Ma van 384 napja, hogy nem szívtam el egy szál cigit sem – de ki számolja… Hosszú lenne elmesélni, és a lényeg szempontjából teljesen lényegtelen, hogy miért és hogyan szoktam rá, de a leszokást megelőző 10 évben az életem minden területét meghatározta az, hogy dohányzom.

Egy „bagós” barátnőmmel (aki utánam két héttel tette le a cigit) annyira megszoktuk, hogy füstölve beszéljük meg a mindennapokat és a problémákat (amióta ismertük egymást, mindketten cigiztünk), hogy a leszokás után hetekig szenvedtünk attól, hogy hogy a fenébe kell füstmentesen beszélgetni? Hogyan várunk a buszra 10 percet, ha nem gyújthatunk rá? Ha felhúzták az agyunkat (ami valljuk be, sem nála, sem nálam nem egy komplikált folyamat…), csak néztünk mint hal a szatyorban, és fogalmunk sem volt (illetve fogalmunk volt, csak gyakorlatunk nem volt benne), hogy cigaretta nélkül hogyan lehet ezt úgy levezetni, hogy abba senki ne haljon bele (Ezúton is kifejezném minden tiszteletemet közvetlen környezetünknek!).

És még sorolhatnám, hogy milyen téren mennyit szenvedtünk, de a lényeg, hogy tényleg függtem a cigarettától.

De miért is?

Számos elmélet született már arról, hogy valaki miért lesz dohányos, de őszintén szólva ezek inkább azt magyarázzák, hogy miért olyan nehéz leszokni róla. Ezen elméleteket felhasználva próbálnak trükköket, technikákat és fortélyokat bevetni, hogy a dohányos ne gyújtson rá, de amint az a füstölési statisztikából látszik, nem túl sok sikerrel.

1. A legalapvetőbb elmélet, hogy a cigaretta nikotinfüggőséget okoz, mert a nikotin izgatja az agy jutalmazó központját, mely a boldogság-sokk elmúlása után újabb adag bevitelére ösztönöz minket. A cigaretta elszívásából származó újabb és újabb dopamin-áradat által a rágyújtás szokássá válik, és közben az ehhez a viselkedéshez társuló idegpályák és szinapszisok is megerősödnek. Tehát szinte az agyunkba ég a dohányzás (vagy bármilyen más függőség), így a szakemberek szerint nem is lehet leszokni róla, maximum elfojtani. Biztató, nem de bár?
   
   
2. A második ok, hogy szájhoz illetve a kezekhez kötött. Az ember pedig eléggé orálisan fixált népség, hiszen ha nem cigizik, akkor eszik, vagy iszik, vagy beszél – sokat. A kezünkkel pedig muszáj babrálni, főleg ha idegesek vagyunk. De utóbbi evolúciósan is fontos, mivel kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy eszközhasználókká váltunk. A nyelv és beszéd által pedig a Földön élő fajok csúcsává váltunk.
   
   
3. A társasági, társadalmi nyomást muszáj megemlíteni. Régen státusz szimbólumnak számított, ha valakinek volt mit elfüstölnie. Ma már inkább a tiniknél, gyerekeknél számít felnőttesnek és tiltottnak, éppen ezért menőnek. De az idősebbek is érzik a szociális hatását, hiszen tüzet kérve, együtt füstölve könnyebb beszélgetésbe elegyedni.
   
   
4. Apropó tűz. Ez is őseinkhez kötődik, hiszen mekkorát fordult velünk a világ, ahogy képessé váltunk tüzet csiholni! A tűz mindig is az otthon melegét, a biztonságot, a fényt jelképezte, ezért sok embert elbűvöl.

Ez mind szép és jó, de segít valamit is a leszokásban?

Nem hiszem. Legalább is kétségeim vannak afelől, hogy ha anno barátnőmmel kiültem volna nikotinos rágót rágva origamizni egy tálca égő mécses mellé az erkélyre, akkor leszoktunk volna. Ugyanakkor az akkoriban új őrületnek számító e-cigi hónapokig tisztán tartott, pedig nem nikotinos patront vettem bele. Mit nyújt az e-cigi, amit más leszoktató módszerek nem? (Félreértés ne essék, nem pártolni vagy reklámozni akarom az elektromos cigarettát, mert valljuk be, nagyjából ugyanolyan káros mint a rendes dohány, csak a környezetünk nem szenved tőle annyit. De arra, hogy szemléltessem a Tao dohányzással kapcsolatos elméletét, arra pont jó.)

