Benzaiten erős védőistennő, aki nem csak a szerencsét, a szerencsejátékosok, hanem a kreativitást is védi. Hozzátartozik szinte minden ami „folyik”:a pénz, a bőség, a beszéd, a kommunikáció, a zene és a tudás, illetve a fejlődést is.
Gyakran tesznek neki felajánlást, hogy megvédje a tengeri utazókat és a tengerparti városokat. Szent és segítő állatai többek között – amelyeket szintén szerencsehozó állatoknak tartanak, főleg mert fehér színűek- a sárkányok a teknősök, a rókák és a kígyók. Állati követei gyakran jelennek meg fehér színben az emberek előtt. Fontos közlekedési eszközei közé tartozik egy díszes csónak, de néha férjura egy sárkány is segíti utazását. Benzaitent ábrázolják lanttal – ősi hangszerrel a Biwa-val- amivel a zenét a táncot és a kreativitás hivatott védeni. Erős védelmező, ezért nem csak lanttal, hanem néha karddal és tőrrel is megjelenik.
A fegyverek szimbolizálják a védelmet, mert védi a gyengéket és erőt ad saját magunk leküzdéséhez. A kívánságokat és a bőséget az általa viselt „kívánságok köpenye „ segíti. Ennek a köpenynek sok funkciója van. Nem csak szerencsét és pénzt hoz, hanem bizonyos esetekben elrejt dolgokat, amiknek az adott pillanatban nem lenne szerencsés, hogy napvilágra kerüljenek. A köpenyt rókák és sárkányok viszik el az embereknek. A kígyó és a sárkány éve vagy órája az ő napszakai is egyben.
Az istennőt sokoldalúsága miatt számos különböző csoport választotta magának patrónusának. A szamurájok Happi Benzaitenként tisztelték, mert a 8 fegyver bajnokának tartották. Az EDO korszak alatt (1603-1868) vált igazán a művészek az üzleti élet a kereskedők, gésák, kézművesek és a diplomaták között népszerűvé. Ma már a diákok is az ő védettségét élvezik, illetve mindenki részesülhet áldásából, aki nyitott szívvel és szeretettel fordul a szerencseistennőhöz
.
A Hét szerencse hozó istenség: Fukurokuju,Hotei, Jurojin, Daikoku, Ebisu, Bishamonten és végül Benzaiten(Benten) szerencseistennő felel mindenért, ami szerencséhez köthető, ami lehet egészség, anyagi vagy pénzbeli vagy egyszerűen a harmónia és a boldogság megteremtésében segédkeznek.
Benzaiten a vizek és tengerek istennője is. A tudás, a tanulás, a művészetek, az irodalom, a szépség és legfőképpen a zene istennője. Azon belül felel gondtalan kommunikációért és mindent támogat ami úgymond folyik és áramlik. Mint a beszéd, a zene, az ének, az érzelmek és az ékesszólás és végül, de nem utolsósorban a pénz áramlását is egyengeti. Hase-dera templomot neki szentelték, amely egyike a Benzaiten istennőnek szentelt japán zarándokkörút 33 állomásának.
Benzaiten a különleges újévi álmokért is felel ebben az időszakban, amit főleg gyerekek láthatnak meg. Az „aranygálya” jelképezi a Kincses hajót amivel az istenek megérkeznek a japán partokhoz. A gyerekek vágyaikat teszik a gálya vagy párnájuk alá. A titok nyitja itt az, hogy amit újévkor álmodnak azt nem oszthatják meg mással , mert nem teljesül.
Sztori a Sárkánnyal
A történet kezdetén egy Fehér Sárkányt, aki a tengeri barlangok mélyén aludt, felzavarták a játszó gyerekek. A Sárkány erőszakos és önző volt, saját uradalmán kegyetlenül uralkodott, senki nem mondhatott neki ellent. 1000 éves uralma alatt nem ismert könyörületet. Így a gyerekek nagy veszélybe kerültek. A sértett Sárkányúr még az nap bosszúból feldúlta és felégette a gyermekek faluját, Kanagawa – t.
Benzaitennek a Tenger hozta el a síró emberek kétségbeesett zokogását. Először az istennő kiemelte magának Enosima szigetet a tenger mélyéről, hogy oda menekítse elsőnek a gyermekeket és az embereket, ezek után megtervezte a támadást. Bűvös csónakjába szállt- amely repülni is tud- és lecsapott az égből. Napokon keresztül harcoltak egymással , Ő és a Sárkányúr.
Végül Benzaiten győzedelmeskedett, mert küzdelmük során megsebesítette ellenfelét. A Sárkányt annyira meglepte hősiessége és szépsége, hogy menthetetlenül beleszeretett és a csatamezőn feleségül kérte. A sárkány a szerelem hatására megígérte, ha Benzaiten hozzámegy soha többé nem bántja a gyerekeket és elfogadja az istennő döntéseit. Nem lesz kegyetlen és megtanulja a könyörületességet. Az istennő belegyezett és frigy után visszatért a béke. A Sárkány és Benzaiten istennő Enoshima szigetére költöztek.
