Az önismeret röviden önmagunkról való tudást jelent, amikor tisztába kerülünk értékeinkkel, pozitívumainkkal, de korlátainkat, hiányosságainkat is felismerjük. Tudatossá válunk vágyaink, céljaink és szükségleteink iránt.

Hála a nagy mennyiségű pszichológiai tudásnak, már bárki felmérheti magát tesztekkel és elmehet csoportokra, egyéni tanácsadásra hogy rájöjjön, milyen is ő valójában. Megtanulja, hogy az ember olyan mint a hagyma, lehántva a múltból hozott tapasztalásokat, rétegről rétegre felfedezheti önmagát, hogy a folyamat végén ráleljen a saját Én-magjára, lénye esszenciájára. Az önismeret célja a minél pontosabb énkép kialakítása, ami által lehetségessé válik a tökéletesedés, önmagunk és képességeink maximalizálása.

Ez mind nagyon jól hangzik, de jó ha tisztába kerülünk két kacifántos ténnyel is. Az egyik, hogy:

Nem létezik egy állandó, születésünktől kezdve bennünk lüktető én-mag.

Az ember énképét tudása, tapasztalatai, emlékei, érzelmei, félelmei, vágyai és még számos más dolog adja. A nyugati felfogás szerint az énkép, az önmagamnak, selfnek a megtapasztalása szilárd és változatlan: van valami belül, ami miatt én megcáfolhatatlanul ÉN vagyok, eredeti, mindenki mástól különböző. Születésem óta vagyok, ÉN vagyok, és halálom pillanatáig ÉN leszek, ezen nem tud semmi változtatni. Miért is tudna? Bármi történik, az VELEM történik, vagy ÁLTALAM történik, én látom, hallom, érzem és teszek meg dolgokat, bennem válnak élménnyé, emlékké, és én teszek-veszek a világban. Röviden, a nyugati felfogás szerint van egy központi ÉN, aki uralja a különböző emlékeket, vágyakat, tudást, stb., ami az élettapasztalatát alkotja.

Azonban van egy nagy probléma ezzel a felfogással. Mégpedig az, hogy nem létezik egy ego-esszencia, amit az évek alatt a különböző élmények és élettapasztalatok elfedtek és elferdítettek, és az önismeret által lehányva róla a mocskot felfedezhetjük újra régi és tökéletes önmagunkat. Nem létezik egy szilárd, központi ÉN, amit meg kell találni.

Akkor mi van helyette? A válasz nagyon egyszerű, de valahogy mégis nehéz megérteni, főleg ha a másik emberre kell így tekinteni:

Ennek az ábrának a lényege, hogy az élettapasztalatok összefüggései adják azt, akik vagyunk (a részek összessége vagyunk), valamint hogy a különböző jelenségek (emlékek, félelmek, stb.) sem függetlenek egymástól. Hiszen lehet azért vágyok valamire, mert régen tapasztaltam valami pozitívat vele kapcsolatban, ami által kialakult egy jó emlékem róla. De lehet azért félek valamitől, mert azt tanultam róla, hogy veszélyes. Hihetek valamiben, ami által valami értékké válik a szememben.

Ha a második felfogást fogadjuk el, akkor be kell látnunk, hogy állandón változunk. Hiszen emlékeink megkophatnak, illetve (ahogy egy régi kutatás bebizonyította), nem létező emlékek is alkothatják személyiségünket. Céljainkat, értékeinket folyamatosan változtathatjuk, ahogy tudásunk is – remélhetőleg  egyre nő. Megtanulunk nem félni valamitől, miközben elkezdünk valami mástól rettegni. Az érzések változatosságáról meg nem is kell beszélni…

És pontosan ez az a bizonyos második kacifántos csavar az önismereti történetben, hogy:

Mindig minden változik

Semmi sem állandó, még Te sem. Értékeid, nézeteid, külső és belső tulajdonságaid mind hatalmas változáson estek át, csupán az elmúlt pár évet nézve is. Csak hogy ez sokszor nem tudatosul, vagy direkt ellenállunk a változásnak, mert úgy tanultuk anno, hogy ez a jó.

Pedig ha önmagunkat egy állandó énnel azonosítjuk, akkor nem olyannak látjuk a világot, amilyen, hanem amilyenek mi vagyunk. Amint megtanuljuk, hogy X tulajdonsággal rendelkező emberek vagyunk, és a másik meg Y tulajdonsággal bír, ezzel a nézettel fogunk belemenni a különböző helyzetekbe. Nem magát a helyzetet fogjuk megélni és nem arra fogunk nyitottan reagálni, hanem a rólunk, a másikról és a helyzetről alkotott előzetes nézeteinkre adunk választ – rengeteg kellemetlenséget okozva magunknak. Nézzünk erre néhány példát a pszichológia szakterületéről:

Az egyik az önbeteljesítő jóslat, ami esetében tipikus példa a kishitű ember, aki úgy vág neki a feladatnak, hogy „Ez tuti nem fog menni”, ez a gondolat pedig egy sor olyan viselkedést generál, aminek az eredménye tényleg kudarc lesz. Persze mások viselkedésére is hathatunk előzetes vélekedéseinkkel, ilyen a pedagógiában sokat emlegetett pygmalion-effektus, amikor is egy tanár azt hiszi, hogy az egyik diákja egy zseni (holott távolról sem), ezért úgy kezd hozzá viszonyulni, aminek hatására a gyermek tényleg jó jegyeket produkál.

Mi történik, ha az állandóhoz ragaszkodunk?

Tragédia persze nem fog érni ha az énkép és önismeret első megközelítését választod. Sokan mondják, hogy „kutyából nem lesz szalonna”, és hogy ők biza’ már nem változnak soha. Nincs ezzel semmi baj. De véleményem szerint az énképhez és önismerethez való merev hozzáállás sok lehetőségtől szakít el, hiszen egy idő után nem látod majd értelmét és lehetőségét a fejlődésnek. Megrekedsz egy szinten, viszont a világ körülötted nem fog, és elhúz mellőled.

Az énkép második modellje az önismeretet és a selfet egy folyamatosan változó és fejlődő folyamatként írja le, aminek segítségével bármeddig eljuthatunk, és minden helyzetből a legtöbbet hozhatjuk ki. Ha sikerül kialakítani egy megfelelően rugalmas hozzáállást önmagaddal kapcsolatban, akkor képessé válsz alkalmazkodni az állandóan változó világhoz, emberekhez, önmagadhoz. A rugalmasságnak hála nem egy előzetes elképzelés alapján vágsz bele egy új helyzetbe, hanem nyitottan, telve az összes lehetőséggel – így érve el a békésebb és boldogabb mindennapokat.

Hogyan ismerheted meg a benned lévő lehetőségeket?

