A természet gyönyörű dolgokra képes. Az ősz a tavasz után talán az egyik legszínesebb évszakunk . Valahogy elfeledteti a tél mozdulatlanságát,  mert minden a vörös, a sárga és az arany- bronz mezsgyéjén mozog. Bár most -ahogy kinézek az ablakon- inkább a szürke a domináns, de vannak helyek, ahol ősz finoman, méltósággal, színei pompájával lépked át a télbe.

Momijinak régen a japánok isteni származást tulajdonítottak: úgy vélték, a hegy Istene festi vörösre a juharfa leveleit. A jelenség a japán kultúra része, mely szeptember közepétől visszaköszön a gasztronómiában, az öltözködésben vagy akár a fesztiválok témájában is. Szeptembertől –  a  koyo szezon akkor  kezdődik, amikor az északi Hokkaidó szigetén a Taisetsu  hegyen látható fák leveleinek a színe kezd  megváltozni – egészen decemberig északról délre haladva a fák  folyamatosan vörösbe fordulnak. A hőmérséklet-ingadozás és a az ország különböző domborzati viszonyai, illetve a napszakok változása– különösen éjszaka és a kora reggeli órákban – különösen szép  “eltéréseket” okoznak a fakoronák színeiben.

Ezért Tokió és Kiotó fái egészen december közepéig  is megtartják bíborba öltözött leveleiket.

Ősszel a levelek, tavasszal a virágok vannak a központban. A vörös és arany levelek nézegetése hasonló népszerűségnek örvend a szigetlakók körében, mint hamani idején a virágzó cseresznyefák alatti séta és szemlélődés. Az őszi lombok – japánul koyo – fokozatosan válnak a vörös különböző mélységeivé. Parkok és zöldterületek  őszi árnyalatokban pompáznak,  akár  az életre kelt festmények :  árnyékokkal  és sűrűn  tarkított kontrasztokkal. A koyo egyszerűen  a természetes szépséget jeleníti meg. A koyo olyan  különleges a japánok számára, hogy több szinonima szót alkottak rá és egy külön kandzsi jelet is, amivel szintén erre az időszakra utalnak. Számtalan költemény  dicséri a szép őszi leveleket. Főleg a  waka költőket ihlette meg a karmazsin csoda , olyannyira, hogy egy létrehoztak egy külön szót is rá, amit amolyan szezonális költői használatra szántak, ez pedig a kigo volt.

A  vörös levelek iránti rajongást mi sem bizonyítja jobban, mint a híres zen szerzetes és költő Ryokan által írt haiku.

うらを見せ　おもてを見せて　散るもみぢ

Ura o mise / omote o misete / chiru momiji

Juharlevél hull –

Látod? Egyszer az arca,

Egyszer a háta.

(Ryokan)

Mint ahogy az előzőleg is írtam, sokfajta juhar éldegél Japánban, szebbnél szebbek és különlegesebbek.  A fák, mint botanikai kincsek együtt  alkotják a természet szépségét az őszi  szezonban, megjelenésükkel és fejedelmi, aranysárga és skarlátvörös lombjaikkal.  A koyohoz nem csak a hosszan tartó séták  és a természet csodálása tartozik, hanem a természet és az évszak megízlelése is. A japán konyha ilyenkor momiji lázban ég és mindent ebben a stílusban készítenek el.

A tradicionális ételektől kezdve egészen az otthoni enteriőrig. A momiji konyha alapja maga a juhar levél forma, szinte  minden ételből  juhar levelet formáznak  vagy úgy rendezik a tálalásnál , hogy teljes mértékben a momijire hasonlítson. Például  koyo idején az édes-savanyú főtt csirkeláb nagy népszerűségnek örvend, mert a csirke lába pont úgy néz ki mint a juharlevél. Ilyenkor gyakran készítenek a juharlevelekből  tempurat, ami palacsintaszerű tésztában megmártott és olajban kisütött tengeri hal, garnélarák vagy zöldségféle,  szarvassal töltött momiji nabe-t  és a híres hirosimai sütit, a levél alakú édes momiji manjut. 

Az enyhe idő tökéletes arra, hogy felfedezzük  nem csak a városok parkjait és a asztronómiai remekeket,, hanem magát Kiotót is. Tegyünk egy kis kitérőt Kiotóban, ahol az ősz ugyanolyan színes és pompázatos, mint a tavasz cseresznyevirágzás idején. A Momijigari az ősz igazi varázslata és ilyenkor a japánok szívesen látogatják végig a legősibb és legfenségesebb helyeket. Ilyen Kiotó is, ami talán sokkal intenzívebben adja vissza a Momijigari élményét, mint a cseresznyefa virágzásáét, a Hanamiét. A vörös és az arany szín ezerféle árnyalata intenzívvé és lüktetővé teszi várost és annak történelmi helyeit.

