Első hallásra ez a szókapcsolat fura lehet, de ha mélyebben kutatunk és megpróbáljuk megérteni az érzelmeket, olyan felfedezéseket tárhatunk fel, amely ténylegesen bebizonyítja, hogy az érzelmeknek igenis van logikája. Akkor kezdjünk neki, vegyünk ásót, ecsetet és vegyük nagyító alá az érzelmek leleteit.

Az érzelmek (emóciók) nagyon fontos szerepet játszanak a lelki életünkben. Az öröm, a félelem, a szeretet, a harag, a düh, a gyűlölet és az irigység átszövik, színesebbé teszik észleléseinket és hatással lehetnek figyelmi teljesítményünkre, gondolatainkra, viszonyulásainkra, kapcsolatainkra.  Az emberi érzelmeinek viszonyait nehéz feltérképezni teljesen, talán lehetetlen is lenne felsorolni az érzelem szerepét az emberi viselkedésben teljes részletességgel. A szakirodalomnak sok válasza – kategóriája –van az érzelmek meghatározásában. Az összeset nem fogom most részletezni, de azt le lehet szögezni , hogy az érzelmeket szubjektív és objektív tényezők egyaránt befolyásolják. Az érzelmek rendkívül összetettek, olyanok mint egy mozaik darabkái. Összetartoznak, mert így adnak egy teljes képet. Egyik nem létezhet a másik nélkül, egyik következik a másikból.

Minden érzelemnek van múltja, jelene és jövője, amik a következő módon jelenhetnek meg :

• Belső testi válaszok, elsősorban a vegetatív idegrendszer reakciói.

• Kognitív kiértékelés által létrejövő vélekedés, amelynek tartalma, hogy egy negatív vagy pozitív esemény megy végbe.

• Arckifejezések.

• Érzelmi reakciók.

Az érzelmeket több szempont szerint csoportosítani. Polaritás szerint megkülönböztethetünk kellemes vagy pozitív érzelmeket , illetve kellemetlen vagy negatív érzéseket. Léteznék az előbb is említett, úgynevezett egyetemes alapérzelmek, amelyek minden kultúrában fellelhetőek és felismerhetőek, igaz kultúra-függő, hogy melyik érzelem számít igazán tabunak és melyiknek megengedett a kimutatásra.

Ezek pedig a következők:

• Harag

• Félelem

• Undor

• Meglepődés

• Szomorúság

• Öröm

Emberi emóciók nem csak úgy keletkeznek és haladnak mindenfelé amerre szeretnének, hanem az érzelmek valami felé irányulnak. Ilyenek az intellektuális, az erkölcsi vagy morális érzelmek, de az esztétikai érzelmek is ide tartoznak ( harmónia, romantika, elegancia). Az érzelmeket lehet mérni állapot és fokozat szerint, amely a hangulattal kezdődik, majd tovább fejlődhet indulattá és végül a szenvedélyé lesz a főszerep.

 Vannak összetett érzelmek is, igazi kis kakukktojások,
mint például a bűntudat.

A bűntudat mind a három fokozatban megjelenhet,
igazi kis fejlődéstörténetet képes bejárni.

Különösen az erős érzelmek (pl. öröm, félelem) átélésekor mi magunk is megfigyelhetünk önmagunkon bizonyos testi változásokat, pl. gyors szívritmus, szaporább légzés, izzadás, kézremegés stb. Az érzelmeket kísérő élettani változások többsége elsősorban a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivizációjából fakad. A vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának működése készíti fel a szervezetet a veszély forrásának elkerülésére, a szervezet tartalékait mozgósítva. (Éppen ezért a tartósan fennálló szimpatikus túlsúly előbb-utóbb a szervezet kimerüléséhez vezethet, amelynek következtében csökken a szervezet betegségekkel szembeni ellenállása.) Az érzelmeket kísérő izgalmi állapot, az arousal, mely nagyon fontos szerepet játszik az érzelmek intenzitásában. Ezt olyan betegeken vizsgálták, akik gerincvelői sérülést szenvedtek (ugyanis a szimpatikus idegvégződések a gerincvelő különböző szakaszán erednek).