Mivel személyiségünk alakulására számos tényező hatással van, egy sokrétű és komplikált rendszer feltárására vállalkozunk, amikor úgy döntünk, elmegyünk önismeretre. Minden amit teszünk, mondunk, minden eddigi sikerünk és kudarcunk hozzájárult ahhoz, akik most vagyunk. Mivel a személyiségünk sem egysíkú, ezért az önismeret is számos oldalról közelíthető meg. Az önkitöltős kérdőívek megmutatják, hogy mit gondolsz magadról egy adott területet tekintve. Ezek nem mindig fedik a valóságot, hiszen amit Te gondolsz magadról az nem biztos, hogy tényleg úgy van, vagy a környezeted is így látja, de ettől függetlenül érdekes és hasznos visszajelzésként szolgál.

Szakértővel való beszélgetés sok mindenre fényt derít, még ha nem is merültök alá lelked legmélyebb bugyraiba. Hogyan viselkedsz, mikor idegennek kell megnyílnod? Hogyan mutatod be magad? Milyen témákat hozol fel egy ilyen szituációban? Viselkedésed alapján a szakértő fontos következtetések levonása és visszajelzések által életed legtanulságosabb tükrévé válhat.

A csoportos feladatok és játékok két okból is sok önismerettel kapcsolatos kérdésedre adhatja meg a választ:

1. Csoportos helyzetben más oldalunkat mutatjuk meg, mint egy négyszemközti beszélgetés során, ráadásul a csoport összetétele (ismerősök vs. idegenek, hozzám képest milyen státuszúak, korúak, nemek aránya, stb) még inkább árnyalhatja a képet.
   
   
2. A különböző játékok különböző oldaladat, képességeidet hozzák elő Belőled és számos tulajdonságodra rávilágíthatnak.
   
   
3. A Veled együtt résztvevők saját történeteikkel gazdagíthatják nézetedet, hozzáállásodat. Előfordulhat, hogy egy hasonló szituációban lévő emberrel való interakció felér ezer terápiával!

A készségfejlesztés minek hozzá?

Az önismeret együtt jár a készségfejlesztéssel. Ugyanis jó esetben (és a Benzaiten Tréning foglalkozásain erre törekszünk maximálisan) olyan információhoz jutsz magaddal kapcsolatban, hogy egyszerűen képtelen vagy úgy folytatni az életedet, mint eddig. Az új látásmód önmagadról új viselkedést, új szokásokat, új helyzetkezelési módszereket von maga után, viszont ezeket az új készségeket el kell sajátítani ahhoz, hogy működjenek. Ráadásul mivel Te változol, ezért a környezeted is fog, különösen az irányodba, és az ehhez való alkalmazkodáshoz bizony elkél a segítség.

Mire van szükség az önismerethez?

Röviden: Rád ás ránk

Hosszabban:

1. A motivációdra és kitartásodra, hogy végig merj menni az úton. Az önismeret kemény meló, mert nem csak a pozitív tulajdonságaid kihangsúlyozása lesz a téma, hanem keményen tükröt tartunk, a változáshoz ez kell. Elviselni, hogy kritikával illetnek, nem mindig könnyű, de ne ijedj meg: ítélkezésnek nincs helye a foglalkozásainkon!!
   
   
2. Bátorságra, hiszen ki kell majd mondanod olyan dolgokat amiket eddig nem mertél, el kell mondanod mit gondolsz másokról és merned kell végighallgatni, mit gondolnak mások rólad.
   
   
3. Jó szakemberekre. Játszma mentes, őszinte, biztonságos környezetet teremtünk, ahol olyan kereteket biztosítunk, hogy képes legyél eljutni a fontos felismerésekig. Határt szabunk, hogy mindenkinek legyen lehetősége megnyilvánulni, de senki ne vigye el a foglalkozást az egyéni problémáival. Utat biztosítunk, amit végigjárva megkapod amiért jöttél, és melletted leszünk végig, hogy biztonságosan megérkezz a célba.

Mire épül egy profi önismereti foglalkozás?

1. Első benyomás: milyet akarsz és milyen valójában? Hogyan lehet tudatosan módosítani rajta?
   
   
2. Torz szemüveg: a valóságot látod, vagy egy torzító szemüvegen át nézed a világot?
   
   
3. Értékek, célok, helyes szándék: mi vezérli tetteidet?
   
   
4. Félelmek: tapasztalaton alapulnak vagy téves hiedelmeken?
   
   
5. Tulajdonságok: milyen tulajdonságaid vannak, melyek amik segítenek, melyek hátráltatnak? Stabilak?  Tanulhatók?
   
   
6. Szokások: az vagy amit teszel? Hogyan változtathatsz káros rutinjaidon?

Az igazán jó önismereti tréningek az  egyénre szabott módszerekkel  és a saját tempó ritmusát követő haladással támogatják és segítik megtalálni a  választ a saját kérdéseire. Minden embernek vannak céljai, és értékei, melyek egyedivé teszik őt. A probléma sokszor az, hogy viselkedésünk nem érték vezéreltek, és nem szolgálják, sőt, gyakran akadályozzák céljainkat. Gyakorlatorientált képzéseinken igyekszünk módosítani a nem célravezető beidegződéseket, így a tréning hatására a résztvevők megtanulhatják, hogyan használják ki erősségeiket, hogyan éljenek jobban lehetőségeikkel, és hogyan éljenek pozitív értékeik által.

Agatha Christie - idézve :

Vannak ilyen emberek. Az igazsággal szembe tudnak nézni, akármilyen szörnyű is, mert bátorsággal fogadják az életet, azzal a bátorsággal, ami nélkül az élet nem ér egy fabatkát sem.

El se hinnénk, hogy milyen egyszerű tevékenység támogathatja a közös munkát és fejleszthetik a kollektív intelligenciát. A most leírt módszereket főleg, új projektre és újként összeállt csapatok  - akik együtt fognak dolgozni akár évekig is- kohéziójának megteremtésére ajánljuk.

Tehát van egy céged. Azon belül egy új projekted. A projekt alapötlete jó, Te a legkiválóbb embereket alkalmazod, akik emberfeletti módon dolgoznak, hogy a projekt maximálisan sikerüljön. Mégis a helyzet egyre katasztrofálisabb. Miért? Mit csinálsz rosszul? Mi hiányzik? – kérded.

Most eláruljuk a titkot:

bizony-bizony egy jó kis kávé kell a sikerhez!

Országonként változik, hogy melyik kultúra mit ért kávészünet alatt.  A svédeknél kifejezetten a szünetre értik és a kollégákkal töltött időt. Amikor egy kis kávé és nasi mellett összegyűlnek az emberek pihenni két munkafolyamat között, és beszélgetnek minden féléről. Ez nem az a bizonyos egymás melletti hallgatás, miközben mindenki a saját telefonját/gépét nyüstöli, hanem minőségi, tartalmas, (viszonylag) szabad időtöltésről van szó. Amellett, hogy igen csak kellemes módja a munkahelyi légkör fejlesztésének valamint a társas tőke (emberi kapcsolatokban megbúvó erőforrás) kiépítésének, még profit szempontjából is hasznos.

