Benzaiten Tréning

„A valódi tudáshoz nincs rövid út”

Az erőszakmentesség művészete

2017. február 26. 15:41 - Benzaiten Tréning

“Az asszertív viselkedés az arany középút a behódoló (szubmisszív), alárendelt magatartásforma és a fenyegető (agresszív) magatartásforma között. “

zen_butterfly_stone_animals_butterflies_hd-wallpaper-1718058_1.jpg

Az asszertivitás önérvényesítést jelent, mely során képessé válunk a saját igényeinket kifejezni, céljainkat elérni, mégpedig úgy, hogy közben a másik fél igényeire, jogaira és problémáira is tekintettel vagyunk. Az önérvényesítés a saját szükségleteink, kívánságaink, akaratunk és céljaink megfogalmazásának a művészete.

dreamstime_m_12053649-e1316369981301_1.jpg
Ezt a hozzáállást támogatja az erőszakmentes kommunikáció, valamint a helyes szándék és nézet kialakítása. 
Olyan működési mód a világban, mely megerősíti az egyén saját értékét, jogait és méltóságát, miközben tiszteletben tartja és segíti mások értékét és jogait is.  Ahhoz, hogy kifejlesszük magunkban az asszertivitás képességét, tisztában kell lennünk az asszertív ember viselkedésével, gondolkodásmódjával és szóhasználatával.

 

Viselkedés :

Az önérvényesítő ember őszinte, egyenes és közvetlen. Beszéd közben testtartása egyenes, nyitott, magabiztosságot és nem agressziót sugall. A szemkontaktust határozottan tartja a kommunikáció alatt, de nem bámulja fenyegetően a másikat. Tekintettel van mások és saját jogaira, ügyel mind a saját, mind a másikkal való kapcsolat érdekeire. Nehéz, konfliktusos helyzetben is maga és mások pozitív tulajdonságait tartja szem előtt. Értékeléstől mentesen viselkedik, nem ítélkezik. Képes a kompromisszumra, amikor lehet arra törekszik, hogy mindenkinek (beleértve saját magát is) jó legyen. 

o-group-hug-facebook.jpg

Szinte minden  esetben a  teljesítményre való törekvéssel, határozottsággal párosul, de mások megbántása nélkül. Az asszertív, vagy más szóval a helyzetnek megfelelően határozott ember jellemzője, hogy környezetével összhangban igyekszik eléri céljait. Van önbizalma, határozott,, erős,de nem agresszív és egyben együttműködő. Nehéz, konfliktusos helyzetben is maga és mások pozitív tulajdonságait tartja szem előtt.  Értékeléstől mentesen viselkedik, nem ítélkezik. 

guy-girl-coffeeshop-computer-meeting.jpg

Az asszertivitás verbális jegyekben is megmutatkozik: egyértelmű, rövid, direkt, világos érthető közlésekben, címkézéstől, támadástól, fenyegetéstől mentes üzenetekben. Az asszertív ember önkifejező, énközlésekkel él, nem a másikról alkot véleményt mondandójában.
Hangja nyugodt, higgadt, halk, de magabiztos.

Mire tanít minket az erőszakmentes kommunikáció?

Az erőszakmentes kommunikáció, olyan módon változtatja meg a gondolkodásunkat, hogy gyakorlása által belénk ivódnak jogaink és felelősségeink, melyek határozott irányt adnak viselkedésünknek, valamint egy stabil énképet, önbizalmat hoznak létre. 

A jogok és kötelezettségek, pedig a következők:

  1. bármikor nemet mondhatunk vagy nekünk mondhatnak nemet, anélkül hogy bűntudatot érezne bármelyik fél

  2. ha hibát követünk el, akkor vállaljuk érte a következményeket

  3. meghallgassanak és mi is meghallgassuk a másik felet

  4. felismerjük és jelezzük saját vagy a másik hibáit, igényeit, szükségleteit

  5. kérjünk vagy tőlünk kérjenek

Az asszertív készségek fejlesztésével megtanulható a kritika megfogalmazása és fogadása, nemet mondás, kompromisszumkötés és segítségével konstruktív, egyenrangú, erőszakmentes társas kapcsolatok építhetünk ki. Ezek a tényezők már kora gyermekkorban fontosak, a kutatások alapján az önérvényesítő magatartás már ekkor csökkenti a szorongást és az agresszív viselkedést, növeli az önbecsülést és segítségével a gyermek megtanulja elkerülni a bullyingot. Ráadásul a későbbiekben is csökkenti a hangulati és viselkedéses zavarok vagy a szerfogyasztás kialakulásának lehetőségét.

