Személyközi konfliktusok az érdekütközések miatt bármilyen szociális helyzetben előfordulhatnak. A rendszeres és folyamatos nézeteltérések megmérgezhetik a családi életet, a munkahelyi csapatmunkát , a  kollegiális viszonyokat és az egész napunkra, hónapjainkra rányomja negatív bélyegét.

Egy apróbb feszültség  (érkezzen kívülről pl. családi problémákból, vagy a munkahely felől), ha sokáig kezeletlen marad, akkor előbb-utóbb olyan hatalmas teherré nőhet, ami alatt bárki bármikor összeroppanhat. Drasztikus teljesítményromlást, gyakoribb betegszabadságot és táppénzt, sőt, akár pályaelhagyást, munkahely elvesztését eredményezve. A rossz munkahelyi légkör, társas konfliktusok, beilleszkedési nehézségek, megbecsültség hiánya, kommunikációs problémák akkor is tartós stresszt, valamint az ebből kialakuló testi és lelki betegségek létrejöttét fogja okozni, ha amúgy a munkahelyi státusz biztos és a fizetés is megfelelő. 

EZ ANYAGILAG, ÉS TELJESÍTMÉNY SZEMPONTJÁBÓL IS SÚLYOS KÁROKAT OKOZHAT A CÉGNEK, MÍG EMBERILEG ÉS EGZISZTENCIÁLISAN A DOLGOZÓRA NÉZVE JÁRHAT KATASZTROFÁLIS KÖVETKEZMÉNYEKKEL. 

Bár korábban a burn out jelenséget a segítő szakmához kötötték, manapság a stresszel foglalkozó szakemberek igyekeznek mindenkinek felhívni a figyelmét erre az alattomosan kialakuló, de annál súlyosabb következményekkel járó jelenségre. A görcsös megfelelni akarás, túlvállalás, munkahelyi problémák okozta kimerülés bármilyen területen tevékenykedő dolgozót érinthetnek, ha nincs tisztában a figyelmeztető jelekkel, tünetekkel, a kialakulás megelőzéséhez szükséges technikákkal.  A munkahelyi lelki egészség nem csak külsőségeken (munkahely minősége, munkatempó, szünetek, stb.) múlik, számos egyéb belső tényezője is van.

Talán az egyik legfontosabb önmagunk felvállalása, megfelelő bemutatása, igényeink, szükségleteink hatékony kifejezése, a másik ember jogainak megsértése nélkül. Az önérvényesítés számos elfojtott feszültségtől óv meg, és az emberekkel való kapcsolatunkat is javítja. Munkahelyi közegben az együttműködés és a feladatoknak való megfelelés minősége javul, hiszen sokkal könnyebb jól teljesíteni, ha mindenki tisztában van a másik feladatokkal és munkával kapcsolatos szükségleteivel, nehézségeivel, elvárásaival. 

Ha problémát nem tudjuk megfelelően kezelni és folyamatosan konfliktus helyzetbe kerülünk  - főleg ha állandóan ilyen helyzetbe kerülünk - a legjobb amit magunkkal tehetünk, hogy feltárjuk a konfliktusok hátterét. Különböző megoldási lehetőségeket keresünk, valamint  ha szükséged segítséget kérünk szakemberektől. A fejlesztések által olyan készségeket sajátítunk el, hogy a későbbiekben segítség nélkül sikeresen megoldhatjuk  a hasonló problémákat.

A másik fontos aspektusa ennek a témának, hogy merjünk beszélni róla. Nem szabad elbagatellizálni és hallgatni róla vagy elfojtani a konfliktusból származó érzelmeket.

Általában a konfliktusokat nem vesszük eléggé komolyan, pedig egy egyszerű vitahelyzet vagy érdekkülönbség is odáig fajulhat, ha nem oldják meg időben, hogy nagyon hamar nem csak a résztvevő felekre, hanem a környezetre is negatív hatással lehet. Az így keletkező feszültség szép lassan lerombolhatja a munkahelyi morált és légkört, családokat tehet tönkre, baráti kapcsolatokat zúzhat szét. Ezért nagyon fontos, hogy konfliktusokat időben, megfelelő módszerekkel kezeljük.

A konfliktusok forrása általában az a hozzáállás, hogy igaza csak egy valakinek lehet, a többi mind téved és hülye. Pont. A tévedést, hibázást nagyobb félelem övezi, mint bármi mást az életünkben, mert úgy érezzük, hogy akkor sebezhetővé, közröhej tárgyává válunk.

Kezeljük a konfliktust!

Egy kialakult helyzet megoldásának első lépcsője, ha tárgyilagosan felmérjük, hogy miként alakult ki a konfliktus. Célszerű egy kívülálló segítségét kérni, mert, különösen egy elharapózott konfliktus esetén, a résztvevőket az érzelmeik, saját érdekeik és egyéni konfliktuskezelési módszereik nagyon rossz irányba vihetik a megoldási kísérletet.

A második lépcsőfok a résztvevők felmérése. A legtöbb esetben nem is vagyunk tudatában annak, hogy mit teszünk konfliktushelyzetben, és csak ösztöneinket és érzelmeinket követve reagálunk és hozunk döntéseket. Sokszor nem vesszük figyelembe, hogy a különböző emberek különböző megoldásokat alkalmaznak konfliktusaik során, és már ez az eltérés okozhat súrlódásokat. Közhelyes példa, mikor egy párkapcsolatban az egyik fél beszélgetéssel, a másik magánnyal oldaná meg a helyzetet. Az egyiket a hallgatás, a másikat a téma állandó felhozatal fog az őrületbe kergetni.

A harmadik szint a megoldási módszerek megvizsgálása. Mindenkinek van személyes, egyéni konfliktuskezelési stílusa, mely bizonyos helyzetekben sikerrel jár, máskor viszont csak tovább ront a felek kapcsolatán. Szerencsére a stílus tanulható, finomítható, és át is alakítható új és hatékonyabb módszerek elsajátításával.

Módszerek ...

Hogyan lehet segíteni? Mi történik akkor, ha felek egy külső megoldáshoz folyamodnak?  Milyen módszerekkel dolgoznak a szakemberek? A  Benzaiten Tréning hogyan tud segíteni?  

A konfliktuskezelési tréningek - amelyek jól felépítettek - főleg egy adott konfliktus köré épülnek fel. A tanfolyam során nem csak konfliktust és annak jellemzőit, hanem a résztvevő felek tulajdonságait, erősségeit, problémamegoldó stílusát is feltérképezi, és aminél teljesebb képet átlátva támogassa a résztvevőket a megoldáshoz. Ezen kívüli, hogy ne csak egy konfliktus oldódjon meg tréningjeink által, hanem egy új hozzáállást kialakítva általánosságban fejlesszük a konfliktuskezelői készségeket, hogy a későbbiekben a segítségünk nélkül is megoldható legyen, ha konfrontációba kerülsz valakivel. A konfliktuskezelési tréning másik célkitűzése, hogy  a résztvevők egyéni eredményeikkel és új, produktívabb munkaszemlélettel hozzá tudjanak járulni a saját és a vállalat álmainak megvalósításához. Fontos számunkra , hogy a képzési tematikába biztosan a megfelelő témák kerüljenek, ezért igyekszünk minél jobban megismerni a kiinduló állapotot, felmérni, hogy milyen célokat kell elérni a csoportnak, milyen problémákkal kell megbirkózniuk és ehhez milyen eszközök szükségesek.