A kollektív intelligencia

Régóta ismert az az elképzelés, hogy a problémamegoldáshoz szükséges készségek vagy tudás minőségét az ember általános intelligenciája adja. De a Gestalt-pszichológia alaptézise, miszerint az egész több, mint a részek összessége, szintén sokszor bebizonyosodott. 2010-es „Evidence for a Collective Intelligence Factor in the Performance of Human Groups” cikkükben Anita Woolley és munkatársai érdekes eredményeket osztanak meg. Vizsgálatukban (mely kb. 700 embert ölelt fel), arra voltak kíváncsiak, hogy vajon létezik e egy közös intelligencia, mely megmagyarázza, hogy az egyes csoportok teljesítménye miért különbözik a kreatív problémamegoldó készséget igénylő feladatok során. Végül arra következtetésre jutottak, hogy egy csoport teljesítményének semmi köze a csoporttagok intelligenciájához vagy készségeihez!

Ami számít, azt ők kollektív intelligenciának nevezték el, melynek értéke az alábbi jellemzőktől függ:

1. csoporttagok társas érzékenysége

2. mennyire nyitott a csoport összes tagját végig hallgatni

3. mennyi nő van a csoportban
   
   

A csoporttagok társas érzékenysége, avagy empátiája azért vitte sikerre a csoportokat, mert ezek a tagok nyitottak voltak a változásra és képesek voltak a többi csoporttag fejével gondolkodni. Tehát nem az motiválta őket, hogy ők legyenek a nap hősei és az ő ötletükkel nyerjen a csoport, hanem megszűntek egyéneknek lenni, és a csoport szemszögén keresztül látták a helyzetet. Ez a nagyon dinamikus egymásra figyelés és egymás igényeire, változásaira, mondandójára való koncentrálás erős bizalmat épített a csoporttagok között, felturbózta a csoport iránti elkötelezettséget, ezáltal nőtt a motiváció, ráadásul az egyéni készségek is javultak, illetve abban a helyzetben többet értek, többet hoztak ki belőle, mint amit az egyén egyedül tudott volna produkálni.

Talán ebből is következik a második pont. A nyertes csoportoknál nem voltak csendben lapítók illetve irányítók. Mindenki kivétel nélkül egyenlő arányban oszthatta meg a véleményét, gondolatait. Ez nem volt kísérletvezető által kontrollálva: a jó kollektív intelligenciával rendelkező csoportoknál automatikusan kialakult. Mivel a kollektív intelligencia egyik alappillére az empátia és a társas érzékenység, ezért nem véletlen, hogy az a csoport oldotta meg a legjobban a feladatokat, ahol több nő volt. Ennek nagyon egyszerű, kettő darab oka van: a nők általában empatikusabbak és érzékenyebbek a másikra, mint a férfiak. A másik magyarázat pedig az, hogy minél színesebb egy csoport, minél nagyobb eltérések vannak a tagok között, annál színesebb lesz a brain-strorming és annál valószínűbb, hogy sikerül a csoportnak a kereteken kívül gondolkodnia.

Lehet fejleszteni?

A kollektív intelligencia inkább kialakul, de a feltételeket, melyben megjelenik (empátia, mindenki egyenlő esélyekkel nyilvánulhasson meg, valamint változatos csoport) természetesen fejleszthetjük, befolyásolhatjuk. És itt jön a képbe a munkahelyen együtt töltött idő rendkívüli szerepe.

Ha a munkahelyen van lehetőség és idő megismerni egymást, az növelni fogja a tagok közötti együttérzést, és a sok egyén helyett az egész cég, a kollégák lesznek a fontosak. Vegyünk példának okáért  egy embert, akinek havi jelentést kell írnia, és azt a riportot utána egy kollégája kapja meg, akinek az alapján kell elvégeznie egy feladatot. A két ember teljesen más területen dolgozik a cégen belül, közvetlenül nincs hatással az egyik a másik munkájára. De a második emberünkre igen csak hatással lehet a jelentés használhatósága, pontossága és hogy ne az utolsó pillanatban kapja kézhez.  De ez miért érdekelje a riportot író dolgozót? Lehet nem csak arcot, de még hangot sem tud kötni a névhez és email címhez, amire elküldi a jelentést… Ugyanakkor ha ismerik egymást, tudják mivel jár a másik munkája, mi kell neki a jó teljesítményhez és a másik sikerét a sajátjukként élik meg, akkor nagyobb valószínűséggel fog a második emberke egy jól átlátható, használható, pöpec jelentést kapni, mindezt időben, hogy ő is nyugodtan dolgozhasson a saját munkáján. Amint azt a kutatások is mutatják, érdemes kitalálni valamit, ami ilyen közösségi tevékenységet eredményez a munkahelyen, ugyanis ez növeli leginkább az együtt levés és összetartozás érzését. 

A svéd példánál maradva : létezik  olyan cég, ahol tilos az asztalnál enni és inni. Nem a számítógépeket féltik ennyire, hanem így akarják elérni, hogy legalább evésnél, rövidebb szünetben összefussanak az emberek egy kicsit szabadabb közegben, ismerkedjenek, beszélgessenek. Olvastam olyan cégről is, mely a kávé- és ebédidőt megszabta, hogy mikor van, így tuti nem csúszott le róla senki.

Szóval lehet empátiát és érzelmi intelligenciát fejleszteni, mert megéri a befektetést, de az egyszerű ötletek is, hatalmas változásokat idézve elő, lendíthetnek a cég teljesítményén. 

Gyerekként szüleink igyekeztek nekünk az általuk – a családban elfogadott-  preferált érzelmeket megmutatni és megtanítani.

Bizonyos érzelmeket pedig kontrollálni vagy helyettesíteni az „érezni tudást”.

Mit is jelent a helyettesítés?

Léteznek bizonyos érzelmek, amiket nem szabad kimutatni,  így mást mutatok helyette  vagy nem mutatom. Ezért bizonyos családokban, népcsoportokban  tilos  egyes érzelmeket kimutatni.  Bármelyik érzelem lehet, de általában az öröm, a harag és a szomorúság szokott ide tartozni. Például, ha egy kisfiú beüti a térdét és ez nagyon fáj, de a közösség úgy tartja, hogy a fiúknak nem szabad kimutatni a fájdalmat és az elkeseredést titkolni kell.  

Így aztán, ha a kisfiú fél vagy legszívesebben sírna, előfordulhat, hogy valami egészen mást mutat majd. A legtöbbször dühvel fog válaszolni minden ilyen típusú szituációra, amikor a fájdalmát vagy kétségbeesését kellene kimutatni.  A kislányoknak meg többnyire dühösnek lenni nem szabad – helyette lehet sírni, mosolyogni, csábítani. A megbántott lány így nincs feltétlenül kapcsolatban a támadás okozta dühével, hanem elszalad és sír.