Ha a gerincvelő kettéválik, akkor azok a szimpatikus érzetek kiesnek, melyek a gerincvelői sérülés alatt keletkeznek. A sérülés következménye, hogy minél magasabb szinten történt a sérülés,  a sérült személyek annál kevésbé intenzív érzelemről számoltak be a kísérleti helyzetben levetített, erős érzelmeket kiváltó film megtekintésekor.

Azt a helyzetet, amely érzelmeket hív elő gyakran értelmezzük, értékeljük és alakítunk ki róla véleményt. Az érzelmi élmény intenzitását az is meghatározza, hogy mit gondolok, hogyan értékelem a szituációt, amelyben az érzelem keletkezett. Egészen más érzelmi élményt élünk át abban az esetben, ha azt gondolom, a barátom azért nem jött el a találkozóra, mert biztosan elfelejtette – mint mindig- vagy egyszerűen önzőnek találom. Ettől keserű és dühös leszek. Pedig terelhetem arra is az  érzéseimet, hogy biztosan valami közbe jött, beteg lett vagy dugóba került.  

A második esetnél sajnálatot vagy empátiát fogok érezni. A kognitív kiértékelés segíti az érzelmek elkülönítését. Az érzelem minőségének meghatározásában nagyon fontos szerep jut a helyzet értékelésének. Fontos elmondanom azt is, hogy vannak olyan érzelmek, amelyekben a kognitív kiértékelés nem játszik szerepet. Ezeket az érzelmeket nevezzük prekognitív érzelmeknek. Ilyen prekognitív érzelmek a félelmeink, amelyek gyermekkorunkban alakultak ki és nem járnak együtt kognitív kiértékeléssel. 

Biztos mindenkinek vannak olyan barátai, akik folyamatosan bonyolultnál bonyolultabb kapcsolatba lépnek és annál is keszekuszábban szállnak ki belőle – szigorúan csak érzelmileg- mint ahogy az elején beleléptek.  Rendszerint – bár érzelmek tekintetében elég nonszensz módon hangzik – azt hangoztatják, hogy az érzelmeikre hagyatkoznak. Azok döntenek helyettük. Az ilyen párkapcsolati krízissel küzdők aztán gyorsan felsorolnak több logikus, racionális érvet is, amikről úgy gondolják, igazolják állításaikat. Vagyis racionális döntések sorozatáról hiszik azt, hogy  ezek bizony érzelmiek…

Valóban ellentétes lenne a racionális gondolkodás és az érzelem?  A köztudatban az egyén kiválóságának legfőbb mutatója ma is az intelligencia, s gyakran értetlenül szemléljük, hogy kiváló elméjű emberek miért nem jeleskednek kapcsolataikban is? 

A gondolkodás igen korán – már a múlt század elején – a vizsgálódás középpontjába került, az érzelmekkel azonban csak a stresszre irányuló kutatások nyomán, az 1960-as években kezdtek el foglalkozni.A kísérleti pszichológia érzelmeket igen nehezen tud vizsgálni – képzeljük el például, amint a szerelem vagy a gyűlölködés törvényeit laboratóriumban  próbálják modellezni. Egyértelmű, hogy az ilyen-olyan élethelyzetekben keletkező érzelmeket, indulatokat a maguk jellegzetes hullámzásával nem egykönnyen lehet vizsgálódás tárgyává tenni – kísérleti helyzetben nemigen jelentkeznek életszerűen. Kevesebb nehézségbe ütközik a racionális gondolkodás vizsgálata, nem is beszélve arról, hogy míg a ráció esetében maga az egyén vizsgálható – például az, hogy milyen eredményesen és gyorsan old meg bizonyos problémákat –, addig az érzelmek tipikusan a személyek között alakulnak ki.

Az érzelmek az emberek  között  lévő úgynevezett interperszonális térben mozognak.  Az interperszonális tér nem homogén, mindig változik és folyamatosan kölcsönhatásban van egy másik interperszonális térrel, egy másik emberrel. Gyakran nemcsak látjuk, de érezzük is mások érzéseit, a fájdalmat, a szomorúságot, a félelmet vagy a dühöt. Ezt nevezzük empátiának:  érzéseink egy tágabb kör viszonyait tükrözik.