A használható tudás átadására helyezzük a hangsúlyt, ezért rengeteg gyakorlat, házi feladat, feedback és egyéni tanácsadás színesíti foglalkozásainkat. 

A SEGÍTŐ SZAKMÁBAN (ÁLDOZATVÉDELEM, PSZICHIÁTRIA) ELTÖLTÖTT ÉVEK ALATT MINDKETTEN MEGTAPASZTALTUK, HOGY AZ, AHOGY MANAPSÁG AZ EMBEREK ÁLLNAK A SAJÁT PROBLÉMÁIKHOZ, ILLETVE AHOGY A SZAKEMBEREK ÁLLNAK A KLIENSEIK PROBLÉMÁJÁHOZ, NEM JÁRHATÓ ÚT. A HANGSÚLY KÍVÜLRE TERELŐDÖTT, A BELSŐ FOLYAMATOK PEDIG NEM KAPNAK ELÉG FIGYELMET, VAGY NEM A MEGFELELŐ MÓDON ÉS NEM ELÉG KORÁN. 

Pszichiátriai betegek 90% - a komoly tünetekkel és betegséggel kerül be az osztályra, de amikor elbeszélgetünk velük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a panaszok egy konfliktusból, munkahelyi stresszből , feldolgozatlan kudarcból vagy egyéb, viszonylag egyszerűen kezelhető problémából nőtték ki magukat. Az emberek hajlamosak addig elfojtani, hárítani és nem megoldani egy zavaró tényezőt, amíg az már olyan komoly következményekkel jár, hogy talán nem is lehet visszafordítani. Miért van ez? A mai felszínes világban a negatív érzelmek, betegség, tökéletlenség, hibázás olyan szégyenfoltnak számítanak, melyek létezését teljesen kizártuk, nem foglalkozunk még csak a lehetőségével sem, hogy egyszer velünk is megeshetnek. Így, amikor megtörténik (mert az élet velejárója, hogy negatív dolgok is történnek benne), akkor nem tudjuk helyén kezelni őket, és még segítséget sem merünk kérni, nehogy kiderüljön, hogy nem vagyunk tökéletesek. A szakemberek is tehetnek erről, hiszen ők is gyakran a „minél többet minél gyorsabban” hibájába esnek. Számos alkalommal előfordult, hogy a beteg jelezte: szorong, nem tudott aludni éjjel, fáj a feje, stb. A reakció pedig mindig szorongáscsökkentő, altató, fejfájáscsillapító, stb.

A kellemetlen tünet ezáltal rövidtávon eltűnik – a kiváltó ok (melyek felderítésére alig történik kísérlet) viszont hosszútávon továbbra is megmarad, később is tüneteket okozva. 

A TRÉNINGEK SOKSZOR SAJNOS HASONLÓ MÓDON MŰKÖDNEK: 1-3 NAP ALATT ÍGÉRNEK MEGOLDÁST EGY OLYAN PROBLÉMÁRA, AMI LEHET MÁR TÖBB ÉVE FENNÁLL. HA VALAKI EGÉSZ ÉLETÉBEN ÖNALÁVETŐ VOLT, AZ NEM FOG MEGTANULNI NEMET MONDANI EGY 2 NAPOS ASSZERTIVITÁS TRÉNINGEN. AZ EMBERI NEHÉZSÉGEK ÁLTALÁBAN NEM KÉT PERC ALATT ALAKULNAK KI. A MUNKAHELYI STRESSZ VAGY  A BURN OUT NEM A FRISS DOLGOZÓKAT, PRÓBAIDŐSÖKET SÚJTJA. AKKOR MIÉRT AKARJUK 8-10 ÓRA ALATT MEGOLDANI? 

Mi azért hoztuk létre és szeretnénk minél több emberhez eljuttatni a Benzaiten Tréninget és annak filozófiáját, mert hiszünk benne, hogy a készségfejlesztés, tanácsadás, korai intervenció és prevenció a mai világban hasznos, hatékony és nélkülözhetetlen módszerek a boldog élethez, de csak akkor, ha követnek két nagyon fontos szabályt: 

EMBEREK VAGYUNK, BÁRMIT , AMIT EDDIG ELSAJÁTÍTOTTUNK, HOSSZAS GYAKORLÁS ÉS SZÁMOS ISMÉTLÉS ÚTJÁN TETTÜK!

EGYEDIEK VAGYUNK, MERT KÜLÖNBÖZŐ ERŐSSÉGEINK ÉS GYENGESÉGEINK VANNAK, ÍGY UGYANAZT A DOLGOT NEM LEHET MINDENKINEK UGYANÚGY MEGTANÍTANI!

MIÉRT PONT KELET?

„A GONDOLAT SZÓKÉNT NYILVÁNUL MEG. A SZÓ TETTKÉNT NYILVÁNUL MEG. A TETT SZOKÁSSÁ VÁLIK. A SZOKÁS PEDIG JELLEMMÉ SZILÁRDUL. VIGYÁZZ EZÉRT NAGYON, HOGY MIT GONDOLSZ!”
/BUDDHA/

Benzaiten szerencseistennő a kommunikáció, a kreativitás, az emberi kapcsolatok, valamint tanulás védelmezője. Nem véletlen, hogy Keleten régmúltban gyökerező kultusza van: ezek a tényezők minden időben és társadalomban a boldog és sikeres élet alapkövei voltak. A nyugati világ elvárásai azonban sokunkat eltereltek ettől az úttól: a rengeteg szabályban elveszett kreativitásunk, a sikerhajhászásban az emberi kapcsolatok eltárgyiasodtak, az egymás közötti kommunikáció személytelenné, erőszakossá vált. Pörgő világunkban úgy érezzük, nincs időnk a mély fejlődési tapasztalatokra, hanem passzív befogadókká válunk. 