Családonként változó, milyen érzelmet vagy érzelmeket kerülnek a család tagjai és akarva-akaratlanul mire tanítják az ott felnövő gyerekeket, mit mutassanak a kerülendő érzelem helyett. Egy anyuka mesélte, hogy ő módszeresen arra tanította a kislányát, ne mutassa ki a fájdalmát, amikor valaki megbántja, hanem mosolyogjon, mintha mi sem történt volna. Így mások nem nyernek hatalmat fölötte. Ebben az esetben a kislány számára titkolandó érzelemmé vált a szomorúság, a fájdalom és a helyettesítő érzelem az öröm lett.A későbbiek során ezért érez sok nő bűntudatot, ha dühös vagy a fájdalmát , sértettségét kellene  megmutatnia a világnak. Ezért legtöbbször a manipulálás és a terelés módszeréhez fognak nyúlni és sokszor ebben bele is ragadnak, mert nem tanulták  meg helyesen megélni és kimutatni a dühüket.

Az emberi érzelmek igen bonyolultak – láthattuk az előbbiekből is – főleg ha a társadalmi tabuk is valamilyen szinten beleszólnak. Ha dühnél és a haragnál maradunk, egy férfi lehet haragos, de egy nőre furán néznek, ha hangot ad a haragjának.

Az EQ üzembe helyezése:

A felnőttkori érzelmi problémáknál hamar kiderül, hogy a valódi érzések kimutatása akadályokba ütközik. Nem is olyan nehéz ezt feltárni – általában már néhány egyszerű jelből és non-verbális megnyilvánulásból-  az adott problémát. Könnyen kiderülhet , hogy az épp hisztérikusan bömbölő ifjú hölgy valójában dühös, míg a dühös férfi tulajdonképpen fél,  hogy elhagyják, egyedül marad vagy nem tartják elég férfiasnak. A lányoknál meg pont fordítva: a sírás, a hiszti női tulajdonságnak van titulálva. Előfordulhat olyan helyzet is, amikor a születéskor magunkkal hozott érzelmi készletünket „menet közben” átírják , mintha nem is létezne.

Ez azt jelenti , hogy  az egyén „nem érez”, pontosabban nem olyan fokon, mintha kellene.  A környezete számára érthetetlen módon reagál és „hidegnek” tűnik. Ez korlátozódhat egy-egy érzésre, de az is lehet, hogy az egyén érzelmei egyáltalán nem működnek.

Részleges korlátozás esetén csak bizonyos érzések hiányoznak a repertoárból, például van, aki nem érez lelki fájdalmat, s mások fájdalmával sem tud mit kezdeni. Ha megpróbáljuk elmondani, milyen bánat ért, milyen bajban vagyunk, valószínűleg ingerült lesz és igyekszik megszabadulni tőlünk, vagy problémánkat lekicsinyelve valamilyen mulatságos megoldást javasol. Esetleg elsüt egy-két szarkasztikus viccet , mint például „az  élők csupán vakációzó halottak”.

Rosszul esik, nem értjük, miért nem „fogja”, hogy ez nekünk fáj. Sokkal gyakoribb – főleg nőknél –, már előbb is említett „düh tiltás”. Ilyenkor az egyén szinte soha nem tudja kifejezni az adott helyzetben természetes módon keletkező haragját. Saját tapasztalataim azt mondják, hogy az érzelmeket feltétlenül át kell élnünk. Gyerekként és lányként  nekem nem volt tiltva, hogy dühös legyek. Ennek okán nem értem meg a manipulatív lányokat és a hisztériás nőnemű társaimat sem. Az érzelmek egészséges átélése és annak megtanítása, elengedhetetlen a teljes és egészséges élethez. Ha ezt nem történik meg, akkor magunkat akadályozzuk, hogy köztünk és más emberek között kapcsolat jöjjön létre. Ahol együttérzést, vigasztalást kaphatnánk. Ha elrejtjük a fájdalmunkat, mások esetleg nem is tudhatják, hogy valami fáj; viszont így ők sem és mi sem vesszük észre , hogy  milyen cselekedet az, amelyik sértő valamelyikünk számára.

Érzelmi intelligenciánk (EQ) fejlesztésével sokkal sikeresebbek lehetünk magánéletünkben és karrierünkben egyaránt. Fejlesztéseink során főleg a résztvevők belső lelki kompetenciáira építkezünk. Megmutatjuk, hogyan tudják beleélni magukat a másik helyzetébe, még akkor is ha nyomás alatt vannak, így segítve őket az empátia által egy hatékony és békés konfliktuskezelési, stresszcsökkentő és kommunikációs módszerhez.

A világban való boldogulásunkhoz nem elég intellektuális készségeinket fejleszteni. Társas lényként a többi emberrel való interakció minősége fogja meghatározni, hogy mennyire érezzük magunkat boldognak és sikeresnek. Bár szeretnénk azt hinni, hogy racionális lények vagyunk, tény, hogy döntéseink nagy része érzelmi alapú. Éppen ezért a sikeres élet és a boldog együttélés legfontosabb tényezője az érzelmi intelligencia.

Mit takar pontosan az érzelmi intelligencia?

Az intelligencia definíciója sokrétű, magába foglalja a felfogó képességet, ítélőképességet, a korábban tanultak új helyzetben való alkalmazásának képességét, összefüggések létrehozását és megértését, problémamegoldást a különböző értelmi képességek által. Az érzelmi intelligencia hasonlót jelent, csak az emóciók területén. Daniel Goleman, a téma talán leghíresebb kutatója szerint az alábbi képességeket öleli fel az érzelmi intelligencia fogalma:

–  saját érzelmi állapot felismerése és megnevezése

–  az érzelmek, gondolatok és tettek közötti kapcsolat megértése

–  az érzelmek tudatos kezelése és a felettük való kontroll

–  mások érzéseinek megértése, akár befolyásolása, érzékenység mások érzelmei iránt

–  kielégítő társas kapcsolatok létrehozása és fenntartása

Empátia, együttérzés, szimpátia, érzelmi intelligencia

Az empátia nem egyenlő az érzelmi intelligenciával, de nem is határolhat el attól. Voltaképp igen nehéz megtalálni a különbséget közöttük. Az empátia az a képességünk, amikor a másik helyzetébe tudom képzelni magam, átérzem amit ő érezhet, és ez tudatosodik bennem. Azonban az empátia sokszor észrevétlenül jelenik meg a mindennapok során, illetve sokszor, bizonyos okokból akkor sem tudunk együtt érezni a másikkal, ha tudjuk hogy ez lenne a helye, és még igyekszünk is. Az empátiát tudatosan használni, megtalálni a megfelelő mértéket, helyes következtetéseket levonni az együttérzésből származó információkból a másikra nézve, adekvátan reagálni – ebben már az érzelmi intelligencia segít.

Miért fontos az empátia fejlesztése?

Megfelelően működő empátiás készségünk tökéletes táptalaja a magas érzelmi intelligenciának, mely által sikeresebbé válhatunk magánéletünkben és karrierünkben egyaránt. A megfelelő empátiás készség kiépítésével elérhető az érzelmi intelligencia azon mértéke, mely segítségével ítéletmentesen, támogatóan, ugyanakkor tudatosan, érzelmileg nem belebonyolódva tudunk részt venni a mindennapokban.