cafe-culture.jpg

Az önérvényesítés számos elfojtott feszültségtől óv meg, és az emberekkel való kapcsolatunkat is javítja. Munkahelyi közegben az együttműködés és a feladatoknak való megfelelés minősége javul, hiszen sokkal könnyebb jól teljesíteni, ha mindenki tisztában van a másik feladatokkal és munkával kapcsolatos szükségleteivel, nehézségeivel, elvárásaival. 

HOGYAN KAPCSOLÓDIK AZ ASSZERTÍV VISELKEDÉS AZ ÖNISMERETHEZ?

Nem is gondolnánk, mennyire összefügg. Az önismeret egyik alaptétele az asszertív viselkedés elsajátítása, mert így egészségesen fejlődik az önbizalmunk és azon belül könnyen tanulható és hamar “megtérül”. Bár személyenként eltérő, hogy kiben mennyire van meg a magabiztosság és önérvényesítésre való képesség, az asszertivitás nem veleszületett, hanem tanult készség – éppen ezért bármelyik korban megtanulható, fejleszthető. 

kozary-lakberendzes-blogspot-com-kozary-eniko-lakberendezo-feng-shui-tanacsado-zen-kert-001.jpg

Nem csodatétel, de fantasztikus hatása lehet, ha  eltérő véleményünket másokat tisztelve tudjuk kifejezni és megvédjük magunkat anélkül, hogy másokat érzelmileg megbántanánk. Az asszertivitás művészetéhez hozzátartozik, hogy figyelembe vesszük mások  szempontjait, illetve  tekintetbe vesszük álláspontját és tudunk az egészre nézve  elfogadható megoldást találni. Nem hajolunk meg és nem törjük meg a másik felet.

MIÉRT FONTOS AZ ERŐSZAKMENTESSÉG?

A belső harmónia elérése érdekében figyelembe kell venni, hogy mik azok a dolgok, amik által előrébb jutunk, melyek közelebb visznek célunkhoz. Viselkedésünk, cselekedeteink (legyen az tett, szó vagy gondolat) mindig minden esetben kihat a környezetünkre, hatással van embertársainkra és a következmények által visszahat ránk is.

big_0007300714.jpg

Az asszertivitás által csökken a belső feszültség és az emberek közötti konfliktus, hiszen olyan közösség alakul ki általa, ahol értékesnek érezzük magunkat, ahol megoszthatjuk érzéseinket, vágyainkat, félelmeinket és nemtetszésünket, illetve ahol a felesleges játszmák helyett a célokra fordíthatjuk energiáinkat. Megtanuljuk az adás és kapás folyamatának elsajátítását, magát az önérvényesítést is, valamint mások jogainak tiszteletben tartását.Közösen felfedezzük a  nemet mondás egyszerűségét. A kérés és a kritika adásának és fogadásának főbb stratégiáit.

Hogyan lehet megtanulni és alkalmazni az asszertív viselkedést?

Az élet minden területén belefuthatnak olyan helyzetekben, amikor az önérvényesítés létfontosságúvá válhat, akár társas helyzetek kezeléséről, a munkahelyi feladathelyzetről vagy a családi életről van szó. Nem mindenki képes ösztönösen megfelelően kiállni magáért, de pár apró „trükkel” segíthetünk magunkon és  gyakorolhatjuk az asszertív készségeket.

Önbizalom növelés

Az egészséges önbizalom megteremtését, már a gyerekkorban érdemes elkezdeni. A gyerekek énképét megerősíti, ha úgy tapasztalják, hogy számít a véleményük.

alone5.jpg

Ezért nagyon fontos, hogy akár lényegtelennek tűnő dolgokban is dönthessenek (természetesen életkorának megfelelő helyzetben). Pl. megkérdezhetjük tőle, hogy szerinte melyik ruha áll rajtunk jobban, vagy mi legyen a köret az ebéd mellé. Meseolvasás után megkérdezhetjük, hogy ki volt neki a legszimpatikusabb szereplő.