Pedig igaz Buddha tanítása „Tetteink,szavaink és gondolataink meghatározzák karmánkat, vagyis azt, hogy boldogság vagy szenvedés lesz-e osztályrészünk”. Ezért nagyon fontos, hogy tudatossá váljunk: tisztában legyünk gondolatainkkal, tetteinkkel és szavainkkal, irányuljanak azok önmagunk vagy mások felé. A céljainkat nem szolgáló, sőt, sokszor ártó megnyilvánulásaink megszüntethetők, és konstruktívvá alakíthatók, csak megfelelő módszer és kitartó gyakorlás szükséges hozzá. Hiszünk benne, hogy boldogságunk kulcsa a mi kezünkben van, ami nem más mint a változtatás önmagunkon, hozzáállásunkon, gondolkodásunkon.  Alan Watt amerikai filozófus szerint a buddhizmus a legjobb pszichoterápia, ami nagy igazság, mert ha jól megnézzük, a keleti életfelfogás középpontjában azok a tényezők állnak, melyek hiányával magyarázható a nyugati emberek boldogtalansága. Ezek a tényezők pedig az önismeret, belső folyamatok megértése; a külső folyamatok ítélkezés nélküli elfogadása; a harmónia megtalálása és megélése mindennapi cselekedeteink során; felelősségvállalás önmagunkért és tetteinkért; ragaszkodások elengedése és az állandótlanság elfogadása. 

A keleti gondolkodásmód tréningeken való felhasználásával két célunk van: segíteni a résztvevőknek elindulni a tudatosság és az önismeret útján, valamint felszínre hozni bennük két elengedhetetlen tulajdonságot: az erőt és a rugalmasságot. Az erő adja azt a tartást, amire bármilyen szituációban támaszkodhatunk, amitől képesek leszünk felelősséget vállalni az életünkért, míg a rugalmasság által tudunk alkalmazkodni az élet talán legnehezebben elfogadható aspektusához: mindig minden változik, semmi sem állandó. 

Tesszük mindezt keleti módszerekkel: rengeteg sajátélménnyel, gyakorlással, önreflexióval, elfogadással, rugalmassággal és sok-sok humorral. 

„A valódi tudáshoz nincs rövid út”, tartja a japán közmondás. Szerencsére ez az út élvezetessé, szórakoztatóvá és hasznossá tehető, érdemes rálépnünk! 

Akármennyire több ezer éves bölcsesség, Buddha tanítása, miszerint minden szenvedés forrása a ragaszkodás, nem nőtte ki általános felfogássá magát. Persze nehéz a mai világban nem ragaszkodni, mikor annyi ígéretesnek tűnő, vágykeltő inger vesz minket körbe, amit muszáj megszerezni, ha beledöglünk is, illetve annyi borzalommal találkozunk, hogy jogosan bújhatunk az önsajnálat és panaszkodás jóleső, meleg takarója alá – ezt a luxust is igen nehezen adjuk fel.

De nem muszáj ennyire a végletek között leélni egy életet, illetve nem mindenkinek. Van, aki jól érzi magát az érzelmi hullámvasúton ülve, jól kezeli a helyzeteket és épen jön ki belőlük, akármennyire mély vagy magas állapotokat élt meg. No és persze vannak, akik ugyanilyen széles érzelmi skálát járnak be egy nap alatt, de annyira nem élvezik ezt és szeretnének változtatni rajta – utóbbiakhoz szól most ez a kis iromány.

Persze már rég szivárványtestben páváznék egy csapat Buddha társaságában, ha tudnám, hogyan kell szenvedésmentesen élni, de erről szó sincs. Távolról sem. Mindössze annyit sikerült elérnem, hogy lényegtelen dolgokon már nem pörgetem be magam, a fájdalmas szituációkon hamarabb túllépek, és összességében sokkal nyugodtabb vagyok (legalább is én ezt érzékelem, aztán lehet, hogy a barátaim, családom, kollégáim, terapeutáim, felügyelő tisztjeim mást gondolnak… :P). Persze tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek más számít lényegtelen dolognak (itt jegyezném meg, hogy a kávé elfogyasztása új adag főzése nélkül semmilyen kultúrában sem számít lényegtelennek, sőt!!!!!!444!NÉGY!), és a fájdalom is eléggé szubjektív, éppen ezért nem létezik 100%-os, mindenkinél bevált recept. Csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani, ha ez másnál is hatásosan csökkenti a szorongást, önutálatot, önhibáztatást, megfelelési kényszert és halogatást, akkor már megérte. (Megjegyzés: a halogatást annyira nem sikerült még leküzdeni, ezt a bejegyzést kb. fél éve meg akartam már írni…)

Rugalmas gondolkodás

Erre még az autogén tréning nevű módszer tanított meg évekkel ezelőtt, melyet bárki elsajátíthat, és nagyon tudom ajánlani, hiszen nem csak közvetlen foglalkozik a stresszel és a szorongással, de egy nagyon rugalmas hozzáállást is segít kialakítani. A lényege, hogy bármi történik, az éppen történik oszt’ csókolom, nem ítélkezünk felette, nem próbáljuk befolyásolni, legyen az pozitív vagy negatív élmény, érzet, gondolat, bármi. Helyette csak megpróbáljuk megfigyelni: honnét jött, milyen érzéseket vált ki, milyen fontos részletei vannak? Milyen más helyzetekben éreztem még így magam vagy jöttek elő ezek a gondolatok? Mik a közös vonásai ezeknek a helyzeteknek? Mi segített abban, hogy elmúljon (ha negatív) / előjöjjön (ha pozitív)?

Ez a módszer azért zseniális, mert észrevétlenül tanítja meg, hogy ha valami negatív érzés, gondolat bukkan fel bennünk, akkor ne akarjuk rögtön megoldani. Pl. mikor erős szorongásom volt, pánikszerűen kerestem rá bármit, ami azonnal enyhíti, mert rossznak, elviselhetetlennek címkéztem. Viszont mikor megengedtem a szorongásomnak, hogy létezzen (ez most nagyon spirihuszáros volt, de értitek, mire akarok kilyukadni), rájöttem, mikor milyen helyzetben miért bukkan fel – így mégis csak könnyebb volt túljutni rajta, hiszen miután kiismertem és rájöttem, hogy nem egy állandó állapot – ahogy semmi sem az! – nem pazaroltam az energiáimat felesleges kompenzálásra.

Az, hogy mennyire szorongunk, félünk vagy bántódunk meg egy adott helyzetben, mindig attól függ, hogy mennyire ragaszkodunk az énünkhöz. Egóra szükség van, de ha mindig minden helyzet rólunk szól és minket sért, akkor valamit túltoltunk. A Moreno-elmélet szerint a személyiséget azon szerepek összessége határozza meg, melyeket az egyén elfogadni és befogadni képes. Tehát minél több szereppel azonosulunk, ha valamelyik sérül, annál kevésbé roppan bele az önértékelésünk. A buddhizmus a másik oldalról közelít: ott arra buzdítanak, hogy nézzük meg, mivel azonosulunk, és jöjjünk rá, hogy nem vagyunk azok, így a végén nem találunk semmit, amit Énnek hívhatnánk. Ellentmondónak tűnhet, de ha jobban belegondolunk: ha semmivel sem azonosulok, bármi lehetek, ha mindennel azonosulok, voltaképp nem vagyok egyik sem.