A Benzaiten Tréning empátia és érzelmi intelligencia fejlesztő
foglalkozásai által megtudhatod, hogy:

mennyire vagy tisztában a saját viselkedéseddel, érzelmi állapotoddal és
hogy ez miként hat ki a viselkedésedre

mennyire vagy tisztában vele, hogy mások viselkedése hogyan befolyásol Téged

hogyan ismerd fel és védd ki a manipulációkat, hazugságokat

hogyan kezeld jobban a stresszt, hogyan oldd meg a különböző helyzeteket együttérzéssel,
mellőzve az agressziót

hogyan tudod kihozni minden szituációból a legjobbat

milyen kapcsolatmenedzsment képességekkel rendelkezel, és
hogyan tudod fejleszteni őket

Foglalkozásaink során egyéni kérdéseidre, problémáidra fókuszálunk, felmérjük az egyéni kompetenciáidat és azokat a képességeidet, melyek segíthetnek az empátia fejlesztésében. Megtanulod felmérni a másik ember érzelmi állapotát, elsajátíthatod az aktív meghallgatást és a konstruktív érzelemkifejezést. Így nem csak Te fogod magad jobban érezni, de munkahelyi és magánéleti kapcsolataid pozitív változáson mennek majd keresztül.

Az érzelmek ajtót nyitnak másokhoz és könnyebben viseljük el az élet egyhangúságát.

Merjünk nyitni egymásra.

Létezik egy pszichológiai irányvonal, mely az években, évtizedben hatékonysága és rugalmassága miatt hatalmas népszerűségnek örvend mind a szakemberek, mind a kliensek körében. Ez az ACT (Acceptance & Commitment Therapy – Elfogadás és Elköteleződés Terápia), mely a kognitív és viselkedés terápiák legújabb hullámának számít.

Tudományosan alátámasztott pszichológiai intervenciók és a mindfulness technikák összeboronálásából létrejött módszert Steven C. Hayes és kollégái dolgozták ki az 1980-as években. Nézzük meg, milyen elvek alapján működik ez a fajta a terápia, miért hatékony és miért a történelmi Buddha volt az első, aki alkalmazta!

Gondolkodom, tehát…

Az emberi pszichológiai események alapja a nyelv, ami alatt a különböző ingerek között eredeztetett kapcsolatokat értjük. Az ember különösen hajlamos formailag irreleváns ingerek összekapcsolására (ezt hívjuk relációs tanulásnak), egyedül mi vagyunk képesek (a többi fajhoz képest) teret és időt meghaladva tanulni, gondolkodni, tervezni – ami egyrészről jó, mert ennek köszönhetjük, hogy ilyen messzire jutott az emberi faj, másrészről számos probléma forrása is lehet.

Pl. képzeljük el, hogy van egy ember, aki még soha életében nem repült. Fogalma, képe, gondolatai természetesen vannak a repülésről, hiszen számos filmet látott, és barátai elmeséléséből is leszűrt pár dolgot. Aztán egyszer megnéz egy repülőkatasztrófákról szóló műsort, mely olyan heves érzelmeket vált ki belőle, hogy onnantól kezdve fél a repüléstől. Tapasztalata nincs róla, nem ismer senkit, akinek gondja lett volna egy repülőút során és puszta tények is azt mutatják, hogy nem kell a repüléstől félni, ettől függetlenül ő az agyában már létrehozott olyan kapcsolatokat, melyek végeredménye a szenvedés.

Evolúciós értéke miatt a nyelv annyira dominánssá vált, hogy jobban hiszünk annak, mint a tapasztalatainknak. Amikor a nyelvi tényezők (gondolkodás, tervezés, emlékezés, érzelmek) eluralkodnak a viselkedés irányításán (ahelyett, hogy a tapasztalat formálná azokat), akkor kognitív fúzióról beszélünk. Az ember élete minden mozzanatát értékeli, és ezen a szűrőn át nézi a világot. Ha valamit ijesztőnek, veszélyesnek, kellemetlennek értékel, akkor elkerüli azt anélkül, hogy a viselkedés szintjén is megbizonyosodna az értékelés helyességéről.

Az elkerülő viselkedés azonban nem oldja meg a problémákat, sőt megfoszt a tapasztalat által történő tanulástól (és ezáltal a korrekt információk beszerzésétől), hiszen sohasem kap visszajelzést gondolatainak igazságtartamáról az, aki elkerüli az adott helyzetet.

Az ember mindig is kereste viselkedésének okait, állandóan elméleteket gyárt. Ez különösen igaz a lelki gyógyítás terén: Azért vagyok depressziós, mert…., Azért szorongok, mert…, stb. Emiatt úgy hisszük, hogy ha nincs egy lelki eseménynek oka, az egyrészt nem jogos, másrészt őrültek vagyunk, hogy úgy érzünk, gondolkodunk, ahogy. Nem vagyunk képesek elfogadni, hogy az élet igenis jár negatívumokkal, szenvedéssel, melynek okai nem feltétlenül a külvilágban keresendők.

Az ACT szerint a szenvedés enyhíthető, megszüntethető, ha sikerül a páciensben csökkenteni a nyelv uralmát a cselekvés felett, valamint, ha a páciens elfogadja a szenvedés és egyéb negatív tényezők létét és létjogosultságát. A boldogság megtalálható, ha az ember az életét nem a múlton rágódva vagy a jövőtől rettegve éli, hanem kialakítja a gondolkodó ént háttérbe szorító, jelenben élő megfigyelő ént, valamint eldönti, hogy mik az őt és életét meghatározó, számára fontos értékek, és viselkedését ezen elkötelezett tettek alapján irányítja.

A Tan kerekének első megforgatása

Akik már olvasták Buddha tanítását, azok némi hasonlóságot fedezhetnek fel a fent bemutatott módszer és a Négy Nemes Igazság között.

A Négy Nemes Igazság kimondja, hogy:

 
az élet szenvedés: „… a születés szenvedés, az öregség szenvedés, a betegség szenvedés, a halál szenvedés, az együttlét a nem-kedvessel szenvedés, a kedvestől különélni szenvedés, a vágyottat el nem érni szenvedés…”

a szenvedésnek oka van, ez ok pedig a vágyakkal teli létszomj: „… a szomj, amely a továbblétesülésbe vezet, amely vággyal és ragaszkodással teli, amely ebben vagy abban örömét leli…”

a szenvedés megszünetethető, ha sikerül megszabadulnunk ragaszkodásainktól: „… amely e szomj vágy és ragaszkodás nélküli elhagyása, kioltása, elvétése…”

a szenvedés megszüntetésének az útja a nemes nyolcrétű ösvény: „… a helyes nézet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes életvitel, a helyes törekvés, a helyes tudatosság és a helyes összeszedettség”

Tehát ahogy az ACT, úgy Buddha is arra hívja fel a figyelmet, hogy amíg a samsara-ban döcögünk, addig szenvedést mindig fogunk tapasztalni, mert az az emberi létforma természetes velejárója. A szenvedés okát Buddha a vágyakban látja: amíg ragaszkodunk valamihez, addig újra leszületünk ebbe a világba: a világba, ami szenvedéssel jár. Ez eléggé sötétnek tűnhet, pedig csupán arról van szó, hogy az ember egy olyan világhoz ragaszkodik, amiben a dolgok állandóak (a párunk ugyanúgy szeret minket most, mint a kapcsolatunk elején, az egészségünk ugyanolyan jó, mint 20 éve, kemény küzdelmet folytatunk az öregedés ellen, és így tovább), holott ez az állandó világ nem létezik, mert mindig minden megállás nélkül változik.

