Tehát miért is nézzük mások életét?
Elsősorban a kíváncsiság az, ami ilyenkor felébred a nézőben. Az ismeretlen felfedezésének igénye az emberi természet alapvető jellemzője. Mások életének megfigyelése hatással van ránk. Az ablakon át a távolba meredve véletlenül megpillantjuk szomszédunkat, amint feleségével veszekszik nappalijukban, egy fiatal párt andalogni a fák alatt, kutyáját sétáltató idős bácsit vagy tinik egy csoportját, akik önfeledten ökörködnek cigarettázva és sörözve, okvetlenül elidőzünk a látványon. Eljátsszunk a gondolattal, hogy vajon min vitatkozhatnak, miről beszélgethetnek, mit csinálnak később, kik is lehetnek ezek az emberek, mi lesz az események kimenetele? E hívatlan jelenlét titok után vágyakozó izgatottsággal tölt el bennünket. Ennek némileg lebutított és intenzívebb változatát képviselik a valóságshow-k, amelyek az emberi együttélés legkiélezettebb, legvitathatóbb részleteit tárják a nézők elé.
A vita, a szex, a baráti összeborulások mind azok a területek, amelyek a leginkább felkeltik az emberek érdeklődését. Hogy mire alapoznak a tv csatornák műsoraik készítése során? Arra, hogy az emberek, kimondva vagy kimondatlanul, szeretnek kukkolni és ez az a helyzet, ahol bevonják a kint lévőket is. Ilyen, ha megkedvelünk valakit a műsorból (megszeretjük) vagy pont megutáljuk, esetleg irigykedünk rá vagy pont az ellenkezőjét érezzük vele kapcsolatban: az hogy mi kivételesebbek vagyunk, sokkal jobb a helyzetünk vagy sokkal különbek, okosabbak, ügyesebbek vagyunk, mint a műsor szereplői. Az ilyen típusú adás nézése közben felbukkan a hatalom vagy irányítás utáni vágy is. Beszavazom, kiszavazom, büntetem, jutalmazom, ünneplem és elveszejtem. Nézem anélkül, hogy ő tudná, én ki vagyok. Ez kétélű fegyver, mert a néző is különlegesnek érzi magát és a műsorban részvevő szereplő is, de igazából egyikük sem az. Pont arra jó, hogy elvonja a figyelmet. De akkor mi a varázsa mégis ezeknek a műsoroknak?
Ha figyelnek minket, alapjáraton jobban teljesítünk egyszerű feladatokat, főleg a fizikai feladatok területén. Érdekes módon, kreatív vagy intellektuális kihívásokat már nehezebben oldunk meg figyelő szemek előtt. Erre jó példák a tévés vetélkedők, ahol sokszor lehet látni, hogy tanult emberek furán viselkednek és kezdenek hasonlítani egy introvertált szobanövényre. Persze ebben az is benne van, hogy idegen környezetben a fejedbe nyomnak egy rakás lámpát és kamerát, arról nem is beszélve, hogy előtte túl kell élni az aktuális sztájlisztot. Ha valaki nem szereplésre termett - igaz, ez a készség megtanulható - és nem méri fel saját képességeit, könnyen negatív tapasztalatot szerezhet ilyen esetben.
A valóságshow-k esetében azért többnyire extrovertált embereket választanak a virtuális cirkuszba.Viszont az érdekes, hogy ezek a részvevők/szereplők, ha kamera nélkül találkoznának egymással, akkor is úgy viselkednének, ahogy viselkednek a műsorban. Akik bevállalják ezt a fajta életet (tulajdonképpen ez lesz a munkájuk), azok tisztában vannak azzal (többnyire), hogy sikeres szereplésük azon múlik, mennyire sikerül megnyerniük a kukkolók (nézők) rokonszenvét.
A versenyzők általában egymástól esetenként nagyon eltérő szociális háttérrel, stressztűrőképességgel rendelkező emberek, akiket ráadásul az intim szféra csaknem teljes megszüntetésével zártak össze. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen csoportokban előbb-utóbb el szokott szabadulni a pokol. .. és nem véletlenül. Valamilyen szinten nagyon okosan hozták létre ezeket a műsorokat a “tervezőik”. Az világos, hogy a szereplőket tudatosan válogatják össze, hogy meglegyen a cirkusz, ami viszi a showt. A nézők oldaláról pedig egyszerű szociálpszichológiai törvény valósul meg azzal, hogy a szervezők “bevonják” őket egy SMS - szavazat erejéig a műsorba. A néző kis összegbe kerülő SMS erejéig "beszáll" a játékba, és nagy valószínűséggel akkor is figyelemmel fogja kísérni a műsort, ha nem kedvence lesz a továbbjutó. Izgalmas ez, mert az sms után még jobban érdekelni fogja a műsor, mert bármilyen kis áldozatot hozunk egy ügy érdekében, annál jobban meggyőzzük magunkat ez bizony fontos volt. Nem csak nekünk, hanem kedvenc szereplőnknek is. Még véletlenül se jut eszünkben, hogy csak egy kis csavar vagyunk egy monumentális gépezetben és léteznek rajtunk kívül még más kis csavarok, amik mind pótolhatók.