De már az sokat segíthet a rugalmas hozzáállás kialakításában, ha az önjellemzésünk olyan tulajdonságokat ölel fel, melyek külső tényezőktől függetlenek. Ha úgy definiálom magam, mint aki Pistával járok, fodrászként dolgozom és Győrben élek, akkor eléggé elveszítem az identitásom, mikor Pista kirak, nem tudom eltartani magam ezért Bécsbe kell költöznöm és beállnom recepciósnak. Míg ha türelmesnek, viccesnek, szarkasztikusnak és kávéfüggőnek írom le magam, ezek a dolgok nagyobb valószínűséggel maradnak énem részei lakhelytől és bármi mástól függetlenül (bár természetesen ezek is változhatnak, a változást soha sem lehet kizárni!).

Ítéletmentesen megélni minden pillanatot

Na, ez az, ami még annyira nem megy, főleg mivel 1479-es szintű nappali álmodozó és ADHD-s vagyok, de mikor valami erős negatív érzés (félelem, szorongás, stressz, önutálat, bármi) elfog, akkor remekül tudom alkalmazni. Eleve azt tapasztaltam, hogy egy brutális pofon az élettől és az azt követő fájdalom sokat segít megélni a jelent, mert annyira az aktuális helyzetre irányítja az ember figyelmét és energiáit, hogy nem marad erő rágódni a múlton vagy a jövőre koncentrálni (de ez megint csak saját tapasztalat). Az ítéletmentesség meg nálam annyiban merül ki, hogy próbálom nem megítélni, hogy adott helyzet jó e vagy sem. Természetesen el tudom dönteni, hogy éppen most milyen rossz érzéseket vált ki belőlem, de igyekszem nem bemerevíteni a helyzetet azzal, hogy azt gondolom: ez mindig így lesz, ennek tuti a hosszú távú életemre is negatív hatása lesz, stb., mert nem tudhatom, hogy egy veszteség később merre viszi a sorsomat.

A pillanat megélésében még sokat segít, ha nem a mennyiségre, hanem a minőségre hajtunk rá. A mai felszínes világban az emberek nagy része (de főleg a fiatalabb korosztály), pipákat gyűjt és nem élményeket. Itt jártam – pipa, megnéztem ezt – pipa, találkoztam XY-nal – pipa, aztán rohanás tovább… A világ felgyorsult, de az agyunk nem, képtelen ennyi infót szerencsétlen idegrendszerünk befogadni, és ennek mindig a lelki egészségünk látja kárát. Amikor valamit csinálsz, ne gondolj arra, hogy 2 óra múlva már máshol kell lenned, hogy milyen feladatot hagytál félbe a találkozó miatt! Merülj bele abba, amit, akivel, ahol éppen csinálsz, így létrehozva flow élményeket, vagy tudatos jelenlétet vagy nekem mindegy hogy hívjuk, a lényeg, hogy ha leteszed valahova a popsidat, akkor az agyad is legyen a közelben, különben szétszakadsz! Ha ismered már magad annyira, hogy tudod, mi szokta könnyen elterelni a figyelmed a jelenről, akkor egy időre azokat zárd ki: telefon lehalkít, laptop lehajt, TV kikapcs, és egyéb trükkök.

Múlt és jövő – a két nagy mumus

A jelenben lenni valahol magában rejti a múlt és jövő elengedését. Ez megint elcsépelt igazság, amit mindenki tud, mégis elképesztő, hogy mennyire hagyjuk a még/már nem létező dolgoknak, hogy hatással legyenek ránk. Természetesen tanulni kell a múltból és tervezni kell a jövőt, de ezt is csak itt és most tudjuk megtenni. A jelenlegi cselekedeteim mutatják meg, hogy mit tanultam a múltból, és a jelenlegi tetteimmel tudok hatni a jövőmre. És van, hogy a nem cselekvés a legjobb, amit tehetünk. Van, hogy el kell fogadni, hogy nem tehetünk semmit, hogy jobb legyen, hanem ki kell várnunk. Az önismeret ezért is fontos: mire van éppen szükségem? Melyik a számomra leghasznosabb út, ami elvezet a céljaimhoz?

Ésszel az ember „tudja, tudja, de nem sejti”, hogy szinte alig van valami, amit irányíthat az életében, ami felett 100%-os kontrollt gyakorolhat. Én is régóta tudtam ezt, ezért nem is ragaszkodtam a terveimhez, és próbáltam elfogadni, ami a múltban történt: hisz megváltoztatni már úgy sem tudom. De igazság szerint egy veszteség volt az, ami át is éreztette ezt velem. Akkor alakult ki bennem egyfajta alázat, amitől minden porcikámban megtapasztaltam: mindegy, hogy milyen jövőt terveztem, mennyi mindent alárendeltem a célért, mennyit feláldoztam az álmaimért – a sors egy tollvonással áthúzta a számításaimat. Azt hittem belepusztulok, de ha most megnézem az életemet, ugyan nem úgy alakult, ahogy vágytam volna, de pont úgy történt, ahogy szükségem volt rá. És mikor azt kapod, amire szükséged van, akkor a legjobb úton vagy. Még ha nehéz is az út néha.

Szóval fogadd el a múltat, és ne a félelemre koncentrálj a jövővel kapcsolatban, hanem a jó dolgokra. Legfőképp a jelenre légy nyitott. És bármi történjék is, próbáld meg higgadtan kommentálni magadnak. Régen hajlamos voltam érzelem/hangulat alapú képeket és sztorikat lenyomni a fejemben. Szép színes szagos történetek, drámai fordulatokkal és persze hatalmas tragédiával a végén. Egy sima ügyintézésből zombi-apokalipszist csináltam a fejemben, szerintem nem csoda, hogy évekig szociális fóbiával küzdöttem és még a szüleimnek alig mertem köszönni. Még manapság is néha elszalad velem a ló, amikor fejben pörgetek le szitukat, de már nyakon csípem a fantáziámat és megpróbálom reálisabb irányba terelni. Mert a „Mi a legrosszabb, ami történhet?” kérdést muszáj megválaszolni, amikor félünk valamit megtenni, de ha a válasz felér egy Tarantino-filmmel és a mind itt halunk címke villog felette, akkor ideje picit visszavenni… Ó, egy fun fact: tudtátok, hogy ha idegen nyelven gondolják át az emberek a dolgaikat, akkor reálisabb képet alkotnak róla és racionálisabb döntést hoznak? Még egy ok a nyelvtanulás mellett!

Elengedni az eredményt

Ha már kontrollról volt szó, nekem ezt a legnehezebb elfogadnom, valószínűleg ebből ered a halogatásom is (bár nem, inkább tömény hedonizmusból, de így hátha több együttérzést válthatok ki… A halogatásról remek írást olvashattok IDE KATTINTVA). Az ember azért tesz valamit, hogy annak egy konkrét dolog legyen a vége. Ha tudom előre, hogy nem jön össze, akkor bele sem vágok. Ha már belevágtam, akkor jöjjön össze úgy, ahogy elképzeltem. Jó lenne, ha így működne, de sajnos a kölcsönös függés miatt (mindig minden mindennel összefügg) bár némi hatással lehetek a kimenetelre, de ragaszkodni hozzá óriási hiba. Ugyanis sokszor nem a számításaink szerint fog alakulni az élet (sőt, soha kb.). Ezért kell hagyni, hogy a dolgok történjenek. Amikor teheted, ne avatkozz be, és ne ítélkezz az eredmény felett. Így csökkenhet a kontrollmánia, és megtapasztalhatod, hogy sokszor a Te ráhatásod nélkül is születhetnek jó dolgok.

Ha azt látod, hogy nagyon ragaszkodsz egy adott kimenetelhez, akkor azt kérdőjelezd meg: biztos, hogy annyira jó lenne, ha úgy alakulnának a dolgok? Nem lehet, hogy illúziót kergetek? Hogy többet vetítettem rá, mint ami valójában elérhető? Persze nem azt mondom, hogy soha se tégy semmit. Sokszor ez a másik hiba, amit elkövetünk: nem létező, adott dolgokhoz kötjük az eredményt, és ezért nem teszünk érte semmit.

Ez sem jó. A célod felé mindig tehetsz lépéseket, mert még a legeslegapróbb is arra felé vezet. Talán nincs pénzed házat venni, de átnézni, min tudnál spórolni, hogy félre tudj tenni, nem kerül semmibe. Ne feledd: A jövő eredményeit a most tetteivel lehet csak elérni!

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyermekek kognitív készségfejlesztése mellett a szociális kompetenciákat befolyásoló tényezők megismerésére és kialakítására.

A szociális félénkségnek, önbizalomhiánynak hívják, mely mások jelenlétében fellépő szorongás és a társas helyzetek elkerülésének együttesét jelenti. Ellentétben az agresszív gyerekekkel (kiknek viselkedésbeli problémája látványos és hamar észrevehető), a szociálisan félénk gyerekek észrevétlenek maradnak környezetük számára, hiszen viselkedésükkel nem zavarják azt. Míg az agresszívan viselkedő gyermek a legtöbb helyzetben mind társaiknak, mind a felnőtteknek kellemetlenséget vagy akár kárt okozhat, addig a szociális félénkség következményei főleg a gyermeknek magának és szüleinek okoz problémát. A gyermekkori szorongás illetve agresszív viselkedés mögött három faktor, valamint azok egymással való kölcsönhatása áll: ezek a biológiai, pszichológiai illetve szociális faktorok.

Biológiai faktor alatt azokat a genetikai, vagy terhesség alatti tényezőket értjük, melyek alacsony ingerküszöböt és a viselkedéses gátló rendszer fokozott reakcióképességét okozzák. Ide tartoznak még azok a testi megbetegedések és veleszületett rendellenességek, melyek mozgáskorlátozottsággal vagy fokozott szociális figyelemmel járnak, hiszen ezek növelik a gyermekben a másság érzését. A pszichológiai faktorok közé sorolható az alacsony önértékelés, a megküzdési stratégiák hiánya, valamint a negatív attribúciós stílus. (Attribúciós stílus alatt az eseményekre adott oksági magyarázatokat értjük. A pesszimista, depresszív emberek a negatív eseményeket állandónak, életük minden területére kiterjedőnek tekintik, melyért saját magukat okolják, egy olyan vonásukat, amin szerintük nem lehet változtatni.) A pszichés vagy fejlődési zavarok, súlyos traumák szintén pszichológiai szinten járulnak hozzá a szociális inkompetencia kialakulásához. A harmadik tényező a szociális faktor, mely kisgyermekeknél a szülők és a nevelők interakciós modelljét, magatartását, konfliktuskezelési stílusát jelenti. A nevelés során jelentkező kiszámíthatatlan elvárások, következetlenség, túlóvás, túl nagy szabadság biztosítása vagy az aránytalan büntetés és túl erős kontroll agresszív vagy visszahúzódó viselkedést alakít ki a gyerekekben.

Bár a kétfajta viselkedés ránézésre pont ellentéte egymásnak, számos – főleg negatív – tényező azonos. A szociálisan inkompetens gyerekek alacsony önértékeléssel bírnak, mások részéről ellenséges szándékot feltéteznek, és teljesítményük képességeikhez viszonyítva alacsony. Hiányzik belőlük a barátság kialakítására vonatkozó tudás: az agresszív gyerekek nem megfelelő módon közelítenek társaikhoz, a félénk gyerekek pedig elkerülik a társas interakciókat. Mindkét csoportban a későbbiekben komoly pszichés zavarok alakulhatnak ki.

A negatívumokon túl mindkét viselkedés járhat előnyökkel is – ezért erősödik meg az adott megküzdési mód. Az agresszív gyerekek saját céljaikat általában elérik, és képesek kiállni saját érdekeiért, még ha nem is elfogadható módon. A gátlásos gyerekek a környezet számára szimpatikusak lehetnek, hiszen jól alkalmazkodnak, simulékonyak és mindig mások érdekeit tartják szem előtt – sajnos a saját érdekeiket elnyomva.

Az előbbi problémákra, létezik egy kiváló megoldás: egy olyan viselkedési mód  elsajátítása, amely nem velünk született, hanem tanulható készség. Ezt a készséget asszertivitásnak hívják.

Hogyan működik?

Az asszertivitás, másnéven önérvényesítés egy olyan tudatos viselkedésforma, amely során az ember az egyenrangúság alapelvét szem előtt tartva képviselni tudja magát a kapcsolataiban, érvényesíteni tudja magát a kommunikációjában. Olyan működési mód a világban, mely megerősíti az egyén saját értékét, jogait és méltóságát, miközben tiszteletben tartja és segíti mások értékét és jogait is.

Lehet elsőnek nehéznek tűnhet, de természetesen nem a fent említett sorokat kell felolvasni egy kisgyereknek.

Fontos, hogy szülőként ismerjük gyermekünket, mert  személyenként - gyerekekként - eltérő, hogy kiben mennyire van meg a magabiztosság és önérvényesítésre való képesség. Az asszertivitás nem veleszületett, hanem tanult készség – éppen ezért bármelyik korban megtanulható, fejleszthető. Ahhoz, hogy kifejlesszük magunkban és gyermekünkben az asszertivitás képességét, tisztában kell lennünk az asszertív ember viselkedésével, gondolkodásmódjával és szóhasználatával. 

Akkor nézzük meg, hogyan működik ez a változás. Mi történik, ha az előbb említett 3 kommunikációs formát megváltoztatjuk? 