Nem kell mindig egyetérteni velük, de hangsúlyozzuk ki, hogy érdekes amit mondanak, és értjük az álláspontját. Az önbizalom növelésének másik biztos módja, ha támogatjuk a gyermek ötleteit – természetesen a biztonsági tényezők betartása mellett. Néha a felnőttek túl sok mindentől óvják a gyerekeket, és nem hagyják kipróbálni magukat különböző helyzetekben, amitől egy gyermek egy idő után szorongóvá, önállótlanná válhat. Ez elkerülhető, ha a reális ötleteket támogatjuk, biztatjuk a gyermeket, hogy minél több helyzetben próbálja ki magát, legyen szó fára mászásról, sportról, takarításról, főzésről vagy bármilyen egyéb tevékenységről.

Kudarc, visszautasítás kezelése

balance-398156_640.jpg

Előfordulhat – főleg a kreatívabb gyerekeknél – hogy a nap folyamán ezer ötlettel és kéréssel állnak elő, melyekre természetesen nem lehet mindre igennel válaszolni. Viszont próbáljuk meg elkerülni az azonnali, indoklási nélküli nem választ, mert az alacsonyabb önbizalommal rendelkező gyerekek úgy fogják értelmezni, hogy ötleteik, mondanivalójuk nem eléggé fontos. Egy rövid magyarázattal, hogy miért utasítjuk el, illetve némi dicsérettel, amiért megfogalmazta az igényeit, könnyen elérjük, hogy a gyermek megtanulja kezelni az elutasítást, valamint úgy fogja érezni, hogy biztonsággal kifejezheti szükségleteit.

Tanulás, pozitív modell

top-7-quyen-sach-hay-ve-tai-chinh.jpg

A gyerekek könnyen tanulnak, főleg a vizuális ingerek maradnak meg bennük. Ezt kihasználva célszerű pár asszertív jogot és kötelességet összeszedni, és jelek, szimbólumok, egyszerű képek segítségével ábrázolni és kitenni egy jól látható helyre. Az a legjobb, ha ezt a gyermekkel együtt találjuk ki és kivitelezzük.

Pl. elmagyarázhatjuk neki, hogy mindenki követhet el hibát, és rajzoljunk egy törött vázát. Vagy tanítsuk meg arra, hogy ne hagyja magát bántani, és bátran mondjon nemet ha agresszíven viselkednek vele, és rajzoljunk egy STOP táblát. Szerepjátékokon, meséken vagy megtörtént szituációkon keresztül bemutathatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan álljanak ki magukért, hogyan viselkedjenek határozottan, de ugyanakkor ne legyenek agresszívek.

Mi történik, akkor ha felnőttként szeretnék elsajátítani az asszertív kommunikációt?

Sok kliens tette fel már nekem a kérdést: hogyan reagálják le jól a konfliktust vagy hogyan váljanak képessé kifejezni önmagukat , mondanivalójukat és hogyan érvényesítsék a céljaikat? Nagyon általános probléma, hiszen teljesen mindegy, hogy állásinterjúról, családi ebédről, orvosi vizsgálatról, iskolai versmondásról vagy új emberek megismeréséről van szó, minden társas helyzetben érdekek, igények, elvárások és vágyak, szükségletek találkoznak – és sokszor – ütköznek egymással, ezek között kiigazodni, megfelelően reagálni, ne adj Isten jól kijönni kész kihívás.

9dicas-sbc-3.jpg

Mi lehet tenni az ilyen helyzetekkel, ha erőszakmentesen szeretnék megoldani a problémát?

 

A trükkök:

  1. Az asszertív emberek nyugodtságot, határozottságot és méltóságot sugároznak, ezért használd a "pózolj" technikát. Mielőtt bemész állásinterjúra, előadni, vagy hasonló, előrelátható helyzetbe, két percre vonulj félre ahol senki sem lát, és vegyed fel valamelyik dominanciára utaló testhelyzetet. 120 mp, de utána kevesebb kortizollal és több tesztoszeronnal állsz neki a feladatnak, ami hidd el, sokat fog segíteni! Ez magabiztosságot add és segít az asszertív kezdeményezésekben, mert azt senkinek nem kell tudni, hogy készültél fel.

    Amy Cuddy szociálpszichológus trükkjéről bővebben ITT nézhetsz meg egy tanulságos videót.

    ferfi_mosoly_randi.jpg

  2. Figyelő pózt fel! Saját belső reakcióink (gondolataink, érzéseink, érzelmeink) annyira leköthetnek minket egy társas helyzetben, hogy a beszélgetés végén arra sem emlékszünk, hogy nézett ki az, akit 3 órán át bámultunk. A jelen pillanat átélése helyett elsodródunk a múlt („Amit mondtam jó volt?”) és a jövő („Amit mondani akarok jó lesz?”) félelmei által. Próbáljuk meg elterelni figyelmünket idegesítő és haszontalan gondolatainkról, és irányítsuk a másik félre. Ezáltal nem csak TÉNYLEG meghallgatjuk a másikat és rákoncentrálunk, de az erőfeszítés hatására ezt a testtartásunk is automatikusan tükrözni fogja – ami sokkal pozitívabb képet fog festeni rólunk, mint egy félelemtől összement test látványa. 

    meet-and-greet.jpg


  3. Mosolyogj! Az első ponthoz hasonlóan, nem csak a többi embert deríti jobb kedvre (és jobb véleményre rólunk), ha sokat mosolygunk, de mi is jobb kedvűek, magabiztosabbak és nyugodtabbak leszünk általa.

  4. Gesztikulálj! A sikeres emberek sokat gesztikulálnak, és a hallgatóság is jobban tud figyelni a gesztikuláló előadóra, mint a nyugodtan  ülőre. A kutatások alapján sokkal jobban megértjük az üzenetet, ha a nyomatékot egy-két kalimpáló kéz adja.

    4_body_language_mistakes_during_interviews_gesture.jpg

  5. Beszélj színesen!  A saját szavaiddal elmondva amit akarsz, azt a képet sugárzod, hogy elmélyedtél a témában és értesz hozzá, és ha mindezt változatos hangszínben teszed, akkor még élvezetéssé is válik a veled való beszélgetés és ezzel biztosan célt érsz.


  6. Ismerd fel a különböző viselkedésformák (agresszív, manipulatív, behódoló) jegyeit, előnyeit és  hátránya.

    aid1164310-728px-avoid-holiday-office-party-blunders-step-4-version-2_1.jpg


  7. Merj nemet mondani!

  8. Fogalmazd meg jól a kritikát és fogad is el azt!

 

zen-garden-800x8001.jpg

Hiszünk benne, hogy az asszertív és erőszakmentes kommunikáció a boldog és sikeres együttélés alapja. Azonban minden ember más, más erősségekkel, tulajdonságokkal rendelkezünk, különböző szituációkból. Van akinek elég egy előadás és képes változtatni a munkahelyi kapcsolatain, van, akinek ez több hónapos munka lesz. Bármi is legyen a Te történeted, biztosan tudunk segíteni változni, hogy felszabadultan élhess, a céljaidnak szentelve idődet – és még a környezeted is imádni fog érte.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichogourmet.blog.hu/api/trackback/id/tr7612294997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.02.27. 14:45:46

Jó dolog az erőszakmentes kommunikáció, de sajnos a művelői nem tudják kezelni a társadalom nem kicsi részét kitevő agresszív embereket. Ilyen konfliktusokban vagy áldozatok lesznek vagy elmenekülnek :(

Velemenyem szerint.... 2017.02.27. 17:53:42

@Étteremkritikus: a másik dolog hogy ezeket kiközösítik. Hány olyan tipikus agresszív kelet-európai idiótát ismertem, egyik sem húzta sokáig.

Az assertiveness-hez kell egy komolyabb mennyiségű intelligencia, az is különbözteti meg az agresszivitástól.

Tudd hogy mikor van igazad, és nem csak megszokásból állj úgy hozzá, abban bízva hogy rádhagyják...
süti beállítások módosítása