Nagy Testvéred figyel téged :
Mindenhol ott van és mégsem látható sehol… Valaki úgyis mindig figyel valakit, mondhatnánk- de még ha nagy nehezen el is fogadom a biztonsági kamerák jelenlétét, akkor is érdekes, hogy milyen gyorsan képesek emberek feladni személyes terüket a pénzért és a “sztárságért”. Biztosan sokan elgondolkoztak azon, hogyan lehet lelki és mentális sérülés nélkül elviselni az intim-és személyes szféra teljes vagy részleges feladását. Úgy, hogy tudatosan lemondanak a magánélethez való jogukról. Ráadásul önként?!
Igen.
Szerintem a legtöbb ember nem venne részt egy több hónapig tartó önkéntes börtönéletben, ahol minden mozdulatunkat kamerák és szerkesztők lesik. Arról nem is beszélve, hogy vadidegen embereknek kell osztozni szinte mindenen, akiket nem fűz össze igazi emberi kapcsolat. Akkor még is miért vállalják be a valósághősök ezt tortúrát?
A válasz egyszerű: a pénz a motivációs eszköz. A szereplők a jövőbeni díj érdekében bevállalják még a kiszavazással vagy más tőlük idegen megmérettetéssel járó megaláztatást. Úgy, hogy ők semmit nem tudnak a külvilágról a bent töltött idejük alatt, csak elképzeléseik vannak, hogy nézők mit várnak tőlük. A kitűzött jutalom elég nagy ahhoz, hogy a szereplőknek ne kelljen a világról és magukról alkotott elképzeléseiket különösebben megváltoztatniuk. Maguknak és másoknak is könnyűszerrel és hihetően meg tudják magyarázni, hogy csupán a pénz megszerzésének vágya vezérelte őket.
Mondhatnánk azt hogy a pénz nem boldogít, hogy csak egy eszköz, ami boldoggá tehet. Itt az a kérdés, hogy milyen áron- és a valóságshow szereplők pont ebbe a csapdába esnek bele, mert fényévekre lesznek a valóságtól. A valóságshowkat alapvetően ártalmasnak gondoljuk, de nem szabad lebecsülnünk a szórakoztatóipar eme termékeit és csak múló divat hóbortnak tekinteni rájuk, amik majd egyszer a feledés a feledés homályába vesznek. Ezek a műsorok manipulálják és befolyásolják a rajtuk felnövő generációkat érték és világrendjét. A műsorok gyártói gyakran hangoztatják, hogy igen ez a fajta szórakozás kell a nézőknek és ők csak a tisztelt publikumot szolgálják ki, de igazából a piaciigényeken van a hangsúly. A valóságshowk egyik legnagyobb veszélye, nem a kritikán aluli minőség, hanem mint eszköz olyan világot közvetít és terjeszt, ahol egyén saját akaratából mond le az autonómiájáról. Gyengíti a belső tartást és erkölcsi- szellemi tartalékait felemészti. Egy olyan valóságot mutat be és hitet el, amely tulajdonképpen nem létezik, de ideálisnak állítja be és sikerrel fogadtat el. Az értelem legkisebb homályának következménye, hogy az ember nem valóságot észlel, hanem káprázatot.
A valóságshowkat sokan gondoljuk alapvetően ártalmasnak, ugyanakkor biztosak is vagyunk abban, hogy bennünket nem érint meg. Mégsem szabad lebecsülnünk a szórakoztatóipar eme termékeit és csak múló divathóbortként tekinteni rájuk, amelyek majd egyszer a feledés a feledés homályába vesznek. Ezek a műsorok manipulálják és befolyásolják a rajtuk felnövő generációk érték-és világrendjét. A műsorok gyártói gyakran hangoztatják, hogy igen, ez a fajta szórakozás kell a nézőknek és ők csak a tisztelt publikumot szolgálják ki, de igazából a piaci igényeken van a hangsúly. A valóságshowk egyik legnagyobb veszélye nem a kritikán aluli minőség, hanem az, hogy mint eszköz olyan világot közvetít és terjeszt, ahol egyén saját akaratából mond le az autonómiájáról. Gyengíti a belső tartást és felemészti az erkölcsi- szellemi tartalékokat. Egy olyan valóságot mutat be, amely tulajdonképpen nem létezik, mégis sikerrel fogadtat és és hitet el, mert képes ideálisnak beállítani.
“Az értelem legkisebb homályának következménye, hogy az ember nem valóságot észlel, hanem káprázatot.”