Nyelvi szinten, gondolati szinten permanens dolgokról beszélünk (örökké, soha), hiszünk és ragaszkodunk az állandóhoz és közben nem vesszük a figyelembe a tapasztalatot, hogy minden örökké a múlté, és minden soha már megtörtént velünk.

Ragaszkodásunk odáig fajul, hogy folyamatosan a múlton és a jövőn rágódunk, miközben nem vesszük észre a jelen történéseit, vagy szándékosan elzárjuk magunkat a tapasztalástól. Pedig a vágyak, ragaszkodás megszüntetésével a szenvedés is megszűnik – állítja Buddha.

Egy megoldást is kínál ehhez, mégpedig a
Nemes Nyolcrétű Ösvényt:

Helyes szemlélet
Helyes szándék
Helyes beszéd
Helyes cselekedet
Helyes életmód
Helyes erőfeszítés
Helyes éberség
Helyes elmélyedés

Hosszú lenne kifejteni, hogy melyik tagja mit jelent, a lényege talán ennyi: ha meg akarunk szabadulni a szenvedéstől, akkor el kell köteleznünk magunkat az ösvény iránt. Minden az ösvényen tett helyes lépés a célunk felé fog vinni, minden attól eltérő pedig letérít minket az útról és a szenvedéshez visz közelebb.

Az ACT-ben az ösvényen tett lépéseket elkötelezett (értékvezérelt) tetteknek nevezték el.

Remélem ebből is látod, hogy ha segítség kell a boldogulásodhoz, elakadtál, kérdéseid vannak, szerencsére rengeteg alternatíva között választhatsz, hiszen sokszor mindegyiknek egy a gyökere. Legyen az vallás, pszichoterápia vagy egy önsegítő könyv, mindegyik célja hogy hozzásegítse az egyént boldogság megtalálásához és a szenvedés elkerüléséhez. Mindegy melyik útra lépsz, a lényeg, hogy illeszkedjen Hozzád a módszer, valamint Te is tedd bele apait-anyait!

Nem véletlen a Benzaiten Tréning mottója sem: „Az igazi tudáshoz nincs rövid út!”

Tréningjeinken a jól bevált pszichológiai módszerek mellett keleti szemléletmódot is igyekszünk átadni, mert a kettő együtt olyan változást idéz elő az emberben, melynek áldásos hatásai leírhatatlanok – inkább gyere el egy tréningünkre, és tapasztald meg Te is!

A keleti vallások érdekessége, hogy – szemben a nyugatival, amely folyamatosan azt keresi, hogy mi a helyes és helytelen – a Japánban fellelhető vallások nem foglalkoznak a jó és rossz témájával.

Nem adnak erkölcsi „kis könyvet” vagy segítséget a mindennapi élet etikai útvesztőihez.

Japánban jellemzően 3 államvallás van jelen, a sintoizmus, a buddhizmus és a kereszténység, de mivel a kereszténység új keletű dolognak számít a szigetországban, ezért a sintoizmust és a buddhizmust tekinthetjük a Japánt meghatározó hitvallásnak. A sintoizmus és a buddhizmus kifejezetten elfér egymás mellett, nincs verseny a hívőékért, mivel igazából semmi közük nincsen egymáshoz, bár már 1500 éve léteznek egymás mellet.

A sintó eredeti értelemben nem vallás, legalábbis intézményesítve nem volt, nincsen írott kinyilatkozása, sem alapítója. Nagyon sokban hasonlít az ősi természeti vallásokhoz és az antik világ többistenhitéhez.A sintoizmus gyökerei messze nyúlnak abba az időbe, amikor a sámánizmus határozta meg a hitet. Jelentése: az istenek útja, helyesebben „a szellemek útja”, ugyanis a sintóista szemléletben a hagyományos értelemben vett istenek helyét szellemek (kamik) töltik be.

Az ősi vallásnak más elnevezése is létezik, hívják még kami no micsinek is, amely szintén „az istenek útját” jelenti. Az embert eleve isteni lénynek tartja, ezért a sintoizmus számára nem létezik az „eredendő bűn” fogalma, illetve nem lehet értelmezni a hit szempontjából ezt a megközelítést.

Lényeg : nincs bűn, egyszerűen nem létezik.

Természetesen az emberek számára nagy nehézséget okoz isteni mivoltuk megmutatása, ezért folyamodnak különböző megtisztulási rítusokhoz, amiket papok végeznek el.

Japánban a másik nagy múltú vallás a buddhizmus, hiszen ez kínai közvetítéssel jutott el a japánokhoz a tengeren keresztül. A buddhizmus elterjedésével alakult ki az írásbeliség, mivel a szentiratok kínai nyelven íródtak, így azok, akik tanulmányozni szerették volna őket, azoknak meg kellett ismerkedniük a kínai képírással. Ebben az esetben olyan dolog történt, ami kifejezetten japános (ami egyébként egész történelmüket és életmódjukat meghatározza), a kínai írásjeleket is saját ízlésük szerint alakították át. Kialakult a buddhizmus egyedi arculata, amit a mai napig őriz Japán.

AZ  ISTENEK ÚTJA

A sintó teremtés mítoszait sokszor vissza lehet vezetni kínai forrásokig, mivel maga a „sintó” szó is a kínai SIN TAO kifejezésből ered. A sintó szót, mint vallási megjelölést is csak a 8. századtól kezdték el használni a buddhizmus térnyerése után, megkülönböztetés véget.

Igazából a mai modern sintoista panteont alkotó, névvel rendelkező istenekre utal, de ugyanígy Kamiknak hívják a természet szellemeit és a tájegységeket is, mert a japánok nagy szellemi erőt tulajdonítanak ezeknek a természeti képződményeknek. Tehát egy hegy, folyó, tó vagy akár egy fa vagy állat is lehet kami.

A legendák úgy tartják, hogy a kamik állati alakot öltve léphetnek kapcsolatba az emberekkel(például rókaként).

A sintoista világegyetem változatos, égi és földi, illetve föld alatti birodalmakról szól, olyan, mint egy óriási tojáshéj két fele. Legfelül van a kilencedik menny (Takama-ga-hara), az Égi Nagy Síkság, azon belül egy különleges szellemi birodalom, ahova még az istenek és istennők is ritkán látnak be. A Nagy Síkság alatt található a Középső Vidék (Nakacu-kuni) vagy más néven a Nyolc Sziget Országa.

Ez a sík jelöli az isteni Japánt vagy japán hazát. A legalsó szint itt is, mint minden más vallásban, a sötét alvilági birodalom (Jomi-no-kumi).

Ide kerülnek az elhunytak szellemei, akiket ocsmány szörnyek őriznek (igen vidám ez az öröklét…) addig, amíg újra el nem jön a leszületés ideje, amit csak akkor tehetnek meg, mikor ezt megengedik nekik. A feltétlen engedelmesség szinte áthatja az egész japán életfilozófiát – és ez a túlvilágon sincsen másképpen. A sintó vallás a legfontosabb útmutatása (elvárása), hogy tiszteld és támogasd a saját közösségedet, a családodat és a hazádat.Feltétlen engedelmességet várnak el a feljebbvaló felé, legyen szó akár munkáról, akár iskolai csoportról vagy egy sport szakkörről.

Ha ezeket az elvárásokat nem tartod be, vagy megsérted a közösségedet vagy a rangban fölötted állót, akkor a túlvilágon fogsz várhatóan eltölteni egy kis időt origamizva, pár  eredményorientált  mitológiai szörnnyel.

Nyugati szemmel ez nagyon elnyomó kultúrának hathat, de cserébe a sintoizmus mindenek felé helyezi a japán népet, ők képviselik a felsőbbrendűséget a világon.

Összefoglalva a sintoista hívők legfontosabb erénye az előjárók, vezetők és persze a munkaadók felé irányuló engedelmesség. A sintoizmus egyik kettőssége (igazából ez Japán egészére igaz), hogy nem foglalkoznak a túlvilággal, csak is az életben való érvényesüléssel:

Az, hogy mi lesz velük később a haláluk után, leszületnek-e újra vagy nem, ezt a kérdést meghagyják a buddhistáknak.

Az előző bejegyzésben olvashattatok arról, hogy mi vezet sikerhez, ahol is a vezető tényező a szenvedély volt. Ha valamit úgy csinálsz, hogy élvezed minden percét, akkor a többi szükséges elem (kemény munka, önfejlesztés, kitartás, összpontosítás, szolgálat és önmagad rugdalása) automatikusan jönni fog.

De mi van akkor, ha olyan helyzetben vagy, hogy valaki mást (beosztottadat, gyermekedet, kliensedet, bárkit) kell rávenni arra, hogy ha nem is a szíve csücske az elvégzendő feladat, legalább motivált legyen rá, hogy jól és megcsinálja azt?

Ebben az írásban erre kaphattok választ.

A pénz nem megoldás

Számos közgazdász leírta már ezt, és pszichológusok is kimutatták, csak épp a gyereknevelés terén: a külső motiváló elemekkel (pénz, vagy egyéb jutalom) sokszor pont az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. A belső motiváció sokkal erősebb, mint a külső hajtóerők (pl. pénzjutalom), és még az is előfordulhat, hogy a sok külső, tárgyi jutalommal kiöljük az intrinzik (belső) motivációt, és a teljesítmény és munkakedv csökkenni fog.

Persze szituációja válogatja, van amikor a pénz tud motiválni, de pl. munkahelyen nem ennek kéne az elsődlegesnek lennie, ugyanis eléggé meglepő kapcsolat van a fizetés és a dolgozó elégedettsége között.

Timothy A. Judge és kollégái a „The relationship between pay and job satisfaction: A meta-analysis of the literature” c. 2010-es cikkükben 120 év kutatásának 92 tanulmányát elemezték, és azt találták, hogy a munkával való elégedettség és a kereset között igen gyenge kapcsolat van: az, hogy valaki milyen sok pénzt visz haza a hónap végén, egyáltalán nem jósolja be, hogy mennyire elégedett a munkájával. Ez a tendencia ráadásul kultúrától független, hasonló eredményeket kaptak az USA-ban, Ázsiában, Ausztráliában és Angliában is. Én innen Magyarországról üzenném Judge-éknak, hogy nálunk is ez a helyzet, hiszen sokunk tapasztalta már, hogy a 400-500 ezer Ft nettót kereső multinacionális körülmények között dolgozó ember ugyanannyit tud szenvedni gyűlölt munkája miatt, mint a 60-70 ezer Ft nettót kereső ápoló honfitársa.

Akkor mi számít?

A belső motiváló tényezők nem csak a munka, feladat iránti elégedettséget növelik bennünk, hanem a teljesítményt is. Ezen kívül hatalmas előnyük, hogy nem kerülnek semmibe, és egy kis odafigyeléssel nagyon hamar bevezethető a mindennapi életünkben, legyen szó otthoni vagy munkahelyi vezetésről.

1. Láttasd az eredményt!

Dan Ariely és munkatársainak „legós” kísérletében (Man’s search for meaning: The case of Legos, megjelent 2008-ban) a résztvevőknek egyre kevesebb fizetségért (elsőért 3 dollárt kaptak, a másodikért 2.70 dollárt, és így tovább) kellett legóból robotokat építeniük. Két csoportot vizsgáltak, az egyikben amint megépítették a robotot, a vizsgálatvezető szétrombolta, a másikban a résztvevők az asztalon tárolták műveiket, és csak a kísérlet végén szedte szét őket a beépített ember.

Bár mindkét csoportnak végig kellett néznie, amint munkájuk megsemmisül és ugyanannyi fizetést kaptak, az első csoport volt az, aki 7 robot megépítése után bedobta a törölközőt, míg a második 11 robotot rakott össze. A vizsgálat eredménye jól mutatja, hogy ha bár rövid időre is, de ha a dolgozó láthatja, hogy mi ma munkája gyümölcse, az nagyban növeli a teljesítményét.

Természetesen a munkafolyamat során adott elismerés és bátorítás szintén sokat lendít az ügyünkön, elég csak arra gondolni, hogy mikor végzi el szívesebben a gyermekünk, párunk a neki szánt házimunkát: ha ordítozunk vele és fenyegetőzünk, vagy biztatjuk és dicsérjük a folyamat alatt? Ugyanez a munkahelyen is működik, és nem kell dicshimnuszokban gondolkodni: néhány bátorító bólintás és kedves szó is csodákra képes!

