én személy szerint a konfliktuskerülő egyéneket nem értem. Velük igazán komplikált a munkafolyamat és kollegális viszony is, nem is beszélve a vezető-beosztott kapcsolatról. Hogy kell velük beszélni? Mit mondjak nekik? Egyáltalán mit gondolhatnak?

mw-em439_tightr_zg_20160510171835.jpg

A motivációját értem csak: elkerülni minden problémát és strucc politikát folytatni, hátha valahogy megoldódik a dolog. Ebben a módszerben az az érdekes, hogy  ők mindig túlélnek. Lehet ez bennük a titok. Az agresszív főnökkel viszont tudok mit kezdeni. Bizony, talán a neveltetésemből ered, hogy nem ér váratlanul egy dühös agresszív megnyílvánulás a másik fél részéről. Egy időben én is agresszióval reagáltam az agresszióra - mondom nem félek az ilyen emberektől - de egy idő után nagyon fárasztóvá válik állandóan felvenni a kesztyűt. Nem dobtam be a törülközőt, de kerestem más megoldásokat agresszív főnökök és velük való kommunikáció megoldására. Az agresszív főnökök erőszakkal alakítják a helyzeteket a saját elképzelésükre. Azt hiszik, hogy erőszakkal lehet a leghatékonyabban vezetni – teszik ezt abbéli félelmükből fakadóan, hogy különben gyengének tűnnének, vagy egyszerűen csak azért, mert eltanulták saját korábbi főnökeiktől. Azok a főnökök, akiknek rendszeres hangulati kirohanásaik vannak, azt gondolják, hogy ez normális viselkedés. Az, hogy egy felnőttnek hisztériás rohamai vannak, jobb esetben nevetséges, rosszabb esetben ijesztő. Ne reagáljunk dühösen. Egyébként valószínű, hogy ezek az emberek sokkal inkább el vannak foglalva magukkal, mintsem bennünket észrevegyenek. Tekintsünk ilyenkor úgy a főnökünkre, mint egy kisgyerekre, aki a földhöz veri a játékait. Vagy egyszerűen észre se vegyük. Ez elejét veheti a következő hisztériának. Ha szarkasztikus a főnököd, vegyed szó szerint a megjegyzéseit, és kérd meg, hogy fejtse ki bővebben.  Visszakozni fog, és a jövőben kerüli majd a gúnyolódást. Van erre egy másik módszer is - itt nagyon fontos az önismeret és az ember ismeret is -  te is válaszolj szarkazmussal. Ha a főnöködnek van humor érzéke, még jól is elsülhet a dolog. Viszont, ha nincs felvázolhatod neki, hogy miért fogja vissza magát legközelebb.

A  kemény, követelő főnök

A kemény főnökkel a legnagyobb probléma az, hogy túlságosan irányítják a beosztottaikat. A túl kemény főnökök félnek kiadni a kezükből a felelősséget. Ennek semmi köze nincs a mi képességeinkhez, általában a saját bizonytalanságuk/ rossz tapasztalataik következménye. A másik kiváltó ok , hogy nem akarják másokkal megosztani a sikert. Teljesen mindegy, milyen alaposan dolgozunk,hogy hányszor ellenőrzünk egy munkafázist, soha semmi nem jó. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy nem értékelik kellőképpen a munkánkat. Felmerülhet a kérdés: miért nem bízik meg bennünk jobban, és miért nem ad több függetlenséget?

aid1164310-728px-avoid-holiday-office-party-blunders-step-4-version-2_2.jpg

A  probléma másik része, hogy unalmassá válhat a számunkra az általa kiadott feladat. A legtöbb ember nem képes hosszú távon monoton munkát végezni és bizony hibázni fog. Ha a főnök nem ad teret a kibontakozáshoz, és nem osztja le a felelősséget, akkor csökken az ember személyes motivációja. Ilyen főnök mellett a fejlődés lehetősége is korlátozott. Finoman tudassuk a főnökünkkel, hogy értékeljük az aggodalmát, de nem akarjuk extra munkával terhelni. Lehet, hogy kezdeményezőképességünk láttán megkönnyebbül. Nézzük át a munkánkat, mielőtt be kell számolnunk róla, hogy biztosak lehessünk benne, mindent rendben talál; majd nyugtassuk meg, hogy mi már megfelelően előkészítettük az ügyet. Ez a fajta biztonságérzet kellő alapja lehet a jövőbeli bizalomnak.