Ezen a szigeten 3 szentélyt is emeltek Benzaitennek és a férjének.
A szerelmesek gyakran ellátogatnak ezekbe a szentélyekbe,
hogy áldozatot mutassanak
be halhatatlan és szerencsés szerelemükért.
A szigeten található barlangtemplomban meg lehet szó szerint mosni a pénzt,
hogy több legyen.
Hogy miért választottuk a Benzaitent?
Elsőnek is szerettünk volna valamilyen különleges névvel előállni és mivel a keleti filozófiák közel állnak hozzánk-buddhizmus, zen vagy a sintoizmus- ezért beépítettük foglalkozásainkba és tréningtematikáinkba. Fontos megjegyeznem(nünk) ezekben az esetekben nem az jelenti, hogy – elnézést ezt sajnos másképp nem tudom megfogalmazni- valamilyen New age vagy konkrét filozófiát/vallást szeretnénk ráerőltetni ügyfeleinkre.
A Benzaiten Tréning és ez által a Mi célunk is, megismertetni a résztvevőkkel a sikeres és harmonikus élet összetevőit, melyek többek között az önismeret, a belső folyamatok megértése, a külső folyamatok ítélkezés nélküli elfogadása. A harmónia megtalálása és megélése mindennapi cselekedeteink során azon belül felelősségvállalás önmagunkért és tetteinkért, amibe bele tartozik a ragaszkodások elengedése és az állandótlanság elfogadása. Tesszük mindezt keleti módszerekkel: rengeteg saját élménnyel, gyakorlással, önreflexióval, elfogadással, rugalmassággal és sok-sok humorral.
Ezen kívül létfontosságúnak tartjuk a fenntartható pszichológia alkalmazását.
A fenntarthatóság kifejezést nem csak gazdasági értelemben lehet használni, hanem pszichológiai értelemben is. Ugyanakkor a másik oldalról közelítve meg az értelmezést, a pszichológia is hordoz magában financiális tulajdonságokat. Hosszútávon a túlhajszolt munkavállaló nem tudja teljesíteni feladatait és ezen negatív hatások kiterjedhetnek nem csak a munkájára, hanem a magánéletére is.
A munkahelyi és magánéleti komplikációk összefüggnek és kihatnak egymásra. Egyszerűen megfogalmazva a munkahelyi lelki egészség nem csak külsőségeken (munkahely minősége, munkatempó, szünetek, stb.) múlik, számos egyéb belső tényezője is van. Az önérvényesítés számos elfojtott feszültségtől óv meg, és az emberekkel való kapcsolatunkat is javítja. A céljaink egyszerűek, de egyben új megközelítéssel szemléljük az adott problémákat vagy a fejlesztésre váró területeket, legyen ez akár egyéni vagy csoportos foglalkozás.
A legeslegegyszerűbb 3 tényhez nyúltunk vissza : az emberséghez, objektivitáshoz és a rugalmassághoz.
Tréningjeink felépítése is ebből táplálkozik. Szakértelmünk és támogatásunkkal ügyfeleink az életet igazoló példákon keresztül, szellemes feladatokkal segíti megismerni az erőszakmentes és önérvényesítő kommunikációt, illetve az én kifejezés technikáit. A Benzaiten Tréning különlegessége a problémákhoz, feladatokhoz való hozzáállásában, megközelítésében rejlik. Elsődleges szemlélet, amiben a maximumot képes biztosítani, az az empátia, az odafigyelés, a pontosság és rugalmasság, valamint a ténylegesen használható tudás átadása. Minden tréning összeállításakor, valamint a foglalkozások során munkatársaink figyelembe veszik a résztvevők egyedi igényeit is, mert a Benzaiten Tréning szemlélete szerint ezek révén ember közelibb és hatékonyabb szolgáltatás nyújtható.
Számunkra nagyon fontos, hogy a képzési tematikába biztosan a megfelelő témák kerüljenek, ezért az első lépésünk minden tekintetben a kiinduló állapot feltérképezése: milyen célokat kell elérni a csoportnak, milyen problémákkal kell megbirkózniuk és ehhez milyen eszközök szükségesek. A használható tudás átadására helyezzük a hangsúlyt, ezért rengeteg gyakorlat, házi feladat, feedback és egyéni tanácsadás színesíti foglalkozásokat.
Pszichológiai háttérrel dolgozzunk, amely sok esetben segít a feladatok megbeszélésében, mert a legtöbb esetben ezen a feladatok- játékok- olyan dolgokat mozgatnak meg, amelyekhez szükséges egy jó útitárs, aki ismeri, megmutathatja, ha kérdésed van válaszol és végig kísér ezen az úton.