A Momijigarit Kiotóban a  Nijo kastéllyal érdemes kezdeni. A várat 1603-ban építette  Tokugava Iejaszu, az Edo időszak első sógunja (1603-1867). Unokája Iemitsu, 23 évvel később  a kastély  épületét tovább bővítette a híres 5 emeletes őrtoronnyal, amit az ősz még impozánsabbá tesz, ugyanolyan pompával mint a Kiotói Császári Palotát. 

A zen templomok és sintoista szentélyek is varázslatosak ilyentájt.  A  zen kertek  központja Ryoanji a zen sziklakertjeiről vált világhírűvé és így novemberben és decemberben még inkább a harmóniát és az egységet szimbolizálja. Ryoanji építészeti stílusa az utolsó kavicstól egészen a  momiji ligetig teljesen egységes, tiszta, titokzatos és célratörő. A kőkert arányai meglepőek, a tájat kétségtelenül a hátul magasodó fal és a fal mögött felbukkanó őszbe borult fák  uralják.  A japán zen buddhizmus egy másik ága is képviselteti magát Kiotóban. A Daitokudzsi templom a zen rinzai daitokudzsi ágának főtemploma. Fő nevezetsége az óriási alapterületű főtemplom és a sok hozzáépült kisebb altemplom mellett a sziklakert, amelyet 1547-ben tervezett Kogaku Szoko apát.

A kert egyik felét vízesést szimbolizáló sziklákból állították össze, míg a sziklakert másik felét  a hullámzó vizet imitáló, gereblyézett fehér kavicsszőnyegből alakították ki. A nagy művet egy  páratlanul szép kőlap híd teszi teljessé. A szerzetesek szerint minden amit  a sziklakertben és a szentélyben látsz egy „monokróm tájfestmény háromdimenziós mása”.  A zen kert célja ugyanis az, hogy külső megjelenésében a” látszat mögül előcsalja, megelevenítse a szemlélő számára a rejtett lényeget.”

Ha már szentélyeknél tartunk,  a vörös fák idején egyszerűen el kell látogatni a Kitano-tenmangu szentélybe is. A sinto vallás egyik központját több száz juharfa veszi körbe, így novemberben a piros, a bíbor változatos árnyalatai díszítik a szent hely kertjét. A legenda szerint Michizane Sugawara szellemét kötötték a szentélyhez, hogy megbékéljen. Sugawara a császár bizalmasa volt, de politikai ellenfelei elérték hogy, igazságtalanul száműzetéssel büntettessék  és sorsára hagyták. Halálakor, 903-ban, ugyanazon a napon meghalt  a császár egyetlen fia, kigyulladt a császári palota, áradások és óriási vihar pusztított szerte az országban.

Sugawara nem csak államférfi volt, hanem nagy tudós is, aki értett az égiek és a szellemek – a kamik- nyelvén. A halála után bekövetkezett katasztrófákat az ő nyughatatlan lelkének tulajdonították. Ezért emelték a Kitano-tenmangu szentélyt, hogy megbékéljen. Ma már mint  a tanulás és a tudás istenenként tekintenek rá és imádkoznak hozzá.

Kiotó nem létezhet gésák nélkül. A Momijigari sem múlik el a  hagyományos japán hangulatot árasztó Gion gésanegyedben tánc és teaceremónia nélkül. Igaz Kiotóban nem gésa elnevezést használják, hanem a  geikokifejezést, amely művészetekkel élő nőt jelent. A Gion negyed a középkorban a Jaszaka szentéllyel  – erdetileg Gion -szentély volt a neve- szemben épült, hogy a vallási rítusoknak eleget tegyenek, de ma már külön közigazgatási rendszerrel rendelkezik és külön jogok érvényesek erre a kerületre. A Jaszaka-szentélyt Szuszano no Mikotonak, az egyik sintó istenségnek szentelték. Ezért Gion mindig népszerű úticél volt, a tavaszi cseresznyevirágzás és az őszi vörös juharlevél hullása vonzotta a látogatókat. Végül is így ősszel kifejezetten hangulatos ebben az ősi negyedben sétálni a vörös lombok alatt.

Az ősz végén – november 23-tól decemberig –  tori no ichi fesztiválokat tartanak.  Ez egyfajta aratóünnep, főként a mezőgazdaságban dolgozók ünnepe, akik ilyenkor az új termést – illetve egy kisebb mennyiséget- felajánlanak  a szentélyek kamijainak. Az aratóünnep és egyben a hónap végével lassan Japán is belép az év utolsó hónapjába.

Északról Hokkaidó sziget felől erős északi szelek kelnek útra havat és hideget hozva. Előkerülnek az ernyők és elkezdődik a felkészülés a télre.