Viselkedés szint: 

• Az önérvényesítő ember őszinte, egyenes és közvetlen.
• Beszéd közben testtartása egyenes, nyitott, magabiztosságot és nem agressziót sugall.
• A szemkontaktust határozottan tartja a kommunikáció alatt, de nem bámulja fenyegetően a másikat.
• Ügyel mind a saját, mind a másikkal való kapcsolat érdekeire.
• Nehéz, konfliktusos helyzetben is maga és mások pozitív tulajdonságait tartja szem előtt.
• Értékeléstől mentesen viselkedik, nem ítélkezik.
• Képes a kompromisszumra.
  

Verbális  szint:

• Egyértelmű, rövid, direkt, világos érthető közlések.
• Támadástól, fenyegetéstől mentes üzenetek.
• Nyugodt, higgadt, halk, de magabiztos, hangon beszél.
• Vélemény közlés önkifejező és énközlő .

Gondolkodás szint : 

• Gyakorlása által belénk ivódnak jogaink és felelősségeink, melyek határozott irányt adnak viselkedésünknek.
• Az asszertivitás elsajátításával  stabil énképet, önbizalmat hozhatunk létre.
• Megtanulhatunk nemet mondani.
• Bármikor nemet mondhatunk vagy nekünk mondhatnak nemet,anélkül hogy bűntudatot érezne bármelyik fél.
• Meghallgassanak és mi is meghallgassuk a másik felet.
• Felismerjük és jelezzük saját vagy a másik hibáit, igényeit, szükségleteit.
• Kérjünk vagy tőlünk kérjenek

Az asszertív készségek fejlesztésével megtanulható a kritika megfogalmazása és fogadása, nemet mondás, kompromisszumkötés és segítségével konstruktív, egyenrangú, erőszakmentes társas kapcsolatok építhetünk ki. Ezek a tényezők már kora gyermekkorban fontosak, a kutatások alapján az önérvényesítő magatartás már ekkor csökkenti a szorongást és az agresszív viselkedést.

Hogyan segíthetjük a gyerekeket?

A gyerekek az élet minden területén belefuthatnak olyan helyzetekben, amikor az önérvényesítés létfontosságúvá válhat, akár társas helyzetek kezeléséről, óvodai feladathelyzetről vagy a családi életről van szó. Nem minden gyermek képes ösztönösen megfelelően kiállni magáért, de pár apró „trükkel” segíthetjük őket, hogy gyakorolják az asszertív készségeket.

Önbizalom növelés

A gyerekek énképét megerősíti, ha úgy tapasztalják, hogy számít a véleményük.Ezért nagyon fontos, hogy akár lényegtelennek tűnő dolgokban is dönthessenek (természetesen életkorának megfelelő helyzetben).Nem kell mindig egyetérteni velük, de hangsúlyozzuk ki, hogy érdekes amit mondanak, és értjük az álláspontját.Az önbizalom növelésének másik biztos módja, ha támogatjuk a gyermek ötleteit – természetesen a biztonsági tényezők betartása mellett. Néha a felnőttek túl sok mindentől óvják a gyerekeket, és nem hagyják kipróbálni magukat különböző helyzetekben, amitől egy gyermek egy idő után szorongóvá, önállótlanná válhat. Ez elkerülhető, ha a reális ötleteket támogatjuk, biztatjuk a gyermeket.

Kudarc, visszautasítás kezelése

Előfordulhat – főleg a kreatívabb gyerekeknél – hogy a nap folyamán ezer ötlettel és kéréssel állnak elő, melyekre természetesen nem lehet mindre igennel válaszolni. Viszont próbáljuk meg elkerülni az azonnali, indoklási nélküli nem választ, mert az alacsonyabb önbizalommal rendelkező gyerekek úgy fogják értelmezni, hogy ötleteik, mondanivalójuk nem eléggé fontos.. Egy rövid magyarázattal, hogy miért utasítjuk el, illetve némi dicsérettel, amiért megfogalmazta az igényeit, könnyen elérjük, hogy a gyermek megtanulja kezelni az elutasítást, valamint úgy fogja érezni, hogy biztonsággal kifejezheti szükségleteit.A gyerekek sokszor azért visszahúzódóak vagy agresszívek, mert a kudarcot nehezen viselik. Fontos kihangsúlyozni nekik, hogy mindenki követ el hibát, akár saját példát is mondhatunk nekik. A kudarchoz való hozzáállást és a gyermek kudarc kezelését is megváltoztathatjuk azáltal, hogy ha nem hagyjuk mindig nyerni játék során, és kitalálunk valami „rituálét”, hogy miként gratuláljon a vesztes győztesnek. Kezet rázhatunk vagy taposhatunk is, bármi lehet csak pozitív tevékenység legyen.És történjék bármi, kerüljük az összehasonlítást, mert csak rombolja a gyermek önbizalmát.

Tanulás, pozitív modell

A gyerekek könnyen tanulnak, főleg a vizuális ingerek maradnak meg bennük. Ezt kihasználva célszerű pár asszertív jogot és kötelességet összeszedni, és jelek, szimbólumok, egyszerű képek segítségével ábrázolni és kitenni egy jól látható helyre. Az a legjobb, ha ezt a gyermekkel együtt találjuk ki és kivitelezzük.Tanítsuk meg arra, hogy ne hagyja magát bántani, és bátran mondjon nemet ha agresszíven viselkednek vele. Szerepjátékokon, meséken vagy megtörtént szituációkon keresztül bemutathatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan álljanak ki magukért, hogyan viselkedjenek határozottan, de ugyanakkor ne legyenek agresszívek. A gyerekek főleg modell-tanulás útján szocializálódnak, ezért nagyon fontos, hogy a szülők és óvódapedagógusok is asszertív módon oldják meg a problémáikat, így mutatva példát a gyerekeknek.

Ha az egész folyamatot nézzük elmondható, hogy az asszertív gyerekek kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, magabiztosabbak és a társaik is jobban szeretik őket. Mivel tanulható készségről van szó, ezért a legtöbb gyermekben (és felnőttkorban is) kifejleszthető egy kis tudatos odafigyeléssel. Fontos kiemelni, hogy a gyermek azt a viselkedést illetve megküzdési módot fogja választani, amit a környezetétől lát. Így a legbiztosabb módja ennek a képességnek a megtanulása ha a gyermekkel foglalkozó felnőttek (szülők,tanárok és óvodapedagógusok egyaránt) pozitív példát mutatva ők maguk is asszertívan járnak el a társas helyzetekben.

Felhasznált irodalom:

Sabine Ahrends-Eipper; Bernd Leplow (2008): Csak bátran, Til tigris!

Sue Hadfield; Gil Hasson (2012): Asszertivitás

Liza Blau (2015): How to help passive children become assertive? (livestrong.com)

Katie Hurley (2012): 10 tips for teaching assertiveness skills (practicalkatie.com)

Simon Zsuzsanna : Óvónők Lapja c. kiadvány 2015-2016/12.