A dohányzás lelke

Természetesen a fent említett okok mind hatnak az ember dohányzási (le)szokásaira, de nem ragadják meg a dohányzás okának az esszenciáját. Ez pedig a keleti bölcsek szerint nem más, mint a légzés. Cigarettázás közben átérezzük és látjuk azt, hogy lélegzünk. A légzés pedig a legfontosabb aspektusa az életünknek, hiszen anélkül pár perc alatt meghalnánk. Az első megnyilvánulásunk ebben az életben a levegővétel, az utolsó pedig egy lehelet. A kettő között pedig csináljunk bármit, lélegezni biztosan fogunk.

A légzés gyönyörű példája a jin és jang egyensúlyának: a belégzést követnie kell egy kilégzésnek, és a kilégzést egy belégzésnek, különben gondunk akadna (asztma, fulladás). A kettő együtt ad ki egy egészet, egymást kompenzálva. Az adás és kapás egyensúlyának szimbóluma ez: túl sokat adni (kilélegezni) vagy túl sokat kapni (belélegezni) nem szerencsés. Az élettel, a körülöttünk lévő környezettel folyamatosan kapcsolatban állunk minden egyes levegővétellel. „Egy levegőt szívunk” másokkal, vagy épp nem vagyunk hajlandók erre, így kontrollálva a kapcsolatba kerülést illetve izolációt. Ha „elakad a lélegzetünk”, akkor korlátozva érezzük magunkat, míg mikor „fellélegzünk”, a szabadság megnyugtató érzése jár át minket.

Amint látjuk, a légzés egy cserefolyamat, nem csak biológiailag, de átvitt értelemben is (kontaktus, szabadság, adás-kapás), éppen ezért egyensúlya boldog, elégedett élethez vezet. Aki a légzését kontrollálja, az életet kontrollálja. Buddha az ún. samatha meditációval világosodott meg, ami lényegében a légzés figyelését jelenti. Egy harcművészeti technika, vagy meditációs módszer, jóga vagy sport, de akár valamilyen hangszer megszólaltatásának elsajátítása is mindig a helyes légzéssel és a helyes légzéshez szükséges testtartással kezdődik. A dohányzás ugyanezt nyújtja: nem a nikotin nyugtatja le bagósokat, nem is a tűz látványa, vagy az hogy, közben elmondhatja élete minden fájdalmát. Ha ez igaz lenne, akkor a leszoktató módszerek működnének. Nem. Ami a dohányzásban nyugtat és leköt minket, az az, ahogyan a füstöt ki- és beszívjuk. Hosszan, sietve, felváltva, füst karikát fújva, teljesen mindegy: én döntöm el, én irányítom, és ami legfontosabb: át is érzem, sőt látom is, minden egyes slukknál.

Amit egy bagósnak meg kell tanulnia, hogy a légzés szabályozásához és átéléséhez nincs szüksége cigarettára. Számos légzéstechnika segíthet, stresszcsökkentő tréningjeinken mi is alkalmazunk néhányat, mert mindig kéznél van, hatásos, ingyen van és igaza volt Lao-ce-nak és a többi taoista bölcsnek: aki a légzését szabályozza, az egészséghez, boldogsághoz és jólléthez jut.

 „Azért jó, hogy leszoktam, mert most, hogy leszoktam, bármikor rágyújthatok, mer’ leszoktam.”

Jim Jarmush Kávé és cigaretta című filmje sokszor eszembe jut mostanában, de őszintén szólva tényleg jó dolog és hálás vagyok a ciginek, amiért leszokhattam róla. Egy függőséggel szembenézni talán a legjobb önismereti módszer, mely számos gyengeségünkre és erősségünkre, valamint a dolgok és személyiségünk állandótlanságára hívja fel a figyelmet. Egy későbbi írásban ezt részletesebben kifejtem, de addig is… tudatos légzésre fel!