Az érzelem ébredése

Hogy jobban értsük az érzelmek működését, vessünk egy rövid pillantást a kezdetekre, a születést követő időkre. Az újszülött magával hozza az „alapkészletet”, képes érzelmek kifejezésére, nem kell hozzá semmiféle tanulás, a csecsemő tudtunkra adja aktuális állapotát. Az érzelmek által hordozott „üzenetek” segítik az anyát abban, hogy eligazodjon a baba jóllétét illetően. Az első hónapok izgalmai után aztán hamar elkezdődik az elvárások érvényesítése: a szülő azt szeretné, hogy a gyerek ne bömböljön, ne fejezze ki rossz érzéseit – vagyis megpróbálják megtanítani, hogy mikor milyen érzést szabad kimutatni.

Az érzelmek egyáltalán nem úgy működnek, mint a racionális gondolkodás, amely fokozatosan fejlődik, s minden egyes új teljesítményt a környezet örömujjongása követ. A szükséges alapkészségek már születéskor léteznek, hiszen tapasztaljuk, hogy a baba nem passzív, részt vesz az öltöztetésben, együttműködik velünk, és ezek tulajdonképpen korai alkalmazkodási törekvéseknek tekinthetők. Minden új alkalmazkodási forma, minden „értelmi művelet” a gyermek okosságának, nagyszerűségének bizonyítéka. A környezet érdeklődve figyeli az értelmi fejlődés jeleit, izgatottan várja az ugrást a következő fokokra… Ám jóval kevesebben figyelnek az érzelmi fejlődésre, arra, ahogyan a kisgyermek tudja és használja az érzelmek nyelvét – pedig határozott „véleménye” van az emberekről; egyeseket szeret, másoktól elfordul, sír. A népi megfigyelések szerint a baba nagyon jól érzékeli a körülötte levő érzelmi légkört, az anya idegességét, bánatát. „Ne idegeskedj, árt a gyereknek!”- figyelmeztetik a kismamát.

 Azt is mondják, a gyermek megérzi, ki a „jó” ember.

Tehát a gyermekek önmagunk tükrei, segítsük őket, hogy képesek legyenek megélni önmagukat és érzelmeiket teljes átéléssel őszintén megmutathassák a világnak.

Krónikus stressz, distressz, eustressz : annyi neve és oldala van ennek az éremnek, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik azon, mikor melyik stresszforrást kell elkerülni, megoldani vagy épp meglovagolni. Közben ott lebeg előttünk egy mítosz, ami tényleg csak a mesében létezik: ez pedig a stresszmentes élet ígérete. 

Az emberek hajlamosak addig elfojtani, hárítani és nem megoldani egy zavaró tényezőt, amíg az már olyan komoly következményekkel jár, hogy talán nem is lehet visszafordítani. Miért van ez? A mai felszínes világban a negatív érzelmek, betegség, tökéletlenség, hibázás olyan szégyenfoltnak számítanak, melyek létezését teljesen kizártuk, nem foglalkozunk még csak a lehetőségével sem, hogy egyszer velünk is megeshetnek. Így, amikor megtörténik (mert az élet velejárója, hogy negatív dolgok is történnek benne), akkor nem tudjuk helyén kezelni őket, és még segítséget sem merünk kérni, nehogy kiderüljön, hogy nem vagyunk tökéletesek. A szakemberek is tehetnek erről, hiszen ők is gyakran a „minél többet minél gyorsabban” hibájába esnek. Számos alkalommal előfordult, hogy a beteg jelezte: szorong, nem tudott aludni éjjel, fáj a feje, stb. A reakció pedig mindig szorongáscsökkentő, altató, fejfájáscsillapító, stb. A kellemetlen tünet ezáltal rövidtávon eltűnik – a kiváltó ok (melyek felderítésére alig történik kísérlet) viszont hosszútávon továbbra is megmarad, később is tüneteket okozva. 

Egy apróbb feszültség  (érkezzen kívülről pl. családi problémákból, vagy a munkahely felől), ha sokáig kezeletlen marad, akkor előbb-utóbb olyan hatalmas teherré nőhet, ami alatt bárki bármikor összeroppanhat – drasztikus teljesítményromlást, gyakoribb betegszabadságot és táppénzt, sőt, akár pályaelhagyást, munkahely elvesztését eredményezve. A munkahelyi lelki egészség nem csak külsőségeken (munkahely minősége, munkatempó, szünetek, stb.) múlik, számos egyéb belső tényezője is van. Talán az egyik legfontosabb önmagunk felvállalása, megfelelő bemutatása, igényeink, szükségleteink hatékony kifejezése, a másik ember jogainak megsértése nélkül. Bár korábban a burn out jelenséget a segítő szakmához kötötték, manapság a stresszel foglalkozó szakemberek igyekeznek mindenkinek felhívni a figyelmét erre az alattomosan kialakuló, de annál súlyosabb következményekkel járó jelenségre. A görcsös megfelelni akarás, túlvállalás, munkahelyi problémák okozta kimerülés bármilyen területen tevékenykedő dolgozót érinthetnek, ha nincs tisztában a figyelmeztető jelekkel, tünetekkel, a kialakulás megelőzéséhez szükséges technikákkal. 