Stressz. Milyen szavak jutnak eszedbe ha meghallod? Elkezded felsorolni a vegetatív tüneteit, sőt, már produkálod is őket? Látod lelki szemeid előtt azokat a stresszkeltő helyzeteket melyek megnyomorítják az életedet? Vagy csak legyintesz egyet, mondván, nem lehet mit kezdeni vele, ilyen világban élünk?

A stresszel kapcsolatos elképzelések és hozzáállások folyamatosan változtak az elmúlt évtizedekben, és ahány szakember foglalkozott vele nagyjából annyi elmélet és megoldás született rá. Szükséges vagy nem? Káros vagy nem? Megszabadulhatunk tőle végleg, vagy örökké ott liheg majd a nyakunkba? Ebben az írásban pár újszerű, megfontolandó gondolatot olvashatsz a stresszről.

„Jól” kezelni a stresszt

Mit is jelent ez pontosan? Korábban azt gondolták, hogy aki jól kezeli a stresszt, az egy megpróbáltatásokkal teli helyzetben is Buddha-türelemmel viseli magát. Ezzel viszont egy olyan elvárhatatlan teljesítményt támasztanak az ember elé, mely plusz teherként nyomja a vállát az amúgy is nehéz szituációban. Ugyanis jól kezelni a stresszt nem ezt jelenti.

Fejlődni. Tanulni. Változni. Növekedni. A stressztől, a problémáktól. Ezt jelenti kezelni a stresszt. Ha történik valami, kiborulunk, felpörög a testünk, küzdünk, és – talán elbukunk. Nem ez számít. Hanem az, hogy amikor vége van, vagy akár közben (az már haladó szint!) akkor leülünk és átgondoljuk, mi történt, miért, mit tanulhatunk belőle. És tényleg tanulunk belőle. Ez az elgondolás annyira nem újdonság, talán csak a tudománynak. Hiszen nézzük meg a nyelvet, ami régebbi, mint bármilyen tudomány. A nyelvnek hála olyan okosságokat hangoztatunk (csak nem gondolunk bele hogy mennyire bölcs igazságok ezek!), mint „Ami nem öl meg, az megerősít”, vagy „Teher alatt nő a pálma”.

A pozitív gondolkodás neurológiája

Mielőtt azt gondolnánk, hogy könnyű ezt mondani, felhívnám a figyelmet Természet Anyára és arra, ahogy az evolúció vagy a Jóisten összerakta az embert. Ugyanis a kutatások kimutatták, hogy nem csak negatív vegetatív válaszok indulnak be a kortizol (stressz hormon) hatására, hanem az ún. DHEA hormon is, mely csökkenti az esélyét a szorongás, depresszió, szívbetegségek és egyéb stresszhez köthető kórságok megjelenésének. Emellett kiemelném, hogy a DHEA neuroszteroid, tehát pontosan ugyanúgy működik az agyban, mint a normál szteroid a testben: igénybevétel esetén erősít, izmosít. Azaz ennek a hormonnak köszönhetően stressz hatására (és mindegy, hogy akut, krónikus vagy poszttraumás stresszről van szó) az agyban új pályák és idegkapcsolatok alakulnak ki, elősegítve, hogy tanulni tudjunk a helyzetből és fejlődhessünk a stressznek hála. Persze ez csak akkor működik, ha a DHEA szint magasabb, mint a negatív következményekkel járó kortizol szint. De hogy tudjuk befolyásolni, hogy egy problémás helyzetben ne a kortizol termelődjön, hanem a DHEA?

Természetesen minden megint fejben dől el: a pozitív gondolkodás és hozzáállás által a stressz fiziológiája átvált egy olyan állapotba, melyben inkább előnyös kimenetelű reakciók jelennek meg, míg a stressz káros mellékhatásainak megjelenése és ereje lecsökken.

Ha úgy állsz a stresszhez, mint lehetőséghez, hogy valami újat és hasznosat sajátíts el általa, akkor amikor stressz hatására beindul a szervezeted, az az üzenet fog eljutni az agyadba (és az agyad úgy is fog reagálni rá!), hogy álljon készen új „tananyag” befogadására, nem pedig a megterhelő „harcolj vagy menekülj!” reakció alapján fog kattogni.

Természetesen nem akarjuk elbagatellizálni a stresszt, hiszen ha krónikussá válik és az általa okozott tüneteket nem tudjuk kezelni, akkor olyan spirálba kerülhetünk, melynek alján ott vár ránk a rettegett burn-out.

A kiégés folyamatos érzelmi megterhelések és stressz nyomán kialakuló testi, lelki és mentális kimerülés. Bár korábban úgy gondolták, hogy ez csak a segítő szakmában dolgozókat érinti, a mi teljesítményorientált, felgyorsult és folyamatos elvárásokat támasztó világunkban kiégés bármilyen területen tevékenykedő embert érinthet. A burn-outnak súlyos egészségromboló hatása van, nemcsak testi, de lelki/mentális betegségek kialakulásához is vezethet, melyek kezelése komoly harcot jelent, hiszen egy krónikussá vált depresszióból, pánikbetegségből, vagy szerfüggőségből nem kis idő kilábalni. Éppen ezért fontos a megelőzés és az időben történő megfelelő stresszkezelés!

Még is hogyan kezeljük, ha stressz túl ragaszkodóvá válna?

A stresszel való megküzdésnek, copingnak két aspektusát különítették el a szakemberek: az érzelem-orientált és a probléma-orientált megküzdést. A sikeres stresszkezelés érinti mindkét oldalt, tehát foglalkozik a stresszt kiváltó tényezőkkel, problémával, illetve kezeli az azok által kialakult érzelmi tüneteket (félelem, csalódottság, nyomott hangulat, szorongás).

A Benzaiten Tréning célja, hogy a résztvevőket felkészítse a sikeres alkalmazkodásra. Tréningjeink során így nem csak relaxációs technikákat, feszültséglevezetést és szorongáscsökkentő trükköket tanítunk Neked (mely a coping érzelmi részét kezeli), hanem fejlesztjük problémamegoldó készségedet, kreativitásodat, rugalmasságodat, valamint segítségünkkel kialakíthatsz egy teljesen más, megnyugtatóbb hozzáállást a stresszel kapcsolatban. Mi a stresszt nem elfojtandó problémaként vagy gonosz Isten csapásaként mutatjuk be Neked, hanem olyan lehetőségként, mely jelenlegi helyzetedről, viselkedésedről ad visszajelzést, melyre építve számos területen fejlődhetsz. Fontos, hogy tudd azt az alapvető igazságot, mely nem csak a stresszre értendő: nem a helyzet, hanem annak értelmezése és az arról alkotott elképzelésünk és hozzáállásunk fogja eldönteni, hogy meddig jutunk és mit érünk el!