A gyenge, tapasztalatlan főnök ... aki agresszíven reagál 

A főnök gyengének és tapasztalatlannak tartható, ha általános a vélekedés az ügyben, hogy túl korán nevezték ki, és bizonytalan a munkáját illetően. Amiatt is gyengének, kevéssé hatékonynak tűnhet, ha igyekszik elodázni a problémákkal való szembesülést. Ilyenor dominánsan lépnek fel, hogy bizonytalanságukat leplezzék. Ez általában káoszt szül. Nincs senki, aki irányítaná a beosztottakat, a főnöknek fogalma sincs a beosztottak munkaterheléséről, de követel és másokat hibáztat. Beosztottként nem kapunk a főnöktől megfelelő támogatást a kritikus kérdésekben vagy pont túl sok kritikát kapunk. A gyenge főnök kerüli a konfliktusokat,de passzív - agresszív módon a legváratlanabb pillanatokban szembesít a létező vagy nem létező hibáiddal. Ez azt is jelenti, hogy  nem képes ellenőrizni és rendezni a munkafolyamatot és pillanatnyi problémákra koncentrál. Közben pedig mindenkinek meg akar felelni – ezzel azonban egyes beosztottak szemében éppen a negatív tulajdonságait domboríthatja ki, és horror-ovi  rivalizálás is kezdetét veheti a munkahelyen.

work-life-balance-demanding-job.jpg

Ilyen helyzetben a legjobb döntés az, ha kerüljük az érzelmileg töltött, veszekedős témákat – ezek aggodalommal töltenek el egy olyan főnököt, aki mindenkinek tetszeni akar. Osszuk meg a főnökünkkel a gondolatainkat. Tegyünk úgy, mintha észre sem venné a kollégák között feszülő problémákat, de egy finom emlékeztető mellett – főleg ha írásban kapja meg – nehezebb tudomást sem vennie róluk. Ragaszkodjunk a heti vagy havi értekezletekhez, és próbáljunk ezek alatt megfelelő iránymutatáshoz jutni. Amikor csak lehet, próbáljuk meg magunk megoldani a konfliktusokat. Védjük le magunkat azzal, hogy e-mailt küldünk a főnöknek és az érintett kollégáknak. 

9dicas-sbc-3.jpg

Nem könnyű dolgozni, élni és együttműködni a fent felsorolt személyiségjegyekkel bíró felettesekkel. De még kollégákkal sem!  Még is ezen módszerek segíthetnek a belső lelki békénk megőrzésében. Az asszertivitás  alkalmazása nagyon hatékony ilyen helyzetekben.  Az asszertivitás fokozza az önbizalmat (mert elismerjük saját véleményünk fontosságát, jobban tudjuk akaratunkat érvényesíteni). Segít megérteni másokat, és abban, hogy minket is megértsenek. Megtanít tiszteletet adni és kapni. Segítségével emberi kapcsolataink őszintébbek lesznek. Ezen kívül segít a stressz-kezelésben és a düh kontrollálásában is. Fontos eleme, hogy merjük saját érzéseinket megfogalmazni, kimondani. Fogadjuk el, hogy jogunk van saját szükségleteinket kielégíteni, ha az nem sérti mások érdekeit. Ha érdekeink másokéval ütköznek, próbáljunk meg mindenki számára elfogadható megoldást keresni.

 

Megmutatom hogyan:

  1. Az asszertív kommunikáció első lépése a problémát okozó helyzet/viselkedés megfogalmazása, világosan, tárgyilagosan (úgy hogy a másik fél számára is pontosan érthető legyen). Ezt követi annak leírása, hogy ez nekünk miért okoz gondot. Fontos hogy egyes szám első személyben beszéljünk. „Nekem rosszul esik, én nem értek egyet azzal, hogy…”

  2. Fontos megjegyezni, hogy a kritika ne a másik emberre, hanem annak aktuális viselkedésére vonatkozzon. „Kérlek ne beszélj így velem, mert rosszul esik.”

  3. Fontos, hogy a beszélgetésre legyen minkét félnek ideje, és a helyszín is legyen megfelelően megválasztva, a légkör le legyen túl feszült. (Próbáljunk minden helyzetben higgadtak maradni.)

  4. Az elején olyan szituációkban gyakoroljunk, melyeknek nincs túl nagy tétje. Próbálja el előre, munkahelyén mit szeretne majd mondani. Segíthet, ha írsz egy forgatókönyvet.

  5. Próbáld el hangosan, családtag vagy barát előtt, és kérjél visszajelzést, kritikát.

  6. Viselkedj magabiztosan, még ha nem is érzed magát annak. Húzd ki magad, tartsd meg a szemkontaktust.  Arckifejezésed legyen pozitív vagy semleges.

meet-and-greet.jpg

Ne féljük segítséget kérni, ha arra van szükségünk és ajánljuk fel mi is támogatásunkat másoknak vágyaik megvalósításához.

Ne tartsunk a konfrontációtól, higgyük el hogy tudjuk kezelni a konfliktusokat!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichogourmet.blog.hu/api/trackback/id/tr5413484777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása