A tao eredetileg utat – pontosabban egy konkrét, meghatározott ösvényt – jelent, ma is a csillagok útját jelenti az égbolton, de jelenti a bölcs utat is, amely célhoz vezet, a rendet és a törvényt, amely mindenben érvényesül. Ebben a felfogásban hasonlít a hindu dharma fogalmára, annak karmikus  vonatkozásai nélkül, illetve a dharmával ellentétben a taót a legtöbb kínai filozófus szubsztanciális tulajdonságokkal ruházza fel. Tárgyiasul, és magával a kifinomult ősanyaggal azonosul.

Miért fontos ezt megérteni?

A taoizmus tulajdonképpen egy önismereti túra útvonal, ami nem csak a belső világunkba vezet,hanem a környezetünk ösvényein is segít eligazodni. Legyen az akár egy hegycsúcsra vezető keskeny csapás vagy a völgy mélysége, délibáb vagy egy tiszta tó tükre. Ha megtesszük mind a külső, mind a belső utazásunkat olyan helyekre eljuthatunk, ami eddig rejtve volt előttünk, vagy tudatosan (tudattalan) nem mertünk szembenézni vele.

Ahhoz, hogy megértsük ésszel és szívvel ezt az ősi nézőpontot, meg kell ismernünk az eredetét, a forrását, a magját, amiből szárba szökkent. A korai kínai spirituális filozófia legszikrázóbb egyénisége a taoizmus alapítója, Lao-ce volt, akiből követőihez, Csuang-céhez és Lie- céhez hasonlóan, többet őrzött meg a legenda és a hagyomány, mint a konkrét történet írás.  Munkássága a mítoszok ellenére is megőrizte hitelességét. Konfuciuszt kortársának tartják, a születésé taz időszámításunk előtti 6. század elejére vagy az 5. századvégére teszik. Leginkább azt tudhatjuk, hogy  Lao-ce  a zaklatott és háborús időszakban a Csou-dinasztia uralmának végén születhetett és ez az évszám a Krisztus előtti 604. esztendőre tehető.

Kína történelmének a Kr. e . 8. századtól egészen a 3. századig  terjedő időszaka nem  a béke birodalma volt. Összeomlott a régi társadalmi és politikai rendszer, az országot polgárháborúk sora marcangolta. A politikai zavargások időszakát, ami 500 évig tartott, két részre osztják. Ennek az időszaknak első szakaszát  a Tavasz és Ősz korszakának (Kr. e. 770-476) nevezzük. A korszak maga nagyon véres és kaotikus volt, tekintve, hogy több, félig önálló, feudális  állam élén lévő  5 hadúr folyamatosan küzdött a hatalomért, amit a Csou-dinasztia jóvá is hagy. Pénzzel és vassal támogat, aminek később meg is lesz az eredménye, mert ezeknek a haduraknak  az elkövetkező 300 évben sikerül Kína 150 hűbéres királyságát lecsökkenteni 44-re. A Tavasz és Ősz korszakát a centralizáció váltotta fel, amely során a Csou-birodalom fokozatosan bekebelezte és a későbbi királyságokból egy birodalommá kovácsolta az ókori Kínát.

Ezt a küzdelmes időszakot (ahol csak hatalomért folyt a harc) nevezik a taoisták klasszikus kornak. 

Kifejezetten ironikus, hogy egy ilyen zaklatott időszakban született a világ néhány legkiemelkedőbb és legtartósabb hatású elméje, olyan gondolkodók, akik a törvényektől a művészeteken át a hadviselésig alkottak elméleteket, amiket gyakorlatban is beváltottak. Lao-ce  Konfuciuszhoz hasonlóan elvetette a régi vu vallás bonyolult dogmáit és szertartásait. Viszont annak ellenére, hogy mind két gondolkodó nagy hatással  volt korára, a két filozófus nézete annyira különbözött egymástól, hogy Konfuciusz állítólag “érthetetlennek”  találta Lao-ce világnézetét.

Az oka ennek a nézetkülönbségnek pedig abban keresendő, hogy a konfucianizmus  egy világi filozófiát, életvitelt követ, amelynek a bölcsesség a végcélja. Konfuciusz egy anyagi világban szeretett volna javítani az élet minőségén.

A taoizmus inkább egy metafizikai és az érzékek földjére koncentrál. A világegyetem útjának követői az emberi léten felül emelkedve, mozgásos elmélkedéssel, meditációval és alkímiával  igyekeznek elnyerni az örökkévalóságot.

Lao-ce fiatalemberként a császári kormány levéltárosa volt,de hamar megutálta a folyamatos intrikákat és eltávozott az udvartól. A Tao-tö-king a taoizmus alapkötete ebben az időszakban született, igaz abban megoszlanak a vélemények, hogy maga a nagy gondolkodó vettette-e papírra a gondolatait, vagy többen szerkesztették hosszú évtizedeken keresztül.

Az biztosan látszik, hogy több szerző működött közre a  Tao-te-king létrehozásában a

Tavasz és Ősz korszakában.

A mítosz sokkal “taoistábban” áll hozzá a történethez:

Még a Csou uralkodók idején, amikor a nap mint nap új kegyetlen hadúr tűnt fel a horizonton és hullott alá, ahogy az őszi Nap hagyja el az égboltot, Lao-ce kiábrándulva a császári udvar életéből elkezdte megkeresni a számára megfelelő utat. A megvilágosodás és a szelídebb szemlélődés mellett döntött. Elindult Kína nyugati határa felé, hogy mélyebben tanulmányozhassa buddhizmust. A tibeti határra érve rábeszélte az egyik határőrt, hogy segítse  papírra vetni a gondolatait. Ebben az 5000 szóban magyarázza el a világmindenség útját, illetve hogy milyen változások szükségesek, mi mást lehetne még csinálni az országot tönkretevő, folytonos háborúskodáson kívül.

Kifejtette, hogy nagyobb teret kéne engedni a politikai döntéseknek, hogyan épülne be ez a természet rendjébe, valamint a harmonizáló élet áldásairól is adott tanácsot. Filozófiáját elmondva a mester meghívta egy teára a határőrt. Miután megitta, felállt és eltávozott Tibet felé. Lao-ce eltűnt és soha többé nem látta senki.

Az írás amit a Ven-ce  határőr készített a Tao-te-king volt. Ezek után annak szentelte az életét, hogy halhatatlanná vagy  “hszienné ” lett Lao-ce tanításait terjessze.

Későbbi követői az “út”  politika mentes változatát választották.
Céljaik között szerepel az elmélkedés önmagunkról, a belső mindenség megtapasztalása
és a harmonikus  együttélés saját magunkkal.

Több irányzata létre jött, melyek nagyon enyhén eltérnek egymástól.

A különböző iskolák egy; vagy valamennyi elemét átvették a hagyományos taoizmusból.

Ezzel még változatosabban lehet megismerni önmagunkat, mert minden csak rajtunk múlik
és az út a lábunk alá fut.