2. Ismerd el az eredményt!

Ha a dolgozók nem csak nézegethetik a munkájukat, de némi elismerést is kapnak érte, akkor az szintén teljesítmény- és elégedettség növekedéssel fog járni – kevesebb pénzért. Az elismerésnek nem kell nagy dolognak lennie, és hogy mennyire nem, azt jól mutatja a fent említett Ariely és csapatának másik tanulmánya, ahol a résztvevőknek betűpárokat kellett megkeresniük. Ebben a kísérletben 3 csoportra osztották a vizsgálati személyeket:

• az első ráírhatta a nevét a kitöltött feladatlapra, amit a vizsgálatvezető elismerően bólogatva átnézett és úgy rakta el a mappájába

• a második csoport nem írhatta rá a nevét, és a vizsgálatvezető átnézés nélkül elrakta a beadott teszteket

• a harmadik csoport járt a legrosszabbul, mindenfajta visszajelzés nélkül a beadott lapokat a vizsgálatvezető a szemük láttára széttépte
  
  

Nem meglepő módon a második és harmadik csoportnak sokkal több pénzt kellett kifizetni, hogy folytassák a vizsgálatot, mint az első csoportnak, akik fele annyiért örömmel vállaltak még több tesztet.

Fontos látni, hogy milyen kevés elég ahhoz, hogy boldog és lelkes munkaerőt faragjunk kollégáinkból – de még ennél is könnyebb egy életre letörni a munkakedvüket. Ezért ha van rá lehetőség, nevezzük nevén a munkát végző embereket, és fejezzük ki munkájuk fontosságát és köszönjük meg (ne csak az évi karácsonyi bulin) az erőfeszítéseiket.

3. Segítség!

Adam Grant pszichológus egész életét mások segítésének szentelte, és egy idő után nem csak a saját bőrén tapasztalta, hogy mások segítése mennyire motiválóvá válik az emberek számára, így elkezdte vizsgálni az altruizmus és a motiváció kapcsolatát.

Egyik vizsgálatába pl. a Michigani Egyetem ösztöndíjához telefonon támogatókat kereső diákokat vont be, akiknek a vizsgálat ideje alatt ugyanúgy kellett dolgozniuk, mint eddig, egyetlen kivétellel: minden nap 10 perc erejéig az összegyűjtött ösztöndíj által bekerült egyetemisták beszélgettek a diákokkal, hogy kifejezzék hálájukat azért, amit csinálnak. Egy hónap után a dolgozó diákok 142%-kal több időt töltöttek a vonalban, és sokkal eltökéltebbek voltak, mint előtte, és bár nem tudták megfogalmazni ez miért van, de elmondták, hogy valahogy felértékelődött bennük a munkájuk, és sokkal fontosabbá vált a szemükben, hogy sikeresek legyenek benne.

Nem csak a konkrét segítség, hanem pusztán a az elképzelése annak, hogy esetleg segíthetünk a feladatunkkal másokon, növeli egy kívánt magatartás megjelenését. Szintén Grant professzor egy másik vizsgálatában kórházak osztályaira tett ki két feliratot:

„A kézmosás megvédi Önt a fertőzésektől”

„A kézmosás megvédi pácienseit a fertőzésektől”

Azokon az osztályokon, ahol a pácienseket megemlítették a felhívásban, 45%-kal többet használták az orvosok és ápolók a kézfertőtlenítőket, mint ott, ahol csak a saját egészségük került említésre. Mindkét vizsgálat eredményéből világosan látszik, hogy a proszociális, segítő viselkedésnek még csak a lehetősége is motiváló erővel hat ránk.

4. Legyen a munka teljesíthető kihívás!

Ez nem csak amiatt fontos, mert az elvégzendő feladat nehézsége és a teljesítmény közötti összefüggést fordított U-alakú görbén lehet a legjobban ábrázolni, magyarul: van egy optimális nehézségi szint, amin a legjobb teljesítmény megjelenik, e optimális nehézségi szint alatt vagy felett a teljesítmény romlik.

A motiváció szempontjából is lényeges, ugyanis ha minél nehezebb megoldani egy feladatot, vagy elvégezni egy munkát, annál jobban fogjuk értékelni a saját teljesítményünket. (Kicsit olyan ez, mint a csoportba kerülés: minél nehezebben válunk a tagjává, annál inkább ragaszkodunk hozzá és annál jobban magunkévá tesszük a csoport attitűdjét.)

A már említett Ariely origamis kísérletében a résztvevőknek nagyon nehéz formákat kellett hajtogatniuk, az egyik csoportnak leírás alapján, a másiknak még az sem volt. Amikor elkészültek akkor megkérdezték, hogy mennyiért adnák el a „művüket”, illetve a kísérletben résztvevő megfigyelőknek (tehát akik nem hajtogattak) is mondaniuk kellett egy árat, hogy mennyiért vennék meg. Természetesen mindkét csoportnál a hajtogatók nagyobb összeget mondtak, mint a megfigyelők, ráadásul a második (instrukció nélkül maradt) csoport szignifikánsan magasabbra értékelte az egyébként sokkal rosszabbul sikerült darabokat, mert ők többre értékelték a munkát és energiát, amit belefektettek.

5. Adj választási lehetőséget!

Dolores Albarracin és Ibrahim Senay az önmagunkkal folytatott beszélgetéseinket vizsgálták, és arra jutottak, hogy nem mindegy, hogy egy feladatot milyen típusú belső monológ előz meg. Kísérletükben a résztvevőket két csoportra osztották. Egyiknek adtak egy percet, hogy átgondolják, akarnak e anagrammákat megoldani, a másik csoportnak egyszerűen jelezték, hogy egy perc múlva anagrammákat kell megoldaniuk.ű

Az első csoport szignifikánsan több fejtörőnek esett neki, és jobban is teljesített, mint a második csoport.

Miért?

A válasz megint a belső és külső motivációban keresendő. Az első csoport úgy érezte, az ő döntése volt, hogy elvégzi a feladatot, és ez a döntési szabadság a belső motivációt keltette életre. A második csoport ezzel szemben kvázi parancsot kapott, ami eléggé lohasztó tud lenni, és maximum a külső motiváló tényezők hatására lehet javítani a teljesítményt.

6. Cukiságra fel!

A pozitív érzelmek segítenek összpontosítani, a fókuszáltabb figyelem pedig (általában) jobb teljesítménnyel jár. A Hiroshima Egyetem kutatói ezt úgy próbálták bebizonyítani, hogy a vizsgálati személyeknek ügyességi feladatokat ellett elvégezniük állatos képek megnézése előtt és után.

Azt találták, hogy a teljesítmény mindig javult a képnézegetés után, de 10%-kal jobban, ha kölyökállatok képével szórakoztatták a résztvevőket. Igen, jól érzitek, a hiroshimai kutatók épp ezzel tették legitimmé a munka közbeni, cuki állatos videók és képek nézegetését és posztolgatását – utóbbit szigorúan a köz érdekében.

Az elégedettség és teljesítmény fokozásának érdekében számos egyszerű trükk bevethető, melyek ráadásul egy kis odafigyelésen kívül semmibe nem kerülnek. Azonban amennyire egyszerű ezeket alkalmazni, annál könnyebb megfeledkezni róluk és rossz módszert bevetve egy életre megutáltatni valakivel egy adott feladatot. Éppen ezért ha motiválásról van szó, járjunk el körültekintően, és ha bizonytalanok vagyunk, nyugodtan kérjük ki szakember véleményét!