A stressz démonizálása régóta zajlik, természetesen mi sem elbagatellizálni akarjuk a témát, de fontos észrevennünk, hogy mindennapi életünk velejárója, voltaképp egy régi ismerős, akitől teljesen megszabadulni nem lehet, mert ha kidobod az ajtón, visszamászik az ablakon keresztül. Feltűnt, hogy mennyi cikk foglalkozik – szakértővel a háttérben vagy nem szakértővel konzultálva- a stresszel. Általában külön választva a testi vagy lelki tüneteket, amik eredetileg összefüggenek. Az egyik következik a másikból: pro és kontra.Amit észre vettem, hogy folyamatosan az a téma, mi történik ha túl sokat „stresszelünk” és hogyan kell megküzdeni “a csúnya és gonosz stresszel”.

Biztosan kijelenthetem olyan , hogy  „megküzdeni” nincsen. Ettől nem fog elmúlni a stressz által okozott probléma, mert ha a másik oldalról nézzük, stressz nélkül nem lennénk képesek létezni. A jó stressz nem okoz gondot, mert nélküle életben sem tudnánk maradni, mert segít az általános problémák elhárításában és a célok elérésében. A hangsúlynak ott kéne lenni, hogyan előzzük meg ezt az állapotot. Az ember képes új dolgokat tanulni, így  meg lehet tanulni kezelni a folyamatot még mielőtt nagyobb baj lenne.  Ha a fizikai oldalról közelítjük meg ezt a témát, láthatjuk, hogy mennyit foglalkozunk azzal , hogy mit eszünk – vitaminok, egészséges ételek, szénhidrátmentesen stb-  és mikor, mennyit. Persze az odafigyelés segíthet, hogy a testünk egyensúlyban legyen, így akár a szellemünk is.

Akkor mit tehetünk ellene?

A stresszel kapcsolatos elképzelések és hozzáállások folyamatosan változtak az elmúlt évtizedekben, és ahány szakember foglalkozott vele nagyjából annyi elmélet és megoldás született rá. Szükséges vagy nem? Káros vagy nem? Megszabadulhatunk tőle végleg, vagy örökké ott liheg majd a nyakunkba?

Jól kezelni a stresszt vagy akár a szorongást ugyanolyan, mint jól kezelni egy nemkívánatos személyt. Tisztelettel bánsz vele, illemtudóan, de határokat szabva és nem hagyod, hogy befolyásolja lelki békédet. Viszont az egészség szempontjából elengedhetetlen, hogy figyeljünk a lelkünkre és szellemünkre is, mert így lesz egész a saját életünk.  A pszichénk is igényli a fitten tartást. A gyakorlott eleme  meg tudja oldani a negatív stressz által okozott problémákat. Nem omlik össze, nem hátrál meg és nem is harcol vele. Egyszerűen megkeresi a legjobb megoldást, ami számra – minden ember a saját habitusának megfelelően – könnyebb és célravezetőbb. Nem utolsó sorban emlékszik is ezekre a fogásokra. A stressz  minden nap velünk együtt kel és fekszik. A kérdés az, hogy mennyire tudjuk idomítani.

Hogyan érhető ez el?

Korábban azt gondolták, hogy aki jól kezeli a stresszt, az egy megpróbáltatásokkal teli helyzetben is Buddha-türelemmel viseli magát. Ezzel viszont egy olyan elvárhatatlan teljesítményt támasztanak az ember elé, mely plusz teherként nyomja a vállát az amúgy is nehéz szituációban. Ugyanis jól kezelni a stresszt nem ezt jelenti.

Fejlődni. Tanulni. Változni. Növekedni. A stressztől, a problémáktól. Ezt jelenti kezelni a stresszt. Ha történik valami, kiborulunk, felpörög a testünk, küzdünk, és – talán elbukunk. Nem ez számít. Hanem az, hogy amikor vége van, vagy akár közben (az már haladó szint!) akkor leülünk és átgondoljuk, mi történt, miért, mit tanulhatunk belőle. És tényleg tanulunk belőle. Ez az elgondolás annyira nem újdonság, talán csak a tudománynak. Hiszen nézzük meg a nyelvet, ami régebbi, mint bármilyen tudomány. A nyelvnek hála olyan okosságokat hangoztatunk (csak nem gondolunk bele hogy mennyire bölcs igazságok ezek!), mint „Ami nem öl meg, az megerősít”, vagy „Teher alatt nő a pálma”. Emelett emeli általános jó hangulatot is. Könnyebben, dinamikusabban reagálunk bármire. 

A másik lehetőség (ek) a stresszel való megküzdésre a coping. 

Két aspektusát különítették el a szakemberek: az érzelem-orientált és a probléma-orientált megküzdést.A sikeres stresszkezelés érinti mindkét oldalt, tehát foglalkozik a stresszt kiváltó tényezőkkel, problémával,illetve kezeli az azok által kialakult érzelmi tüneteket (félelem, csalódottság, nyomott hangulat, szorongás).

A varázsige itt is : a felkészítés a sikeres alkalmazkodásra.

Így nem csak relaxációs technikákat, feszültséglevezetést és szorongáscsökkentő trükköket lehet megtanítani Neked (mely a coping érzelmi részét kezeli),hanem fejlesztjük problémamegoldó készségedet,kreativitásodat,rugalmasságodat, valamint kialakítható egy teljesen más,megnyugtatóbb hozzáállás a stresszel kapcsolatban.

Általánosságban rengeteg stresszkezelő és burn out megelőző technika létezik, elméletek százai magyarázzák el, mi hogyan és miért történik velünk stressz hatására. De mint minden az életben, ezt sem lehet egy faktorra leegyszerűsíteni, hiszen mindig ott van a személyes tényező:különbözünk egymástól, senki nem működik egy adott séma szerint. Az általunk kialakított keretek és a szemüveg, amin keresztül látjuk a világot a legjobban önismeret fejlesztése által érthető meg. Ha megértjük, mire hogyan és miért reagálunk, akkor tudunk változtatni rajta, amennyiben szükségesnek érezzük.

Mi a stresszt nem elfojtandó problémaként vagy gonosz Isten csapásaként mutatjuk be Neked, hanem olyan lehetőségként, mely jelenlegi helyzetedről, viselkedésedről ad visszajelzést, melyre építve számos területen fejlődhetsz. Fontos, hogy tudd azt az alapvető igazságot, mely nem csak a stresszre értendő: nem a helyzet, hanem annak értelmezése és az arról alkotott elképzelésünk és hozzáállásunk fogja eldönteni, hogy meddig jutunk és mit érünk el!

A stresszt nem elfojtandó problémaként vagy gonosz istencsapásaként mutatjuk be, hanem olyan lehetőségként, mely jelenlegi helyzetedről, viselkedésedről ad visszajelzést, melyre építve számos területen fejlődhetsz. Fontos, hogy tudd azt az alapvető igazságot, mely nem csak a stresszre értendő: nem a helyzet, hanem annak értelmezése és az arról alkotott elképzelésünk és hozzáállásunk fogja eldönteni, hogy meddig jutunk és mit érünk el! Ha megtartjuk és megfogadjuk ezeket a megoldásokat, akkor minden tekintetben javulni fog a stresszel való kapcsolatunk. A Benzaiten Tréning kreatív önismereti foglalkozásai által lehetőséged nyílik elsajátítani a rugalmasságot és az erőt, ami a mindennapi kihívásokhoz – pl. a stresszhez – való alkalmazkodásban segít.

Tréningjeink során képet kaphatsz arról, hogyan kezeled a stresszes, megterhelő helyzeteket, szorongáscsökkentő, imaginatív vagy relaxációs technikák által szó szerint
képet kapsz saját magad működéséről, bónuszként pedig olyan szorongáscsökkentő technikákat is elsajátíthatsz, melyeket bármikor bevethetsz a feszültséggel teli helyzetekben.