Röviden válaszolva a kérdésre: akik jól kezeli a stresszt, azok megengedi maguknak és a szervezetüknek, hogy a stressz megtapasztalása megváltoztassa őket, és elfogadják, hogy az ember természetes növekedésre való „hajlama” akkor is pozitív irányba tereli őket, amikor olyan helyzetben kell megnyilvánulni, amit egyébként soha nem kívánna magának. Tudja, hogy valahogy kezelni fogja a helyzetet és biztos benne, hogy bölcsebben kerül ki belőle.

Ha szeretnél Te is „jól” stresszelni, vedd fel velünk a KAPCSOLATot, mert stresszkezelési és burn out prevenciós tanfolyamainkon az egyik legfontosabb témakör a stressz átkeretezése és hasznodra fordítása lesz!

Ez az a bizonyos kérdés, ami mindenki életében számtalanszor felbukkant már. Ilyenkor az ember általában önismeretre adja a fejét, hogy feltehessen két kérdést: milyen vagyok, és miért vagyok?

Az önismeret olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, mely során feltárhatod képességeidet, motivációdat, félelmeidet, indítékaidat, berögzült gondolataidat és szokásaidat és mindezek együttes működését és hatását önmagadra, társas kapcsolataidra és az egész életedre.

Az önismeret együtt jár a készségfejlesztéssel. Ugyanis jó esetben (és a Benzaiten Tréning foglalkozásain erre törekszünk maximálisan) olyan információhoz jutsz magaddal kapcsolatban, hogy egyszerűen képtelen vagy úgy folytatni az életedet, mint eddig. Az új látásmód önmagadról új viselkedést, új szokásokat, új helyzetkezelési módszereket von maga után, viszont ezeket az új készségeket el kell sajátítani ahhoz, hogy működjenek. Ráadásul mivel Te változol, ezért a környezeted is fog, különösen az irányodba, és az ehhez való alkalmazkodáshoz bizony elkél a segítség.

Mire van szükség az önismerethez?

Tulajdonságokra

Milyen ember vagyok? Szép, okos, bátor? Vagy épp ellenkezőleg? Milyen tulajdonságokkal rendelkezem? Olyan vagyok, amilyennek az emberek látnak, vagy amilyennek én gondolom magam? Komplikált kérdések, és sokszor nem vagyunk elégedettek a válasszal, mert attól, hogy valaki teleír egy A/4-es oldalt azzal, hogy (szerinte) milyen tulajdonságokkal rendelkezünk, nem leszünk elégedettebbek, talán csak rövid időre. De valami miatt aztán újból felbukkan ez a fránya kérdés, hiába kaptunk kimerítő jellemzést a középiskolai osztályfőnökünktől… viszont mint  említettem, ezen dolgok nem merev rendszert képeznek. 

Ahhoz , hogy tud ki vagy saját fejlesztésedre is gondolnod kell, fel kell ismerned a hiányosságaidat : 

-  első benyomás: milyet akarsz és milyen valójában? Hogyan lehet tudatosan módosítani rajta?

– torz szemüveg: a valóságot látod, vagy egy torzító szemüvegen át nézed a világot?

– értékek, célok, helyes szándék: mi vezérli tetteidet?

– félelmek: tapasztalaton alapulnak vagy téves hiedelmeken?

– tulajdonságok: milyen tulajdonságaid vannak, melyek amik segítenek, melyek hátráltatnak?
   Stabilak? Tanulhatók?

– szokások: az vagy amit teszel? Hogyan változtathatsz káros rutinjaidon?

Amint látható, az, hogy ki vagyok, rengeteg dologtól függ, de legfőképp attól, hogy épp hogyan látom magam, és hogyan látnak mások – egyik sincs kőbe vésve.  Az vagyok aminek gondolom magam, másnak pedig megint más vagyok: az, akinek ő gondol.

Miértekre

Akik felteszik maguknak a “Ki vagyok én?” kérdést, általában rögtön hozzáteszik ezt is: Mi végett vagyok ezen a Földön? Mi az értelme a létezésemnek? Miért pont ide és miért pont ebben a korba/családba/testbe születtem? Aki nem kapott tudathasadást az első kérdéstől, és még úgy ahogy el tudja dönteni, hogy milyen tulajdonságokkal milyen mértékben rendelkezik éppen, az is tuti kibukik ettől.

Miért? – kérdezhetnénk stílusosan. Azért, mert az életünk értelmét értékeink, döntéseink, preferenciáink, hitünk, meggyőződésünk adja. És még ha nagy nehezen találunk is erre a kérdésre egy elfogadható választ, amiért akár még lelkesedünk is, akkor is csak egy általános illúzió csapdájába kerültünk, ezt pedig  “a befejezett történet illúziójának” nevezték el a pszichológusok. Ez az elmélet azt mondja ki, hogy “mindannyian egy ábrándba ringatjuk magunkat. Abba, hogy történetünk, személyes élettörténetünk épp most ér véget. Hogy épp mostanában válunk azzá az emberré, aki mindig is lenni akartunk, és aki életünk hátralevő részében leszünk”. Az idézett amerikai pszichológus, Dan Gilbert felmérései alapján teljesen mindegy, hogy valamely tulajdonságunkról, értékről, hobbiról, preferenciáról, vagy meggyőződésről van-e szó, mindig ugyanaz jött ki: amit most preferáltak, gondoltak, hittek a vizsgálati alanyok, arról úgy tartották, 10 év múlva is jellemezni fogja őket. Aztán pár év múlva kiderült: semmi nem maradt úgy, ahogy gondolták.

A válaszra: rugalmasság

Mint látjuk, nem csak személyiségünk, énképünk változik állandóan, de nagyjából minden ami a tudatunk terméke. Ennek elfogadása pedig rengeteg előnnyel jár:

• rugalmassá válunk az élet minden területén
• nem fogjuk ostorozni magunkat egy-egy régebben hozott döntésünk miatt, mert elfogadjuk: nem a döntés volt rossz, csak megváltoztak azóta a körülmények
• nem ragaszkodunk állapotokhoz, nézetekhez, érzésekhez, gondolatokhoz
• elfogadjuk az aktuális helyzetet, és energiánkat alkalmazkodásra és problémamegoldásra tudjuk fordítani a felesleges “Ennek nem így kéne lennie” gondolat helyett
• nyugodtabbak, békésebbek, “lazábbak” leszünk
  
  

Tehát “a válasz az életet, a világmindenséget, meg mindent érintő végső kérdésre” a rugalmasság. Fogadjuk el, hogy sem mi, sem a körülményeink, sem pedig a körülöttünk lévő emberek nem állandóak. Lássuk úgy magunkat, mint egy folyót: bár a medre nagyjából adott, de hogy a víz benne mekkora, milyen gyorsan folyik és épp mit hoz magával, valamint mi lapul a mélyén, az folyamatosan változik.